Az AM General amerikai hadiipari cég olyan tüzérségi rendszert fejlesztett ki, amit a könnyű fegyverzetű gyalogsági vagy a különleges egységek használhatnak. A mindössze két terepjáróból álló, Humvee 2-CT Hawkeye egyik járműve hordozza a 105 mm-es ágyútarackot, míg a másik a lőszert szállítja. A már évtizedek óta az amerikai hadseregben használt Humvee két ajtós, platós változata megfelelő mozgékonyságot biztosít az egységnek.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy ezt, azaz a világ legkönnyebb és legmozgékonyabb tüzérségi rendszerét most a harctéren is kipróbálják, az új harci eszközökből ugyanis az USA küld néhányat Ukrajnának tesztelésre – írja az Infostart nyomán a Mandiner.

A gyártó szerint a mindössze két terepjáróból álló, Humvee 2-CT Hawkeye egyik járműve hordozza a 105 mm-es ágyútarackot, míg a másik a lőszert szállítja. A már évtizedek óta az amerikai hadseregben használt Humvee két ajtós, platós változata megfelelő mozgékonyságot biztosít az egységnek. A Humvee 2-CT Hawkeye a leírás szerint a megállás után mindössze három perc alatt tud leadni két lövést, majd el is hagyja a tüzelőállást.

Az Infostart szerint ez az „üss és fuss” harcmodor nagyban megnöveli a rendszer túlélőképességét, a katonák ugyanis még azelőtt odébb tudnak állni, hogy az ellenség radarjai bemérhetnék a helyzetüket.

Korábban írtuk

A mérnökök megoldották azt is, hogy a fegyvert egy viszonylag kis méretű és súlyú járműre telepítve is lehessen használni. Hagyományos lőszerrel 11,5 km a legnagyobb lőtávolság, míg rakéta póthajtású gránáttal akár 15 km-re lévő célpontok is elérhetők. Az ágyút hárman kezelik, a lőszert pedig a másik járművel utazó négy katona biztosítja a számukra.

Az eredeti cikk a Mandiner oldalán olvasható IDE kattintva.