Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

A V4NA brüsszeli informátora szerint ez egyébként – bár Weber-tervként egyeztetnek róla – de valójában Emmanuel Macron nevéhez, illetve köreihez köthető, a francia elnök ugyanis már 2018-ban egy közvetlenül Brüsszel fennhatósága alá rendelt európai hadsereg tervéről beszélt.

A V4NA Webert közelről ismerő informátora jókat nevetett azon, hogy ezt mostanában Weber-tervnek hívják, mert – mint fogalmazott – Manfred Webernek aligha lennének ilyen átfogó gondolatai önállóan.

A Weber-terv több elemében visszaköszön az, amit alapvetően Macronhoz, illetve a köreihez lehet kötni. Viszont

a franciák belátták Macron háborús ötlete után, hogy az ilyen mondatok sokat ártanak a francia elnök népszerűségének, ezért engedték át a németeknek a tervet.

Komoly vitára számítanak a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetése kapcsán, mert az intézkedés népszerűtlen lesz a legtöbb országban, hiszen az emberek jelentős többsége nem akar háborúba menni.

Korábban írtuk

Ezért történhetett meg, hogy már a kampányidőszakban is bedobták a témát, hogy a polgárokat így hozzászoktassák a gondolathoz. Manfred Weber a BR24 televíziós műsorban beszélt a tervéről. Mint az a sajtóban korábban már megelent, Weber sorkatonai szolgálatot erőltetne az európai fiatalokra.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.