Aki megváltoztatta Japánt

Búcsúbeszédében Abe Sindzó nem kérkedett érdemeivel. Ehelyett a japán kultúrában elvárt szerénységgel elnézést kért három nagy kudarcáért: hogy nem sikerült visszaszereznie az Oroszország által a II. világháborúban elfoglalt Kuril-szigeteket; nem tudta kiszabadítani az Észak-Koreában raboskodó japánokat; és nem tudott átfogó alkotmánymódosítást végrehajtani.

Pedig a miniszterelnöknek lenne mire büszkének lennie. Politikai csoportja, a frakciók belharca miatt korábban széthúzó Liberális Demokrata Párt soha nem volt olyan egységes, mint amilyen neki köszönhetően lett. Emellett a miniszterelnöki jogkört kibővítve minden korábbinál hatékonyabbá tette a kormányzást. A 2012-es választásokat követően meghirdette a köznyelvben az angol economics szónak és saját nevének összevonásával Abenomicsként emlegetett gazdaságpolitikát, ami egy japán mese után „három nyílvesszőre”, azaz a Japán Bank monetáris lazítására, a kormánykiadásokon keresztül történő fiskális ösztönzésre és a strukturális reformokra épült. Ezeknek hála az 1996 óta tartó mélyrepülés megállt, és a világháború óta eltelt időszak egyik leghosszabb gazdasági felfutása kezdődött meg Japánban. Mindezeken túl, felismerve a csökkenő születések veszélyét – Japánban egy nőre rekordalacsony számú, 1,41 gyermek jut –, a 2014-es költségvetésben jelentős összeget különített el a különféle társkereső szolgáltatások támogatására. Az egyre drámaibb munkaerőhiányt először a nők munkavállalásának támogatásával próbálta ellensúlyozni, majd egyedülálló módon megnyitotta az ország kapuit a külföldi munkavállalók előtt. A hasonló gondokkal küzdő Nyugat gyakorlatával ellentétben azonban Abe Sindzó nem liberalizálta a külföldiek honosításának feltételeit, megőrizve Japán etnikai homogenitását, 2015-ben pedig kerek perec elutasította a menekültek befogadását, mondván, Japánnak először a saját problémáit kell megoldania.

Abe először három, majd nyolc évig vezette a szigetországot, amelynek 1885, a pozíció bevezetése óta nem volt ilyen hosszan hivatalban lévő miniszterelnöke. Első, 2007-es, egészségi okokból és pártja népszerűségvesztése miatt történő lemondása után az ország öt év alatt hat miniszterelnököt fogyasztott el. Egy újfajta orvosi módszernek köszönhetően azonban Crohn-betegségét sikerült tünetmentessé tenni, így 2012-ben visszatérhetett a politikába, és a stabilitás helyreállt.

Abe Sindzó jó nevű patrióta család fia­ként látta meg a napvilágot. Apai dédnagyapja a birodalmi japán hadsereg tábornoka, anyai nagyapja, Nobuszuke Kisi a megszállt kínai és koreai területek gazdaságának felügyelője volt, apja, Sintaro pedig a II. világháború idején önként jelentkezett kamikaze pilótának, csak hazája még azelőtt letette a fegyvert, hogy kiképzése befejeződött volna. Nagyapját, Nobuszuke Kisit a háborút megnyerő szövetségesek hadbíróság elé állították, majd a növekvő kommunistaveszély miatt rehabilitálták, így 1957 és 60 között Japán miniszterelnöke és a politikailag konzervatív, gazdaságilag viszont liberális, 1955-ben alakult Liberális Demokrata Párt meghatározó alakja lett. Ide vezetett Abe Sindzó útja is, aki 1979-ben, kaliforniai tanulmányaiból hazatérve, kezdetben az iparban próbált szerencsét, aztán a politikai szamárlétrát végigjárva előbb képviselő, majd különböző kormányzati pozíciók betöltése után miniszterelnök lett.

Noha családja számos sérelmet szenvedett el az amerikaiaktól, felismerte, hogy Japán regionális pozíciója csakis az Egyesült Államok segítségével biztosítható. A megbékélés nyomatékosítása érdekében elnézést kért a Pearl Harbor-i támadásért, és Hirosimában fogadta Barack Obamát. Jelentős eredménye, hogy az egyébként befelé forduló politikát hirdető Donald Trumppal is közeli kapcsolatot alakított ki. A sors fintora ugyanis, hogy második miniszterelnöksége gyakorlatilag egybeesett a kínai Hszi Csin-ping (Xi Jinping) elnöklésével, akinek irányítása alatt az addig csak gazdaságilag feltörekvő Kína politikailag is terjeszkedni kezdett a térségben, majd a globalizációt a maga képére formálva meghirdette az egész világot átölelő Egy övezet, egy út kezdeményezést. Válaszul Abe Sindzó minden idők legszorosabb együttműködését építette ki Peking másik riválisával, Indiával, szorosabbra fűzte a kapcsolatait Ausztráliával és több délkelet-ázsiai országgal, majd szabadkereskedelmi megállapodást kötött az Európai Unióval. 2016-ban Japán és Oroszország békeszerződést írt alá, hivatalosan is véget vetve ezzel a II. világháborúnak. Hazáját a csendes-óceáni régióban Kína ellenpólusaként határozta meg, amely a status quo fenntartásában érdekelt, és nem kívánja kiterjeszteni a hatalmát senkire.

Felismerve, hogy az 1947-es „pacifista” japán alkotmányt kikényszerítő Egyesült Államok is Kínára tekint immár legnagyobb fenyegetésként, Abe újraértelmezte az alaptörvény 9. cikkelyét, amely elvitatja a japán államtól a hadviselés lehetőségét. Az ország önvédelemhez való jogát kiterjesztette szövetségeseinek megvédésére is, így a japán haderő immár külföldi missziókat is vállal. Irányítása alatt Japán a világ második legnagyobb F–35-ös bombázókból álló flottáját állította fel, és ütőképes deszantot hozott létre a szigeteit érő esetleges támadás elhárítására.

Különleges érdeme, hogy amerikai védőernyő alatt megkezdte a vesztes világháború óta romokban heverő japán nemzeti öntudat rehabilitációját is. 1996-ban a történelemkönyvek revíziójáért harcoló mozgalom élére állt, majd miniszterelnökként átfogó tankönyvreformot hajtott végre, melynek során kikerült a kötelező tananyagból a megszállt területek asszonyait bordélyházba kényszerítő birodalmi japán hadsereg katonáinak a története, ám ez kiélezte a feszültséget nemcsak Pekinggel, de a szövetséges Dél-Koreával is. Legalább ekkora tiltakozást váltott ki a Jaszukuni-szentély ügye, amely 1853 óta kül- és belháborúkban elesett japánok, köztük háborús bűnösnek minősített katonák hamvait is őrzi. Abe első miniszterelnöki ciklusa alatt nem látogatta meg az emlékművet; egy nacionalista tiltakozásképpen saját levágott kisujját küldte el neki postán. A miniszterelnök 2012-ben egy nyilatkozatában megbánta mulasztását, és onnantól kezdve számos alkalommal tette tiszteletét a síremléknél, szimbolikusan is rehabilitálva ezzel a II. világháborúban elesett japánokat.

Az elmúlt évben állapota ismét rosszabbodni kezdett, így 65 évesen Abe Sindzó immár végleg távozik a politikából. Ha krónikus vastagbélgyulladása, na meg a koronavírus nem szól közbe, miniszterelnöki mandátumának 2021-es lejártakor prosperáló gazdaságot hagyott volna maga után, nyolcéves kormányzását pedig a sikerrel lebonyolított tokiói nyári olimpiával koronázza meg. Noha a látványos finálé elmaradt, Abe Sindzó az elmúlt bő fél század legmeghatározóbb japán politikusaként vonul be a történelembe.