A történelmi változások királynője – II. Erzsébet portréja

Ő volt a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmost 1066 karácsonyán királlyá koronázták a londoni Westminster-apátságban, de egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet és ennyi idő az angol trónon.

Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már 2015. szeptember 9-én megdöntötte. Ezt a rekordot addig a napig üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.

II. Erzsébet édesapja, VI. György király nem – és így idősebb leánya sem – volt egyenes ágon trónvárományos, mindketten György bátyja, VIII. Eduárd „jóvoltából” kerültek a brit trónra. Eduárd ugyanis a korona helyett egy elvált amerikai hölgy, Wallis Simpson kegyeit részesítette előnyben, és 1936. december 10-én, alig 327 napi uralkodás után, a koronázást meg sem várva átadta helyét öccsének, a családban csak Bertie-nek becézett Albert yorki hercegnek, aki uralkodói névként választotta utolsó keresztnevét, a Györgyöt.

A magának való, zárkózott, beszédhibákkal küszködő, uralkodói szerepre egyáltalán nem törő VI. Györgyben valójában felesége, Erzsébet anyakirálynő tartotta a lelket, amíg lehetett.

Nem sokáig lehetett: György király – bár népe nemzeti hősként tisztelte – a rároskadt felelősség, és főképp a háborús évek megpróbáltatásainak súlya alatt korán összeroppant, és 1952. február 6-án, alig 57 esztendősen elhunyt, a fiatal Erzsébetre hagyva az akkor még mindig világháborús sebeit gyógyítgató, súlyos áruhiány és kiterjedt jegyrendszer szorításában élő Egyesült Királyság trónját.

Erzsébet hercegnőt Kenyában érte atyja halálhíre. Amikor egy héttel korábban, férje, Fülöp edinburghi herceg kíséretében elindult Afrikába, ő is és az udvari illetékesek is sejtették, hogy nem látja többet nagybeteg édesapját. Poggyászában e meggondolásból fekete gyászruha is volt, valamint egy dosszié, amely trónra lépésének hivatalos írott deklarációját tartalmazta.

II. Erzsébet királynő első miniszterelnöke a tizenöt közül Winston Churchill, a világháborús győző volt. A Kremlben és a Fehér Házban is még azok a vezetők ültek – Moszkvában Sztálin, Washingtonban Harry Truman -, akik közvetlenül részesei voltak a második világháborúnak.

Az utóbbi negyedszázad hat brit miniszterelnöke közül öt – Tony Blair, David Cameron, Theresa May, Boris Johnson és a jelenlegi kormányfő, a néhai uralkodó által alig két napja kinevezett Liz Truss – már II. Erzsébet királynő trónra lépése után született, és a Blairt követő Gordon Brown is csecsemő volt még, amikor Erzsébetet a sors nem egészen 26 évesen, édesapja halálának pillanatában a trónra emelte.

Uralkodásának több mint hét évtizedében felépült, majd egy nemzedéknyi idő elteltével leomlott a berlini fal, és először látogattak űrhajósok a Holdra.

Ő volt az első brit uralkodó, akinek koronázását – Churchill élénk tiltakozása ellenére – élő televíziós közvetítésben láthatták az alattvalók, legalábbis abban a 1,5 millió brit háztartásban, ahol akkoriban már volt televízió.

II. Erzsébet királynő uralkodásának csaknem 71 éve azonban nem volt mentes családi megpróbáltatásoktól és tragédiáktól sem.

„Annus horribilis” – borzalmas év, mondta könnyek között az 1992-es évre az azóta szállóigévé vált minősítést.

Akkor vált nyilvánvalóvá ugyanis, hogy legidősebb fia, Károly akkori trónörökös – aki csütörtökön III. Károly király néven követte a trónon édesanyját – és Diana hercegnő egészen addig tündérmesének beállított házassága romba dőlt; különköltözésüket John Major miniszterelnök jelentette be az alsóházban.

Akkor vált el a királynő leánya, Anna hercegnő, abban az évben járták be a világsajtót a másodszülött fiú, András yorki herceg feleségéről, Sarah Fergusonról egy idegen férfi intim társaságában készült, súlyosan kompromittáló fotók, és akkor emésztették el a lángok a legősibb uralkodói rezidencia, a windsori kastély jelentős részét.

Az igazi „annus horribilis” azonban 1997 volt, Diana hercegnő világszerte sokkot okozó párizsi autóbalesetének éve. Az udvari krónikások jórészt egyetértenek abban, hogy Diana halála és az azt megelőző kölcsönös házasságtörési, majd válási botránysorozat az utóbbi évszázad legnagyobb megrázkódtatása volt a brit monarchia életében, talán nagyobb, mint VIII. Eduárd lemondásának világraszóló botránya.

A családi veszteségekből II. Erzsébet életének utolsó évére is jutott: tavaly áprilisban, századik születésnapja előtt két hónappal elhunyt a néhai királynő férje, Fülöp edinburghi herceg.

II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg több mint 73 évig élt házasságban, és ez is rekord az angol-brit monarchia történetében.

A királynő trónra lépésének 70. évfordulójára rendezett nagyszabású platinajubileumi ünnepségsorozatot beárnyékolta a másodszülött fiú szexbotránya is: a 63 éves András yorki herceg ellen egy amerikai nő szexuális támadás vádjával keresetet nyújtott be, és a nyilvános bírósági pert csak – vélhetően igen nagy összegű – kártérítés kifizetésével sikerült elkerülni.

Mindezen megpróbáltatások közepette II. Erzsébet királynő – kifelé mutatott – rendíthetetlen nyugalommal és szilárdsággal tartotta egyben a monarchiát. Bár ezt a nyugalmat a sajtó és az alattvalók sokszor ridegségként érzékelték, a történészszakma teljes egyetértésben vallja, hogy a brit monarchia kizárólag II. Erzsébet kikezdhetetlen személyes tartásának köszönhetően élte túl az elmúlt hét évtized hatalmas világtörténelmi változásait.