Alakul a Leopard-koalíció

Jó két hónapnyi viszonylagos csend után megélénkült a mozgás az ukrajnai frontokon. Az orosz erők visszavették a kezdeményezést, és hosszú idő után újabb kulcsfontosságú várost vettek be. Szoledar elestével a korábbinál is nehezebbé vált a Bahmutot/Artyomovszkot védő 30-40 ezres ukrán erők utánpótlása, és a város lassan hadműveleti bekerítésbe kerül. Nem véletlenül ajánlják már amerikai katonai szakértők is a kijevi vezetésnek, hogy adja fel Bahmutot, és a kilátástalan és sok áldozatot követelő védekezés helyett inkább összpontosítsa erőit a Kramatorszk–Szlovjanszk védvonal megtartására. Ennek az elmúlt nyolc évben rendkívüli módon megerősített és az első világháborút idéző erődrendszernek az áttörése ugyanis lényegében azt jelentené, hogy az orosz erők ellenőrzésük alá vonják a teljes Donbaszt.

Mert közben már Doneck térségében, a várostól délnyugatra folyik Vuhledar/Ugledar ostroma, északon pedig Sziverszk/Szeverszk felé törnek előre az orosz csapatok, és erősítik a pozícióikat a luhanszki fronton Liman és Kupjanszk körzetében is. Közben Zaporizzsja/Zaporozsje irányában szintén ellentámadásba lendültek az orosz erők, és megszerezve az ellenőrzést vagy kéttucatnyi falu felett, előnyösebb állásokat foglaltak el. Ez azért volt lehetséges, mert a Zaporizzsja felől Melitopol és Bergyanszk felé támadásra készülő ukrán erők egy részét Bahmut környékére kellett átcsoportosítani. De leköti az ukrán csapatokat északon is a Belaruszban megélénkült mozgás.

A front széthúzása folyik, és az ukránok folyamatos átcsoportosításokra kényszerülnek. Ez a megélénkült aktivitás már előkészülete lehet a valamikor februárra várt nagy orosz offenzívának, amelynek célja mindenek előtt a Donbasz feletti teljes ellenőrzés megszerzése. Hogy az ukrán erőket lekössék és ne tudjanak ide erősítést küldeni, várható egy támadás északkeleten is, és tovább aktivizálódhat az említett Zaporizzsja környéki front is. A front elnyújtása még nyilvánvalóbbá teszi az ukrán tartalékok kimerülését. Az eddig is egyértelmű volt, hogy az úgynevezett anyagháborúban Kijev rosszul áll, de már a bevethető katonákat tekintve sincs fölényben, a létszám kezd kiegyenlítődni. Az élőerőt újabb, immár kétségbeesett és erőszakos toborzással próbálják pótolni, míg a kieső technikát a nyugati szállítmányok fokozásával.

A nyugati politikusok és még inkább a katonák ugyanis tisztában vannak azzal, hogy fegyverszállítmányok nélkül Ukrajna veresége elkerülhetetlen. Már régen véget ért volna a háború, ha Kijev nem kapott volna eddig is fegyvert, lőszert és ami legalább ennyire fontos, felderítési támogatást. De ott vannak a terepen a tanácsadók és egyre nagyobb számban a magánhadseregek zsoldosai. A háború lassan egy év után azonban újabb szintet lépett, és az ukrán vereség elkerüléséhez már nehézfegyverekre, támadásra is alkalmas felszerelésekre is szükség van. Ám mivel a raktárakat szép lassan kiürítették, a nyugati szövetség országaiban megmaradt régi szovjet fegyvereket – köztük a lengyel és cseh T–72-es tankokat – az első körben átadták, a hidegháborús nyugati technika mellett már újabb modifikációkat is küldeni kell az egyensúly fenntartásához. Így jöttek képbe előbb a páncélozott gyalogsági járművek, majd a harckocsik. A média ugyan egy ideig még az előbbieket – lásd Bradley – is megpróbálta harckocsinak eladni, ám egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az ukrajnai frontokon a propagandával nem lehet megállítani a készülődő orosz offenzívát, a december után immár tavaszra beharangozott ukrán ellentámadást pedig végképp el lehet felejteni.

Ekkor merült fel a nyugat-európai piacot uraló (az 1970-es évek elejétől mintegy 3600 Leopardot gyártottak, és 15 ország hadserege használja) német Leopard 2-esek szállítása, és megkezdődött Berlin puhítása. Előbb a franciák és a britek „mutattak példát”, és ajánlottak fel inkább csak felderítésre és az afrikai gyarmatokra készült AMX–10 RC guruló könnyű harckocsikat, illetve kissé elavult, egyáltalán nem NATO-kompatibilis Challenger 2-eseket, majd élükön a lengyelekkel több ország is bejelentette, hogy átad Ukrajnának néhány darabot a saját régebbi típusú Leopardjaiból. Leopard 2 A4-es modifikációról van szó, amelyekhez már a torony mozgatásához szükséges hidraulikát sem gyártják, még kézi töltésűek, de azért kétségkívül minőségi ugrást jelentenének. Varsó a nyomaték kedvéért azt is bejelentette, hogy a gyártó németek engedélye nélkül is átadja a harckocsikat Kijevnek. A Leopardok jegyében telt Davos is, majd Ramsteinban az Ukrajnát támogató több mint 50 ország védelmi miniszterének immár nyolcadik találkozóján folytatódott a németek megdolgozása.

Olaf Scholz német kancellár több mint egy hónapon át ellenállt a nyomatékos kérésnek, majd ahhoz kötötte a szállítást, hogy az Egyesült Államok is küldjön Abramsokat. Berlin nemcsak a háború eszkalációjának felelősségét akarta ilye­tén­képpen megosztani, hanem a várható presztízsveszteséget is. A nyugati tankok ugyanis éppúgy kilőhetők, mint a másikak, és ez nem tesz jót a Leopardok pozícióinak a fegyverpiacon. Végül Washington is hajlott arra, hogy átadjon harckocsikat, így Berlin végképp megtört a nyomás alatt. Scholz kancellár bejelentette, hogy 14 darab Leopard 2 A6-ost átad Kijevnek, ezután Joe Biden is kiállt azzal, hogy az Egyesült Államok egy ukrán zászlóaljnyi (31 darab) Abrams M1A2-est, a harckocsi modernebb altípusát küldi Ukrajnába. Aztán hozzátette, hogy a kiképzés és a hosszú távú igényekre felkészítés miatt ezek legfeljebb jövőre (értsd: valamikor 2024-ben vagy később) érkezhetnek meg.

Arról van tehát szó, hogy Washington az okos lányról szóló mesét felidézve szépen beugrasztotta Berlint a Leopardok átadásába. Németországot tehát előbb Varsó zsarolta meg nagyon durván az engedély nélküli szállítás lebegtetésével, majd Washington – mondjuk ki – becsapta. Az Abramsek majd csak akkor jelennek meg, ha a kilőtt Leopardok képe bejárja a világsajtót. Scholz azonban akkor sem szólt egy szót sem, mint amikor szövetségesei diverzánsakciót követtek el az Északi Áramlat gázvezeték ellen. Berlinnek alighanem még azt is le kell majd nyelnie, hogy az Egyesült Államok a helikopterek, vadászrepülőgépek és rakéták után a páncélozott járművekkel is megvesse a lábát az európai piacon, amennyiben a saját harckocsiját kínálja fel az európaiaknak az Ukrajnának átadandó Leopardok pótlására.

Lengyelország már a német jóváhagyás előtt bejelentette, hogy 14 Leopard 2-est szállít Ukrajnába a régebbi A4-es típusból. A németek ennél jóval modernebb Leopard 2 A6-osaival újabb század felszerelése válik lehetségessé. Spanyolország már tavaly jelezte, hogy hajlandó lenne átadni Kijevnek néhányat a Leopard 2 A4-eseiből, igaz, ezek meglehetősen rossz állapotban vannak. Finnország is készen áll akár 14 Leopard 2-es átadására, azt azonban nem közölte, hogy az A4-es vagy az A6-os verzióból-e. De tervezi négy darab A6-os Ukrajnába küldését Portugália is, míg Norvégia nyolc darab A4-est engedne át. Hollandia 18, Dánia 6 darab Leopard 2-esről egyeztet, Svédország pedig fontolóra vette 10-12 Stridsvagn 122-nek, a Leopard 2 A5-ös svédek által modernizált változatának Ukrajnába küldését. Ezt egészítené ki a 14 Challenger 2-es és majd a távoli jövőben 31 M1 Abrams. A franciák egyelőre hallgatnak arról, hogy küldenek-e a hasonló osztályú Leclerc harckocsijukból.

Eddig összesen tehát 77 nyugati típusú – 32 Leopard 2, 31 M1 Abrams, 14 Challenger 2 – harckocsi szállítását erősítették meg, amelyhez jön még a lengyelek által felajánlott újabb 60 darab modernizált T–72-es és a szlovák 30 darab T-72-ese, amennyiben kapnak helyettük Leopardokat.

Elvitathatatlan, hogy az újabb felajánlások minőségi változást hozhatnak az ukrán haderőben, és a már a fronton lévő tüzérségi eszközökkel, valamint a szintén bejelentett két Patriot légvédelmi üteggel megnehezíthetik az orosz csapatok dolgát. Meg kell azonban jegyezni azt is, hogy nem csodafegyverekről van szó. A harckocsik szállításával kapcsolatos bejelentésnek nagyobb a propagandaértéke, mint a tényleges katonai hatása. Ekkora mennyiségű technika megjelenése nem hoz érdemi változást az erőviszonyokba. Főképp úgy, hogy messze nem a legújabb típusokról van szó, ráadásul elővigyázatosságból kiveszik a tankokból a legkorszerűbb berendezéseket. Akkor még nem beszéltünk a kezelőszemélyzet kiképzéséről, az üzemben tartást és a javítást végző műszaki bázisoknak a telepítéséről, ezekhez technikusok, mérnökök biztosításáról.

A háború menetének megfordításához tehát kevés a Leopardok és társaik megjelenése a frontokon, elhúzódását, esetleges eszkalálódását azonban segíthetik. Jogosan merül tehát fel a kérdés, hogy mi ezzel a Nyugat célja. A Donbasz és a Krím visszafoglalása? Ennek kapcsán idézzük fel az amerikai vezérkari főnök mondatait a CNN-nek adott interjújából. Mark Milley arról beszélt, hogy Ukrajna katonai győzelme irreális, és a tárgyalás jelentené az egyetlen lehetséges megoldást.

Ezt akarnák elérni a harckocsik szállításával a nyugati szövetségesek? Nem úgy tűnik, hiszen eddig minden ilyen irányú lépést megtorpedóztak. Oroszországot akarják végképp legyőzni? A német külügyminiszter buta elszólásából – a Nyugat háborúban áll Oroszországgal – akár ezt is gondolhatnánk, ám az Egyesült Államok okosabb annál, hogy beszálljon a háborúba. Enélkül pedig a győzelem elképzelhetetlen. Erich Vad német dandártábornok arra figyelmeztetett egy interjújában, hogy a Leopardok és általában a fegyverek szállítása komoly politikai és stratégiai koncepció nélkül csupán öncélú militarizmus. Angela Merkel egykori katonai, biztonságpolitikai tanácsadója azt sem felejtette el megemlíteni, hogy Oroszország az újabb lépéseket katonai eszkalációként értelmezi, és a Nyugat már enélkül is egy csúszós lejtőn halad lefelé, és ez a csúszás akár olyan lendületet vehet, amelyet már nem tud sem fékezni, sem irányítani.