Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

„Olyan férfi áll önök előtt, akinek sikerült lábon kihordania a koronavírust, tünetek nélkül. Az orvosok ezt állapították meg tegnap” – közölte katonai vezetőkkel folytatott találkozóján Lukasenka a BelTA állami hírügynökség beszámolója szerint.

Az országot bő negyedszázada vezető Lukasenka nem volt hajlandó szigorú korlátozásokat bevezetni a vírus terjedésének fékezése érdekében.

A 65 éves fehérorosz elnök korábban azt hangoztatta, hogy országában egyetlen ember sem fog meghalni a koronavírustól, és a járvány ellenszeréül egyebek között a vodkát, a szalonnát, a jégkorongot és a szaunázást is ajánlotta.

„Pszichózisnak” nevezte a világszerte bevezetett óvintézkedéseket, és azt hangoztatta, hogy az emberek számára az éhínség és a munkanélküliség lesz végzetes, nem pedig a Covid-19.

Korábban írtuk

A 9,5 millió lakosú országban eddig hivatalosan 67 366 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 543-an haltak bele a betegségbe.