A tárcavezető a megbeszélésen arra hívta fel a figyelmet, hogy a mezőgazdaság mindkét országban kiemelt stratégiai ágazat, éppen ezért a magyar-moldovai agrárkapcsolatok bővítése, az ukrán mezőgazdasági termékek exportjának kérdése, az öntözési tapasztalatok, a precíziós agrártechnológia, a mezőgazdasági drónok, valamit a szárazságtűrő növények területén egyaránt tovább bővíthető a két ország közötti együttműködés.

Hirdetés

Nagy István arról is beszélt, meg kell védeni a termelőt, az élelmiszert és meg kell védeni a piacot, ehhez pedig a piacra jutás elősegítése az elsődleges érdek. Ezen a termelő-védő folyamaton dolgozunk majd júliustól az uniós elnökség során – fogalmazott. Hozzátette, ez idő alatt Magyarország lehetőséget biztosít Moldova számára, hogy az unió agrárminiszterei előtt elmondhassák problémáikat és gondolataikat.

Korábban írtuk

A megbeszélés részeként egyetértési nyilatkozat aláírására is sor került, amellyel kapcsolatban Nagy István azt mondta, Moldova a lehetőségek hazája, nagy előrelépés ez a két ország együttműködésében. Magyar agrárérdekeltségek már jelen vannak Moldovában, akik számára ez biztonságot jelent, a további befektetésekhez pedig kaput nyit. A magyar cégek ugyanis bővíteni és fejleszteni szeretnének – fejtette ki a tárcavezető.

Nagy István emlékeztetett, hogy a Moldovai Köztársaság az Agrárminisztérium által finanszírozott magyar FAO ösztöndíjprogramok kedvezményezett országa, éppen ezért Magyarország szívesen várja a diákokat Moldovából. Hozzátette, a megfelelő beruházásokhoz ugyanis szükség van a megfelelő szakemberek képzésére és alkalmazására.

A miniszter moldovai látogatása során találkozott Dumitru Alaiba miniszterelnök-helyettessel, gazdaságfejlesztési és digitalizációért felelős miniszterrel is. Az egyeztetésen a felek egyetértettek abban, hogy jelenleg sok olyan lehetőség van a gazdasági kapcsolatok bővítésére, amelyek új, precíziós és digitális technológiák bevonását jelentik, tehát egyértelműen előreviszik a gazdaságot. A további lehetőségek kihasználására beruházásösztönző és beruházásvédelmi intézkedésekkel igyekeznek a gazdaságot serkenteni. Az egyeztetések a közeljövőben Budapesten folytatódnak – tette hozzá az Agrárminisztérium.