Az Action for Democracy (AD) – amelynek vezetője Korányi Dávid, a globalisták hazai kulcsembere – már tavaly februári megalakulásakor kiemelt fontosságú „csatatérnek” jelölte meg Olaszországot, Brazíliát, Magyarországot és Lengyelországot. A szervezet szerint ezekben az országokban szükséges beavatkozni a választásokba – ahogy ők fogalmaztak – a demokrácia védelmében. Ez röviden annyit jelent, hogy különféle kormányellenes civil szervezeteket, sajtóorgánumokat támogatnak nehezen azonosítható, rejtett amerikai forrásból. Miután 2022-ben Magyarországon kudarcot vallottak, hiszen a kormánypártok történelmi győzelmet arattak,

Hirdetés

Korányiék most teljes gőzzel Varsóra összpontosítanak.

Az AD honlapján nemrég megjelent egy pályázati felhívás, amely a „demokratikus ellenállóképesség és a civil társadalom erősítését” hivatott elérni Lengyelországban. A támogatásra elsősorban olyan pályázók (civil szervezetek) jelentkezését várják, amelyek célja „a demokratikus részvétel kiterjesztése, vagyis a választási mozgósítás, a jó kormányzás előmozdítása, a polgárok bevonása társadalmi kérdésekbe, valamint a félelem, a korrupció és a kirekesztés elleni küzdelem elősegítése”.

A globális baloldali szervezet szerint nemrég még Lengyelország a kelet-közép-európai demokratikus átalakulás legsikeresebb példájának és az európai integráció úttörőjének számított. Azonban mára egy sebezhető demokrácia és a visszaesés jelei mutatkoznak. A felhívásukban azt is kifejtik, hogy egyre elterjedtebb Lengyelországban az állami intézményekre gyakorolt pártpolitikai befolyás, a nacionalista és diszkriminatív retorika, a nők, a kisebbségek és az LMBTQ+ közösségek jogainak csorbítása, a bírói függetlenség elleni folyamatos támadások, a független újságírás elnyomása.

Korányi Dávidék a fent említett körülmények miatt

kiemelt fontosságúnak tartják a 2023 októberében esedékes lengyel parlamenti választásokat,

és a globális célkitűzések szempontjából olyan értékalapú, párton kívüli civil szervezeteket támogatnak, amelyek megfelelnek néhány kritériumnak. Tanulságos, de nem meglepő: a hazai baloldal és a Soros-hálózat által támogatott ngo-k, vagyis nem kormányzati szervezetek Magyarországon is hosszú évek óta ezeket a célokat képviselik.

A teljes cikket IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatják el.

Korábban írtuk