Fotó: ShutterStock/Raul Revuelta
Hirdetés

Az ukrajnai háború nemcsak az ukrán nemzetet, hanem a konfliktushoz közel eső országokat is jelentősen érintette, például az energiapolitikában – mondta Abascal, válaszolva az európai konzervatívok együttműködéséről szóló kérdésre.

„Ez valószínűleg egy kicsit befolyásolta az együttműködésünk prioritásait, most nem egy nagy csoport létrehozásán dolgozunk, ami korábban elsődleges volt” – jelentette ki a VOX elnöke. Hozzátette: ma „inkább a belügyeink érdekelnek”.

Elismerte, hogy a konzervatívok között „bizonyos súrlódások is megjelentek”, elsősorban az Oroszországnak adandó választ, illetve a szankciókat illetően. „Tudom, hogy mindez érintette a V4-et, de elégedettséggel nézzük a csoport egységét, határozottságát, amikor az európai nemzetek szuverenitását védik a brüsszeli bürokraták zsarolásával szemben” – jelentette ki.

Elmondta, hogy lengyelországi látogatása során a lengyel-fehérorosz határra is ellátogat, megtekinti az ott a Fehéroroszországon át Lengyelországra nehezedő migrációs nyomás miatt felépített acélkerítést.

Korábban írtuk

Az Abascal vezette VOX-küldöttség hétfőn a legnagyobb lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) képviselőivel, köztük Jaroslaw Kaczynski pártelnökkel találkozott Varsóban.

Radoslaw Fogiel, a PiS külügyi titkára a TVP Infóval közölte: a találkozó fő témája az Európai Parlamentben (EP) folytatott együttműködés volt. Abascal határozottan elítélte az orosz agressziót, emellett egyértelmű támogatását fejezte ki Ukrajna területi egysége, valamint azon elv iránt, miszerint „csak az ukránok – bármilyen külső nyomás nélkül –  dönthetnek a háború befejezéséről” – számolt be Fogiel.

Hozzátette: Kaczynski és Absacal az illegális bevándorlásról és az Európai Unió külső határának védelméről is egyeztettek.

Korábbi bejelentés szerint napirenden szerepeltek a jövő évben Lengyelországban és Spanyolországban esedékes parlamenti választások is.