„Nincs szükségünk arra, hogy másokat fenyegessünk. Nem akarunk idegen területeket” – jelentette ki a fehérorosz elnök, akit a hivatala idézett.

Hirdetés

„Ne higgyenek senkinek, hogy harcolni akarnánk!” – hangsúlyozta Lukasenka egy kórház alapkövének letételekor.

Mindazonáltal kijelentette: „Nyíltan megmondom, hogy felkészülünk egy háborúra”. Mint mondta, Fehéroroszország felkészíti hadseregét arra az eshetőségre, ha megtámadnák. Lukasenka szerint úgy tűnik, hogy a szomszédos Lengyelország és Litvánia háborús előkészületeket tesz azzal, hogy lövészárkokat ásnak és tankcsapdákat készítenek a határaik mentén, illetve támadófegyvereket szereznek be.

Korábban írtuk

Hrodna lakosaihoz intézve szavait Lukasenka kijelentette: „Hozzánk tartoztok. Senkinek sem engedünk át titeket”. Hrodna a két világháború között Lengyelország területéhez tartozott.

Fehéroroszország kedden háromnapos hadgyakorlatot kezdett az Ukrajnával, valamint az Európai Unió két tagállamával, Litvániával és Lengyelországgal közös határai mentén.

A fehérorosz védelmi minisztérium Telegramon azt közölte, az ország nyugati részén lévő Hrodna és a keleti régióban lévő Homel környékén indított manőver célja a térségek védelmének megerősítése, valamint egy esetleges szükségállapot esetén történő műveletek szimulálása.