A politikai rendezés kérdésében az ENSZ, illetve annak koszovói missziója szinte tehetetlen. Koszovóban a kilencvenes években tört ki a háború a lakosság többségét képező albánok és a jugoszláv hadsereg között. Amikor albánok százezreit üldözték el otthonaikból, a NATO közbelépett, és amerikai vezetéssel visszavonulásra kényszerítette a jugoszláv hadsereget. 1999 óta a tartomány az ENSZ felügyelete alatt éli éle tét, és a NATO katonái őrzik a törékeny békét, jobbára eredménytelenül. A fővárosban, Pristinában rendszeresek a pokolgépes merényletek, az áldozatok száma az elmúlt hét évben több százra tehető. A szerb lakosok többsége elmenekült, a mintegy kétmillió albán mellett alig kétszázezren maradtak.

Az ENSZ New York-i közgyűlésen jelenleg diplomaták hada dolgozik a Koszovó jövőjéről folyó tárgyaláson, de előrelépésnek egyelőre semmi jele nincs. Az egyetlen új eredmény, hogy az angolok nyomására a szerb és a koszovói vezetők ezúttal közvetítők nélkül, szemtől szembe is tárgyalóasztalhoz ültek. A kétoldalú tárgyalásokon a szerbek részéről Boris Tadics elnök, Vojislav Kostunica miniszterelnök, Koszovó részéről pedig Fatmir Sejdiu elnök és Agim Ceku miniszterelnök képviselte a delegációt. Az ENSZ december 10-ig adott haladékot, hogy megszülessen a kompromisszum. Ennek létrejötte és sorsa azonban igencsak kétséges, hiszen Tadic a közgyűlésen arra figyelmeztetett, hogy Koszovó függetlensége elfogadhatatlan, a tartomány egyoldalú elismerése felborítaná a nemzetközi jogrendet, és veszélyes precedenst teremthetne a világ szeparatista erői számára. Mindemellett kijelentette, Belgrád kész a kompromisszumra, amelyet nem háborús, erőszakos, hanem békés, diplomáciai, jogi úton kell elérni. Szerinte Koszovó jövőjéről csak az ENSZ Biztonsági Tanácsa hozhat legitim, nemzetközi jogon alapuló döntést. Belgrád attól fél, hogy ha Európa csatlakozik az Egyesült Államokhoz Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltásában, azzal csak azt éri el, hogy az albánok nem keresik majd a kompromisszumot, hanem ölbe tett kézzel várnak december 10-re. Szerbia egyébként kész Koszovó számára a legszélesebb körű autonómiát felajánlani, Oroszország pedig határozottan ellenzi a tartomány függetlenségének kikiáltását, és támogatja Szerbiát.

– Elképzelhetetlennek tartom, hogy végül olyan helyzetbe kerüljünk, amelyben fontos Oroszország álláspontja, s fontos az USA álláspontja, csak éppen Európáé nem számít – jelentette ki Luís Amado, az EU soros elnökségét betöltő Portugália külügyminisztere. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Javier Solana szerint Koszovó ügye egyértelműen európai ügy. „Koszovó európai terület, nem ázsiai vagy latin-amerikai” – jelentette ki, arra utalva, hogy Washington és Moszkva egymás közötti politikai vitát gerjeszt Koszovó ürügyén. Hasonlóan vélekedik Olli Rehn, az Európai Unió bővítési biztosa is: „Bízunk abban, hogy a nemzetközi élet fontos szereplői – így Washington és Moszkva – tartózkodni fognak az egyoldalú cselekvéstől.”

Persze a két nagyhatalom mit sem törődik ezekkel a nyilatkozatokkal. Moszkva azzal fenyegetőzik, hogy megvétóz minden olyan határozatot, amely függetlenséget biztosítana Koszovónak Szerbia beleegyezése nélkül, Washington viszont kilátásba helyezte, hogy a megegyezés elmaradása esetén kész lesz elismerni a koszovói albánok várható egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát.

Az albánok természetesen teljes függetlenséget akarnak, de egyelőre hajlanak az ENSZ által javasolt kompromisszum elfogadására is, miszerint Koszovó részleges függetlenséget kapna, a világszervezet gyámsága alatt. A függetlenséget a nyugati nagyhatalmak többsége támogatja, de az Európai Unión belül komoly ellenzői is akadnak. Mindenekelőtt a baszkoktól tartó Spanyolország nem akar precedenst egy szakadár mozgalom sikerére Európában, de Szlovákiának, Romániának, Ciprusnak és Görögországnak is fenntartásai vannak Koszovó függetlenségével kapcsolatban.

A mostani helyzetben négy rendezési elv látszik kirajzolódni. Az első, hogy a koszovói albánok kikiáltják Koszovó függetlenségét. A második verziót az EU finn nemzetiségű misszióvezetőjének, Martti Ahtisaarinak a terve képviseli, miszerint Koszovó nemzetközileg ellenőrzött, független állammá válna, saját alkotmánnyal, zászlóval, himnusszal és hadsereggel, melyben az ott maradt szerbek kapnának széles körű autonómiát.

A harmadik lehetőség, hogy Belgrád belemenne Koszovó függetlenségének kikiáltásába, azzal a feltétellel, ha Észak-Koszovó szerbek lakta területét az Ibar folyó mentén Szerbiához csatolnák (Koszovó 2,2 millió lakosának mintegy 5,3 százaléka szerb, ennek közel a fele északon él), ezt viszont az albánok vetik el. A negyedik verzió igen érdekes felvetésnek tűnik, hiszen a hongkongi példát valósítaná meg: Szerbia határa hivatalosan nem változna meg, és Koszovót nem lehetne teljesen független államnak tekinteni, azonban önálló, szabad tartományként működne: gazdasági megállapodásokat, szerződéseket köthetne más országokkal, s az ENSZ-t leszámítva tagja lehetne nemzetközi szervezeteknek. Államként élhetné az életét, csak saját védereje és önálló külpolitikája nem lenne.

Nehéz megmondani, hogy ezek közül melyik verzió valósul meg. A politikai esélyeket és a New York-i közgyűlés hangulatát és háttéralkuit figyelembe véve azonban elmondható: a szerbek és az albánok december 10-éig biztosan nem fognak megegyezni. A másik, ami biztosnak tűnik, hogy a szerbek hiába figyelmeztetnek egy újabb katonai konfliktus veszélyére, az albánok mindenképpen kikiáltják Koszovó függetlenségét.

A helyzetre egyébként a NATO már most felkészült.

– A szövetséget semmilyen helyzet nem érheti váratlanul, megfelelő erők, tervek és szükség esetén tartalékok is rendelkezésre állnak. A NATO adott esetben határozottan fellép, az erőszakot nem tűri el – jelentette ki James Appathurai, a NATO szóvivője. Koszovó státusának rendezése, valamint a szerb–albán konfliktus megszüntetése az egész Balkán, s ezen keresztül egész Európa érdeke. Nem beszélve arról, hogy a szomszédos Macedóniában is több alkalommal feszült helyzetet teremtett a népesség mintegy 23 százalékát kitevő albánság és a többségi macedónok ellentéte.

Felmerül a kérdés: Vajon ki fog dönteni Koszovó függetlensége vagy autonómiája ügyében? Az ENSZ koszovói missziója ugyanis – akárcsak a Biztonsági Tanács 1244-es határozata – kizárólag a státustárgyalások politikai folyamatának elősegítésére korlátozódik. A válasz tehát Pristina, Belgrád, az Európai Unió és Biztonsági Tanács közötti konzultációk eredményeként születhet meg, Washington és Moszkva erős nyomására. Egyértelművé vált, hogy a mintegy 49 százalékos munkanélküliséggel és nagy szegénységgel küszködő Koszovó kérdésében az Európai Unió most külpolitikából érettségizik. Már csak az a kérdés, hogy az érettségi bizonyítvány olyan lesz-e, amely a térség valamennyi etnikai közössége, illetve a szomszédos országok – Albánia, Szerbia, Macedónia, Montenegro – számára megfelel-e. És hogy mindez újabb háború nélkül valósul-e meg.

Tarics Péter

VÁLASZTÁSOK KOSZOVÓBAN

2007. november 17-én Hashim Thaqi Koszovói Demokrata Pártja nyerte meg a tartományi választásokat, s egyben ő a kormányfői poszt várományosa is. A választási eredmények némi radikalizálódást mutatnak, hiszen Szerbia háborús bűnösnek tartja a pártvezért. Koszovóban ez volt az ötödik választás az ENSZ-igazgatás 1999-es bevezetése óta, és most első alkalommal szavaztak a részarányos elv alapján. Az a tény, hogy a fegyveres ellenállók egykori vezére nyerte meg a választásokat, minden bizonnyal befolyásolja majd Koszovó függetlenségének ügyét.