A múlt év első napjával Románia és Bulgária teljes jogú tagja lett az Európai Uniónak. Akkor még nem lehetett tudni, de év végére bebizonyosodott, hogy a balkáni államok csatlakozásának nagy vesztese Olaszország lett. Itáliát ugyanis – a szabad költözési jogot kihasználva – romániai romák tízezrei lepték el, akik egyre többször kerültek szembe a helyi igazságszolgáltatással, és akik miatt az év második felére Róma és Bukarest viszonya történelmi mélypontra süllyedt. Szófia viszont nyert a csatlakozással. Öt polgára legalábbis mindenképpen. Nyolc év után véget ért a Líbiában fogva tartott bolgár ápolónők kálváriája. Ugyan nem tisztázódtak a vád alól, miszerint szándékosan fertőztek meg AIDS-szel száz líbiai gyereket, Tripoli és Brüsszel azonban nyolcéves partnerségi megállapodást írt alá, így Kadhafi ezredes ajándékba hazaengedte az immár uniós állampolgárságú bolgár asszonyokat.

Ez azonban csupán lábjegyzet Európa múlt évéről. Az öreg kontinensen ugyanis történelmi változások zajlottak le 2007-ben. Májusban már-már vérre menő választási kampány után Nicolas Sarkozy lett Franciaország új elnöke. Ezzel a régi Európának végleg bealkonyult. Júniusban Nagy-Britanniában is vezetőcsere történt: Tony Blair leköszönt, és helyére a sokkal kevésbé karizmatikus pénzügyminiszter, Gordon Brown került. A brit szekér ennek ellenére továbbra is a blairi irányba robog. Csakúgy, mint az Európai Unió, amelyet a Merkel–Sarkozy–Brown-trió egy eddiginél jóval neoliberálisabb és euroatlantibb irányba tol. Az Új Európa az év végével keletebbre tolta megerősített határszakaszát. Decemberben a 2004-ben csatlakozó országok többsége kapcsolódott a schengeni övezethez.

Amerikában 2007 a belpolitikai csatározások éve volt. Év elején Hillary Clinton hivatalosan is bejelentette, hogy indul az elnöki posztért. Bill Clinton neje szinte vérre menő harcot vívott pártbéli riválisával, az egyre népszerűbb Barack Obamával. A demokratáknak év végéig még nem sikerült megnevezniük elnökjelöltjüket. Egyelőre tehát úgy fest, hogy Amerikának női, vagy fekete elnöke lesz. A demokrata jelöltnek ugyanis – bárki legyen az – igen jó esélyei vannak. Hiszen George Bush és a republikánusok népszerűsége a 2007-es felmérések szerint csupán 30 százalék körül mozog.

A történelmi mélypont oka minden bizonnyal az iraki háború. 2007 nem hozott megoldást Irak ügyében. A katasztrofális biztonsági állapotokat leginkább egy szívmelengető momentum jellemzi: március végén Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár látogatást tett Irakban, és Bagdad legszigorúbban őrzött negyedében, a zöldzónában tartott közös sajtótájékoztatót Núr al-Málikival. Az iraki miniszterelnök éppen a javuló biztonsági helyzetet méltatta, amikor óriási robbanás hallatszott. A szigorúan őrzött objektum közvetlen közelében egy rakéta csapódott be. A megrémült ENSZ-főtitkár ijedtében a pulpitus mögött keresett menedéket. Málikinak azonban arcizma sem rezdült. Ő már hozzászokott az effajta afférokhoz.

Az eddig is kaotikus iraki háború közben új fronttal bővült. Októberben a török parlament engedélyezte, hogy a hadsereg Irak területén is támadásokat hajtson végre a Kurd Munkáspárt (PKK) célpontjai ellen. A PKK ugyanis egyre gyakrabban támadta a határmenti török állásokat. Washington attól tartva, hogy az egyetlen eddig békés iraki tartomány is lángba borul, kezdetekben ellenezte a török beavatkozást. Úgy tűnt azonban, Washington és Ankara viszonya erősen megromlik, így Bush – felismerve, hogy török közreműködés nélkül az egész iraki hadjárat becsődölhet, hiszen az amerikai sereg Törökországon keresztül kapja utánpótlásának java részét – gyorsan megkövette Tayyip Erdogan miniszterelnököt. A barátság helyreállt, év végére pedig a török légierő több bombatámadást is végrehajtott iraki PKK-táborok ellen.

A 2007-es év Amerika egyik legfőbb közép-ázsiai szövetségesénél, Pakisztánban is mozgalmasan telt. Az ellenzék legfőbb vezetőjének, Benazir Bhuttónak december 27-i meggyilkolása csak betetőzése volt egy igen forró évnek. Júliusban az iszlamabadi Vörös Mecset diákjai, megelégelve kormányuk Amerika-barát politikáját, rátámadtak a mecset melletti katonai helyőrségre, majd elbarikádozták magukat az épületben. A mecset ostroma nyolc napig tartott, és 173 ember életébe került. Végül a diákok megadták magukat. Bár már akkor is sokan beszéltek az elnök hatalmának megingásáról, sejteni lehetett, hogy pár száz elvakult iszlamista aligha mozdíthatja el posztjáról egy Amerika által támogatott atomhatalom első emberét. Az októberi elnökválasztáson az átmeneti támogatásért cserébe azonban Pervez Musarraf elnök hazahívta az önkéntes száműzetésbe vonult, korrupció miatt kétszer is lemondatott egykori miniszterelnök asszonyt, Benazir Bhuttót, s ezzel különös lavinát indított el, amelynek végkifejlete ma még nem látható. A politikusnő ugyanis kihasználva a Washington és a saját radikális iszlamistái között lavírozó Musarraf gyengeségét, paktumot kötött az Egyesült Államokkal, és élesen szembefordult Musarraf politikájával. A Bhutto házi őrizetével, majd országos rendkívüli állapottal súlyosbított, egyre feszültebb belpolitikai helyzet végül az ellenzéki vezető december végi meggyilkolásában csúcsosodott ki, ami könnyen lehet, hogy lángba borítja Pakisztánt. Musarraf az al-Kaidát, az ellenzék Musarrafot vádolja a merénylettel, de hogy ki nyer végül az ügyön, az ma még kérdéses.

Bár megszokhattuk, hogy a Közel-Keleten mindig történik valami, 2007 különösen mozgalmas év volt. Júniusban a régóta rivalizáló palesztin frakciók között végleg elszakadt a cérna. Hosszas harcok után Ciszjordániában a Fatah, Gázában pedig a Hamász tűzte ki a zászlót. A nem létező Palesztina így két részre szakadt. A politikai és utcai csatározásokkal párhuzamosan egy másik dráma is zajlott Gázában. Március közepén egy eddig ismeretlen, és semelyik nagyobb szervezethez sem köthető iszlamista csoportocska elrabolta Alan Johnstont. A BBC gázai tudósítója közel négy hónapig raboskodott.

Kiszabadítása után pedig külön köszönetet mondott a Hamásznak, mondván, az ő segítségük nélkül még mindig raboskodna. A gázai drámával egy időben Libanonban is fellángoltak a harcok. A Nahr al-Bared-i palesztin menekülttáborban fészkelő, Fatah al Iszlám nevű, az al-Kaidához hasonló ideológiát valló szervezet fegyveresei több hónapig vívták harcukat a libanoni hadsereggel. Hogy a terroristák mögött kik álltak, máig sem tudni. A cédrusok országában 2007-ben sem oldódott meg a belpolitikai válság. A Szíria és Irán által támogatott ellenzék még december végén is farkasszemet nézett az Egyesült Államok és a Szaúd-Arábia által támogatott kormányerőkkel. Bár a libanoni helyzet pesszimizmusra ad okot, a közel-keleti konfliktus történetében fontos állomás volt 2007. A mandátuma végéhez közelítő Bush elnök kísérletet tett arra, ami elődjének, Bill Clintonnak nem sikerült: megteremteni a közel-keleti békét. Az ügynek minden korábbinál nagyobb tétje van, hiszen mára az iraki rendezés sem képzelhető el addig, amíg a térség országainak fennállnak az érdek különbségei az arab–izraeli konfliktusban. Bush az arizonai Annapolisban ültette tárgyalóasztalhoz Mahmúd Abbász palesztin, és Ehud Olmert izraeli vezetőket. A két politikus végül a tárgyalások folytatásáról állapodott meg. A konferencián képviseltette magát Szíria is, amely 1967 óta hadban áll a zsidó állammal. Nem kapott viszont meghívót Irán, Oroszország, és az Európai Unió. Washington tehát magának akarja kisajátítani a közel-keleti rendezést.

Az elmúlt évekhez hasonlóan 2007-et is végigkísérte az állítólagos iráni atomprogram körüli vita. Év végére felcsillant a remény, hogy rendeződni fog Teherán és Washington viszonya. Az amerikai hírszerzés jelentést tett le az asztalra, amely szerint Irán már 2003-ban leállította atomfegyverprogramját, és így nem jelent veszélyt a világra. Washington az első pillanatokban csak levegőért kapkodott. Bush azonban egy nap múltán magához tért, és magabiztos nyilatkozatban közölte, Irán továbbra is veszélyes, ezért szankciókra van szükség.

Az iráni atomkérdés áprilisban egy rövidke időre lekerült a címlapokról. Helyére ugyanis egy sokkal szaftosabb sztori került: az iráni flotta letartóztatott 15 brit tengerészt, akik hajójukkal iráni vizekre tévedtek. Az irániak szerint a britek kémek voltak. Angol kezdeményezésre az Európai Unió – amire külpolitikai kérdésben nem volt példa – egységes nyilatkozatban ítélte el Teheránt. Irán végül elengedte a foglyokat. Igen ám, de a brit Daily Telegraph nyomozásának hála, kiderült, hogy London füllentett: a tengerészek egytől egyig hírszerzők voltak. Az unió arca pirulhatott: a szervezet megalakulása óta először állt ki egységesen egy külpolitikai hazugság védelmében.

Európa nem csak ebben az ügyben tett rossz lóra tavaly. Februárban a hágai bíróság hosszas tanakodás után népirtásnak minősítette az 1995-ös srebrenicai eseményeket, amikor szerb fegyveresek több mint 8000 bosnyák férfit gyilkoltak meg.

A Nyugat és Belgrád közt fagyossá vált a viszony. Talán ha az Európai Unió tudta volna, milyen nagy szüksége lesz év végére Szerbia jóindulatára, nem lövi el minden puskaporát Srebrenica ügyében. November közepén ugyanis a függetlenségpárti erők nyerték meg a koszovói választásokat. Ezzel realitássá vált az albánok lakta szerbiai tartomány Szerbiától való elszakadása. Belgrád kijelentette: nemhogy nem ismerné el a független Koszovót, de minden tőle telhető eszközzel megakadályozná az albán lakta régió elszakadását. Az ügy kapcsán régi hidegháborús reflexek éledtek fel. A szerbek mögött Oroszország, az albánok mögött pedig az Egyesült Államok fitogtatta erejét. Az Európai Unió országai nem jutottak egységes álláspontra az ügyben. Brüsszel minden esetre jelezte Belgrádnak, hogy ha beleegyezik az albánok törekvéseibe, hajlandó zöld jelzést adni az uniós csatlakozási tárgyalásokhoz. Szerbia azonban visszautasította, mondván, nem akar olyan közösséghez tartozni, amelyik semmibe veszi az ő nemzeti érdekeit.

A Balkánon megszokottak az efféle konfliktusok, 2007 áprilisában azonban a hűvös északon is elszabadultak az indulatok. Az észt kormány úgy döntött, hogy a Tallinn belvárosában levő szovjet emlékművet a külvárosba helyezi át. Az ügy komoly belpolitikai vitákat generált, hiszen a balti ország lakosságának közel harmada orosz anyanyelvű. Nem csoda hát, hogy az észt fővárosban zavargások robbantak ki, Tallinn és Moszkva közt pedig fagyossá vált a viszony. Az ügynek az immár megkérdőjelezhetetlen észt öntudat mellett más tanulsága is van. A botrány kirobbanása után valamilyen megmagyarázhatatlan okból szinte az összes észt hivatal informatikai rendszere megbénult. Bár nem bizonyítható, számos cikk jelent meg arról, hogy a kicsiny balti ország orosz hackerek áldozata lett. Íme, a XXI. század háborúja.

A modern hadviselésnek persze más módozata is van. Az Egyesült Államok eddig nem tapasztalt médiakampányt indított a kínai termékek ellen azzal, hogy híre ment, a Kínából szállított játékok egészségre ártalmas anyagokat tartalmaznak. Az amerikai vásárlók pedig megtették azt, amihez a kormányuknak nem volt bátorsága: bojkottálták az ázsiai országból származó termékeket. Az affér azonban alig éreztette hatását a kínai gazdaságban. Az ázsiai óriás gazdasági növekedése továbbra is két számjegyű maradt, így Kína hamarosan átveheti a világ harmadik legerősebb gazdaságának címét Németországtól.

Kínához hasonlóan Venezuelában is dübörög a gazdaság. Hugo Chavez az olaj magas világpiaci árát kihasználva, intézkedések sorával igyekezett javítani dolgozó népe mindennapjain. A múlt év végére még új időzónát is bevezetett országában, ezzel biztosítva, hogy a venezuelai iskolások fél órával tovább aludhassanak reggel. A venezuelaiak közül azonban nem mindenki értékelte az erőfeszítéseket. Decemberben Chavez népszavazást írt ki egy olyan alkotmánymódosításról, amely végtelen számú újraválaszthatóságot biztosít az elnöknek, és ellenőrzési jogot ad számára az ország deviza- és valutatartalékai felett. A nép azonban visszautasította tervét, így Chavez – Fidel Castróval ellentétben – nem vált hazája örök vezetőjévé.

Ami viszont Chavez kubai példaképét illeti, ő valószínűleg végleg maga mögött hagyja a politikát. Az év végére Fidel Castro a kubai televízióban beolvasott levelében bejelentette: nem szándékozik visszatérni a hatalomba.

Kubához hasonlóan Észak-Koreában is megmozdult valami. Phenjan élelmiszer- és olajsegélyért cserébe ígéretet tett atomprogramjának leállítására. Októberben Roh Mu-Hyun dél-koreai államfő, és Kim Dzsong Il észak-koreai vezető nagy csinnadratta közepette kezet rázott, decemberre pedig fél évszázad óta először újra megindult a vonatközlekedés a két testvérország között. 2007 Vlagyimir Putyin éve is volt, aki zseniális pókerjátszmát űzött, hogy megőrizze hatalmát és Oroszország politikai irányvonalát. Mandátuma lejártával a jelenlegi miniszterelnök-helyettest, a Gazprom-vezért és a szentpétervéri harcostársat, Dimitrij Medvegyevet javasolta a következő elnöknek. Két nappal később Medvegyev bejelentette: szívesen látná Putyint a miniszterelnöki székben. Nem csoda hát, hogy az év végén az amerikai Time magazin „az új cárt”, Putyint választotta meg az év emberének, mivel „sikeresen stabilizálta saját belpolitikai pozícióját”.

2007-ben több nagy személyiség is eltávozott az élők sorából. 76 éves korában elhunyt Oroszország első szabadon választott elnöke, Borisz Jelcin. Pár hónappal később a nagy olasz tenort, Luciano Pavarottit gyászolta a világ.

Volt egy harmadik nagy személyiség is, akinek távozása legalább ekkora űrt hagy a világban. Az illető nemhogy generációk gyermekkorának volt meghatározó alakja, de 66 életéve alatt valóságos jelképpé nőtte ki magát. Az illető neve Amerika Kapitány. A csillagos-sávos kezeslábasba öltözött képregényhőssel márciusban egy orvlövész végzett. A történet véget ért. Az amerikai Marvel Comics képregénykiadó ezzel sokak szerint politikailag is állást foglalt. Történeteiben Amerika Kapitány sikerrel vette fel a harcot a nácik és kommunisták, a latin-amerikai drogbárók ellen. A szuperhős azonban most végleg elbukott. Többé nem menti meg a világot.

Pedig a világnak most lenne igazán nagy szüksége egy megmentőre. Tavaly áprilisban az ENSZ vészjósló tanulmányt adott ki a klímaváltozásról. A jelentés szerint az elkövetkező évtizedekben árvizek, természeti katasztrófák, és éhínségek sújtják majd az emberiséget. Hogy valóban így lesz-e, egyelőre nem tudni. Annyi bizonyos, hogy az éghajlatváltozás már 2007-ben is súlyos természeti csapásokhoz vezetett világszerte. Decemberben Északkelet-Amerikát és Spanyolországot hóviharok bénították meg. Az istenek haragja máshol is lesújtott. Az év elején Indonéziában söpört végig egy cunami, majd Indiában, Bangladesben, Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában pusztítottak soha nem látott nagyságú árvizek.

Sayfo Omar