A Thomson Reuters Foundation jótékonysági szervezet a The New Humanitarian (IRIN) humanitárius ügyekkel foglalkozó nonprofit hírügynökség tavaly kezdeményezett vizsgálatot több mint ötven kongói nő panaszának kivizsgálására. A nők azt állítják, hogy a 2018 augusztusától 2020 júniusáig tartó, tizedik ebolajárvány idején szexuálisan kizsákmányolták őket, a járvány elleni küzdelemben részt vevő nemzetközi szervezetek (ENSZ, WHO, UNICEF) alkalmazottai többnyire felmondással fenyegetőztek. A nemzetközi szervezetek ebben az időszakban sok helyi lakost alkalmaztak ápolóként, sofőrként, házvezetőnőként.

Hirdetés

A régóta várt jelentésben a bizottság megállapította, hogy 83 feltételezett elkövető közül feltehetően 21 volt a WHO alkalmazottja, és a visszaéléseket mind a hazai, mind a nemzetközi személyzet tagjai elkövették.

„A vizsgálat megállapította, hogy a valószínűsített áldozatoknak állást, illetve a munkájuk megtartását ígértek szexuális kapcsolatért cserébe” – mondta Malick Coulibaly, a bizottság tagja sajtótájékoztatóján. Az elkövetők közül sokan nem használtak óvszert, huszonkilenc nő teherbe esett, és a visszaélők később egyeseket abortuszra kényszerítettek.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója, aki zéró toleranciát ígért a szexuális visszaélésekkel szemben, és bejelentette, hogy második mandátumra is jelölteti magát az ENSZ egészségügyi szervezetének az élén, közölte, hogy „szívszaggató olvasmány” volt a jelentés, és bocsánatot kért az áldozatoktól.

Korábban írtuk

„Ami történt, soha többé nem ismétlődhet meg. Ez megbocsáthatatlan. Elsődleges célom biztosítani, hogy felelősségre vonják az elkövetőket” – mondta a főigazgató, aki további intézkedéseket helyezett kilátásba, így vizsgálatot indítanak a személyes felelősség megállapítására az incidensek kapcsán. Az új vizsgálat idejére felmentették a munkavégzés alól a szervezet két magas rangú vezetőjét, és intézkednek, hogy mindazok, akik ellen felmerülhet a részesség gyanúja, átmenetileg ne gyakorolhassák döntési jogkörüket.

Matshidiso Moeti, a WHO afrikai igazgatója közölte, hogy a szervezet „szégyelli, megdöbbentőnek és szívszorítónak tartja” a megállapításokat.

Az ismert elkövetőket eltiltották a további WHO-alkalmazástól, míg négy, a szervezet által alkalmazott ember szerződését felmondták„ – mondták illetékesek.

Egy tizennégy éves lány, akit a jelentésben ”Jolianne„ néven neveznek, elmondta a bizottságnak, hogy telefonkártyákat árult az út mentén 2019 áprilisában Manginában, amikor egy WHO-gépkocsivezető felajánlotta neki, hogy hazaviszi. Ehelyett egy szállodába vitte, ahol megerőszakolta, a lány később gyermeknek adott életet.

Több, már alkalmazásban lévő nő elmondta a vizsgálóknak, hogy szexuálisan zaklatták őket férfi feljebbvalóik, akik szexre kényszerítették őket az állásuk megtartása, jobb fizetés, illetve magasabb beosztás fejében.

Tavaly júniusban a kongói kormány bejelentette, hogy véget ért a két éven át tartó, több mint 2200 emberéletet követelő ebolajárvány, amely a vírus 1976-bant történt felfedezése óta a második legsúlyosabb volt. A Kongói Demokratikus Köztársaság, illetve más segélyszervezetek vizsgálatot követeltek a szexuális visszaélések ügyében.