Julian Nagelsmann, a német válogatott vezetőedzője rasszistának titulálta azt a felmérést, amiben arról kérdezték a németeket: szeretnének-e több fehér bőrű játékost a csapatba – írja a BBC. 

Hirdetés

Az ARD közszolgálati televízió kérdésére 21 százalék adott igenlő választ.

„Ez rasszista. Fel kell ébrednünk. Sok embernek Európában kellett menekülnie… biztonságosabb országot kerestek” – mondta Nagelsmann. Hozzátette: egyetért Joshua Kimmich középpályással, aki rasszistának nevezte a felmérést. „Josh jó választ adott, egy nagyon érthető és kigondolt nyilatkozatban. Én pontosan úgy látom, mint ő. A kérdésfelvetés őrült ötlet volt” – tette hozzá.

Majd arról beszélt, milyen sok embernek kellett ide, Németországba menekülnie, és ők csak arra vágynak, hogy befogadják őket.

Korábban írtuk

Dokumentumfilmen dolgozik az ARD

A közszolgálati csatorna azt nyilatkozta, azért rendelték meg a felmérést, hogy legyenek használható adataik, mert az egyik riporterük egy dokumentumfilmen dolgozik a futball és a sokszínűség témájában. Mint elmondták: több hasonló kérdést tettek már fel a nemzeti válogatott összetételével kapcsolatban.

Karl Valk, az ARD sportigazgatója elmondta: a cég nem örül az eredménynek, de az kifejezi a jelenlegi német állapotokat.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Mandiner oldalán.