A török államfő hivatalának közlése szerint a két vezető egyebek között megvitatta az izraeli-palesztin konfliktus elmérgesedését és a térséget sújtó humanitárius válságot.

Hirdetés

„Erdogan elnök megjegyezte, hogy fokozódik a palesztin területekkel szembeni kíméletlenség, s minden egyes perccel nő a halálos áldozatok száma a polgári lakosság körében. Erdogan elnök hangsúlyozta azt is, hogy Törökország továbbra is minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy biztosítsák a nyugalmat a régióban” – tette hozzá a török államfő hivatala.

A telefonbeszélgetés nyomán a Kreml tudatta, hogy Moszkva és Ankara álláspontja gyakorlatilag megegyezik a független Palesztina létrehozása kérdésben.

A török elnöki hivatal által kiadott közlemény az ENSZ Biztonsági Tanácsát is azzal vádolta meg, hogy csak súlyosbította a gázai helyzetet.

Korábban írtuk

„Elfogultságával az ENSZ Biztonsági Tanácsa csak súlyosbította a válságot, ahelyett, hogy véget vetett volna a vérfürdőnek, a lehető leghamarabb biztosította volna a tűzszünetet, és intézkedéseket hozott volna a civilek védelme érdekében” – áll az ankarai elnöki hivatal közleményében.

A török elnök népirtással vádolta meg Izraelt, a nemzetközi közösséget pedig azzal, hogy nem lépnek fel Izrael „törvénytelen és mértéktelen”, a civil lakosság elleni támadásaival szemben.

A testület „ismét a lehető legnagyobb kárt okozza az ENSZ megítélésének” – fogalmaz közleményében a török elnöki hivatal.

A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint mintegy 200 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. Az izraeli válaszcsapásokban azóta már mintegy 5800 ember halt meg a Gázai övezetben az ottani egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint.

Izrael a támadásra válaszul leállította az övezet áram-, üzemanyag-, élelmiszer- és egy időre a vízellátását is.