Alternatíva Európának

Az Alternatíva Németországnak (AfD) az INSA július 31-ei közvélemény-kutatása szerint jelenleg 23 százalékon áll, ami azt jelenti, hogy 12 százalékkal erősítené az európa parlamenti választásokon a jobboldali pártokat tömörítő ID-frakciót (Identitás és Demokrácia), ha most lennének az EP-választások.

A már 2019-ben is gyengén szereplő CDU–CSU mindössze három százalékkal előzi meg a második helyezett AfD-t. A CDU–CSU jelenleg 26 százalékon áll, vagyis az Európai Néppárt további 2,9 százalékot veszítene az egyébként is csekély 2019-es eredményéhez képest. Sokan felteszik a kérdést: jelenthet-e valódi alternatívát az AfD Németországnak? Ki kell mondani: a realitás az AfD országos és jelentős erősödése ellenére is az, hogy jelenleg nem. Ahhoz, hogy jelen keretek között az AfD kormányozni tudjon, abszolút többséget kellene szereznie a Bundestagban, ám ehhez ki kellene szorítania a változó támogatottsággal, de együttesen biztos szavazóbázissal rendelkező másik négy történelmi középpártot. A soha nem látott mértékű társadalmi megosztottság mellett erre jelenleg nincs esély Németországban. A 2025-ös Bundestag-választásokig azonban még sok víz lefolyik a Rajnán…

Tíz év karanténban

2013-as megalakulása óta a patrióta, bevándorlásellenes párt folyamatosan politikai karanténban van, és ezen a jól beágyazott és a média által töretlenül támogatott kartellszerű tömbön az egymással összezáró hagyományos pártok nem kívánnak változtatni. Úgy is lehetne mondani, hogy az AfD kirekesztése az egyetlen módja a színesnek látszó, de kvázi egypártrendszerként működő német hatalomgyakorlás fenntartásának.

A hagyományos pártok egytől egyik jolly jokerként működnek, ha koalíciós tárgyalásokra kerül sor. Erre példa Angela Merkel kormányzása idején az úgynevezett Jamaica-koalíció, azaz a CDU–CSU, FDP és a Zöldek közös kormányzásának terve, miután a 2017-es választások után az SPD kijelentette, hogy ellenzékbe vonul. Ezt az egzotikus konstellációt végül az FDP robbantotta fel, és kénytelen-kelletlen újra nagykoalíció alakult Németországban.

Láthattuk azt is, hogyan lesz a nagykoalícióból jelzőlámpa, miután a CDU a 2021-es választásokon annyit veszített, hogy nem volt más választása, mint ellenzékbe vonulni. Így jött léte a jelenlegi Scholz-kormány (SPD–FDP–Zöldek), amit viszont ezúttal már nem robbantott szét a baloldali kormányban kakukktojásnak számító FDP.

Az elmúlt évtizedben úgy keverték a lapokat, hogy biztosítva legyen az elitpártok kormányzati szerepe, beleértve azt is, hogy ők gondoskodjanak saját ellenzékről is. Ehhez egy dolog kell: az, hogy a valódi ellenzékkel, az AfD-vel továbbra se akarjon egyetlen párt sem együttműködni, még akkor sem, ha már országosan is néppárttá vált.

Elvétve előfordul, hogy ettől eltérő nyilatkozatok is születnek, de később mindig kiderül, hogy ezek valójában csak a közvélemény és a többi párt monitorozását szolgálták. Ilyen volt a közelmúltban Friedrich Merz CDU-elnök sietve visszavont kijelentése arról, hogy helyi szinten gyakorlatilag elkerülhetetlen az együttműködés a CDU és az AfD között.

Más kérdés, hogy ellenzékben a legtöbb párt megerősödik, ám a CDU–CSU-nak ez továbbra sem sikerült, noha az új pártelnök, Friedrich Merz az AfD támogatottságának megfelezését ígérte, és visszatérést a CDU eredeti, konzervatív irányvonalához. Ezeket a vállalásait azonban mind ez idáig nem tudta valóra váltani. Épp ellenkezőleg: a CDU támogatottsága tovább csökkent, miközben az AfD-t már csak három százalék választja el tőle. Annak ellenére, hogy az AfD-t sokan még mindig szélsőségesnek tartják.

A teljes német média beszámolt arról, hogy 2021-ben a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) az egész pártot a feltételezett jobboldali szélsőségesek közé sorolta, hogy a titkosszolgálatok segítségével országszerte is megfigyelhető legyen. Az AfD fellebbezett, és máig tartó jogi procedúra vette kezdetét. Ettől sokan megijedtek, annál is inkább, mert az Alkotmányvédelmi Hivatal úgy döntött, hogy a tagok egyharmada igenis szélsőséges, tehát megfigyelhető.

A gyökerek

De vajon mi tartja lendületben a sokat támadott, megbélyegzett és kirekesztett Alternatívát? Erre a kérdésre több válasz is van. A válság, az ukrajnai háború, a megosztottság, a romló közbiztonság és a csökkenő jólét. Ám a legkézenfekvőbb az, hogy az AfD a 2013-as megalakulása óta az egyetlen hiteles ellenzéki párt Németországban.

Történetük 2012 szeptemberében kezdődött, amikor Alexander Gauland hesseni politikus, Bernd Lucke közgazdász és Konrad Adam újságíró (1979 és 2000 közt a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerkesztője, 2008-ig a Die Welt tudósítója) megalapították a Választási Alternatíva 2013 (németül Wahlalternative 2013) nevű politikai csoportosulást, amely az eurózóna-válságra adott német kormányzati válaszokat kritizálta. Angela Merkel egyik akkori kijelentése szerint az eurózónának „nincs alternatívája”. A Választási Alternatíva szerint viszont igenis van, innen kapta a későbbi párt is a nevét.

A csoport kiáltványát 68 közgazdász, újságíró, üzletember és oktató írta alá. Az aláírók fele egyetemen tanított, háromnegyedük akadémiai fokozattal. A csoport szerint az eurózóna kudarcot vallott, és a déli államok az euró keltette versenyfeszültség miatt nyomorba süllyednek. A későbbi AfD néhány tagja Választási Alternatíva 2013 név alatt a Szabad Választók (Freie Wähler, FW vagy FWG) mozgalommal szövetségben elindult az alsó-szászországi választásokon, és egy százalékot szerzett.

2013 februárjában a csoport úgy döntött, hogy pártot hoznak létre, és indulnak a 2013-as szövetségi választáson. Az AfD kezdeti támogatói ugyanazok az értelmiségiek voltak, akik korábban a Választási Alternatíva 2013 mögött álltak, és olyan korábbi CDU-tagok is voltak köztük, akik korábban a német Szövetségi Alkotmánybírósághoz fordultak a kormány eurózóna-politikája ellen.

Következetes bevándorláskritika

Az AfD 2013. április 14-én megtartotta első kongresszusát, ahol megválasztották az új párt vezetőségét, és elfogadták politikájának fő irányvonalát. 2013-ban még nem jutott be a Bundestagba, a 2017-es választásokon azonban már igen, és a szavazatok 12,6 százalékát megszerezve mindjárt a harmadik legnagyobb erővé vált a német szövetségi parlamentben. 2021-ben a politikai megfigyelések hatására támogatottsága kis mértékben visszaesett, a Bun­des­tag-választáson csak 10,3 százalékot szerzett.

Az AfD 2013 óta elért eredményei a korábbi nem szavazók, valamint a CDU, az FDP és a Baloldali Párt, illetve kisebb mértékben az SPD tábora mozgósításának tudható be.

Míg eleinte elsősorban a tiltakozó szavazók kerültek a középpontba, mára a bevándorláspolitika céljaival egyet nem értőkből létrejövő stabil választói réteg kialakulása figyelhető meg.

Az AfD korábban kitűzött céljai ugyanis 2015-ben egy meghatározó, új elemmel bővültek, amikor megindult Németországba a tömeges bevándorlás. 2015 májusára két pólus jött létre a párton belül, az egyik Lucke és gazdaságpolitikai elképzelései, a másik Frauke Petry körül, aki a bevándorlásellenes politikára koncentrált. A két csoport vetélkedésének az lett a vége, hogy Lucke és támogatói elhagyták az AfD-t. A bevándorlásellenesség innentől kezdve a mai napig markánsan meghatározza a párt politikáját.

Jelenleg Németország és az Európai Unió a 2015-öset is meghaladó migrációs válsággal néz szembe. 2022-ben csaknem 924 ezer menedékkérelmet nyújtottak be az EU-n belül (46,5 százalékos növekedés 2021-hez képest), ebből 244 132-t, az összes kérelem több mint egynegyedét Németországban. Tavaly csaknem 70 százalékkal nőtt az illegális határátlépések száma az EU külső határain. 2015-höz hasonlóan most is a balkáni útvonal a legforgalmasabb az Európai Unióba, így elsősorban Németországba. A Frontex adatai szerint novemberig mintegy 140 ezer migráns jutott el illegálisan Közép-Európába a Balkánon és a volt Jugoszlávia országain keresztül. Ez két és félszer annyi volt, mint 2021-ben, és a legmagasabb érték a 2015-ös menekültválság óta.

Az erősödő protesthangulathoz hozzátett a koronavírus-járvány elleni, a németek szerint eltúlzott intézkedések sora, a háború, az elhibázott energiapolitika, a szankciók, az energiaárak égbe szökése, a gyárbezárások, a megélhetés költségeinek növekedése, a lakáshiány, az infláció és a Scholz-kormánnyal szembeni növekvő elégedetlenség, ami végül a CDU gyengesége miatt az AfD népszerűségének országos növekedéséhez vezetett. Az AfD korábban jellemzően a keleti tartományokban volt erős, ma azonban már a leggazdagabb nyugatnémet területeken, így Bajorországban vagy Baden-Württembergben is két számjegyű a támogatottsága.

Gyenge CDU

Az Insa közvélemény-kutató intézet 2022 novemberében készített felmérése szerint közel egy évvel ezelőtt a német választók 52 százaléka keresett új politikai otthont magának, ami főképp annak köszönhető, hogy a jobboldalon politikai vákuum keletkezett a CDU–CSU balratolódásával, míg az AfD-t sokan szalonképtelennek tartották, állapította meg a XXI. Század Intézet elemzése, amely Az AfD valódi alternatívát kínál Németországnak címmel jelent meg. A tanulmány szerzője, Biró András szerint az elmúlt egy évben olyan mértékűre növekedett a szociáldemokrata–zöldbaloldali–liberális kormánykoalícióval szembeni elégedetlenség, hogy az egyedüli hiteles ellenzéki pártként politizáló AfD egyre inkább képes becsatornázni ezeket a kiábrándult szavazókat.

A balliberális–zöld koalíció által vezetett Németország politikai és gazdasági válságát kellően szemlélteti, hogy a jobboldali AfD támogatottsága szinte hétről hétre növekszik, állapította meg a tanulmány szerzője, hozzátéve, hogy az orosz–ukrán háború kirobbanása után az AfD rendszeresen kritizálta a kormány szankció- és fegyverszállítás-párti álláspontját, aminek az lett az eredménye, hogy a fősodor a pártra aggatta a „Putinversteher”, azaz akik megértik Putyint jelzőt is. Nyilvánvalóan azt a hatást várták tőle, hogy az újabb billog majd eltántorítja a választókat attól, hogy az AfD-re szavazzanak.

A mesterségesen létrehozott politikai kordon – amit a németek tűzfalnak, vagyis Brandmauernek neveznek – azonban egyre kevésbé tűnik tarthatónak. A Bild által közölt, június közepi Insa-felmérés azt mutatta ki, hogy a német választóknak immár 28,5 százaléka nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az AfD-re adja szavazatát. A Demokrata e tekintetben nem ilyen optimista.

Tízmillió német szavazó

Van azonban a dolognak egy másik aspektusa is, aminek aktualitást ad a közelgő EP-választás. Ha Németországnak nem is, de Európának sokat segíthet a bevándorlásellenes erők növekedése. Ha 2024-ig kitart a jelenlegi lendület, az AfD-szavazók jelentősen növelhetik a jobboldali ID-frakció támogatottságát.

2019-ben a szavazati joggal rendelkező német állampolgárok 61,4 százaléka vett részt az EP-választáson. Ez rekordnak számított a 2014-ben mért 48,1 százalékos részvételi arányhoz képest. A 64,8 millió német választó 61,4 százaléka közel negyvenmillió fő. Amennyiben 28,5 százalékuk az AfD/ID-frakciót támogatja, ez 11,3 millió szavazó, ami több, mint Magyarország teljes lakossága! Ha a jelenlegi, 23 százalékos támogatottságból és a 2019-es választási részvételből indulunk ki, akkor is 9,2 millió jobboldali szavazatról van szó.

Nem várható jobboldali győzelem az EP-választáson 2024-ben, de ennek a körülbelül tízmillió németnek a szavazata kellő súllyal hozzájárulhat ahhoz, hogy létrejöjjön az a blokkoló kisebbség, amely képes erősíteni a magyar álláspontot, megfékezni a brüsszeli gőzhengert, és megakadályozni a további szankciókat, közös hitelfelvételeket vagy éppen a migránsok kvóta szerinti szétosztását a tagállamok között.

Az EP-választások eredménye nyilvánvalóan hatással lesz a német belpolitika alakulására és akár még a 2025-ös Bundestag-választás kimenetelére is.