Az AfD társelnöke szerint meg kell fékezni az uniós központosítási törekvéseket
Alice Weidel: Brüsszel meg akarja törni Magyarországot
Egyértelmű ideológiai nyomásgyakorlásnak nevezte a Magyarország elleni uniós eljárásokat Alice Weidel, az Alternatíva Németországnak (AfD) társelnöke az Eurázsia magazinnak.
„A szankciók alkalmazásával, valamint az uniós források megvonásának vagy a szavazati jog felfüggesztésének fenyegetésével egy olyan ország szuverenitását akarják megtörni, amely konzervatív, a brüsszeli nomenklatúrától eltérő álláspontot képvisel. Így akarják beállítani Magyarországot a sorba”
– fogalmazott a jobboldali német politikus az interjúban.
Alice Weidel kettős mércével is megvádolta az uniós elitet:
„Németországban a kritikus újságírókat represszióval és illegális házkutatásokkal hallgattatják el. Az AfD-t, mint egyetlen valódi ellenzéki pártot, évek óta megfosztják parlamenti jogaitól. A belföldi titkosszolgálatot az ellenzék elnyomására használják, az állami ellenőrzés alatt álló televíziót pedig annak lejáratására. Természetesen erről Brüsszel részéről semmit sem hallani.”
A legerősebb német ellenzéki párt társelnöke szerint az uniós intézményrendszer átfogó reformjára van szükség, Brüsszelben ugyanis központosított szuperállamot akarnak építeni.
Alice Weidel az interjúban beszélt arról is, hogy az úgynevezett derisking, vagyis a Kínától való leválásra irányuló törekvés „újabb példája az EU rövidlátó, ideológiailag motivált külpolitikájának, amely figyelmen kívül hagyja az európai országok, különösen a német gazdaság érdekeit”. Figyelmeztetett, különösen a kínai piacra erősen támaszkodó német autóipar szenved jelentős hátrányokat e politika miatt. Az AfD álláspontja szerint reálpolitikát kell folytatni. Alice Weidel szerint országának nem érdeke az az értékalapúnak nevezett, de sokkal inkább újgyarmatosító politika, amely nyugaton már katasztrofálisan megbukott ideológiákat próbál rákényszeríteni más országokra.
Az interjúban szó esett Németország versenyképességéről, valamint a változó világrendről és Kína felemelkedéséről is.
