A transzszaharai gázvezeték projektjének különös ellentmondásai
Amerika nem örül neki
„Nigériában van a világ egyik legnagyobb gázlelőhelye, körülbelül 200 billió köbláb, évi 3 billió köbláb termelésére alkalmas kapacitással. Ennek a lelőhelynek a pénzbeli értékét tekintve 800 milliárd dollárról beszélünk” – ezt éppen egy éve mondta Isaac Botti, egy nigériai államháztartási szakember, amikor felmerült, hogy a háborús szankciók miatt kieső orosz földgázt ki lehetne váltani a Transzszaharai gázvezeték (TSGP) több évtizedes múltra visszatekintő háromoldalú projektjének újraélesztésével.
Az említett projekt jegyében találkoztak 2022. augusztus 12-én a csővezetékrendszer tervezett útvonalának három érintett országa, Nigéria, Niger és Algéria képviselői a nigeri Niamey-ben. Igen, pontosan ott, ahol most a katonai puccs zajlik, és ahová most váratlanul ellátogatott a frissen kinevezett amerikai helyettes külügyminiszter: Victoria Nuland. Az a Victoria Nuland, aki 2013. decemberében a kijevi Majdan térre is ellátogatott váratlanul, a Viktor Janukovics kormányát leváltó tüntetők támogatására.
Kezdjük az elején
Az ötletet, hogy a Niger-delta területén lévő földgázt kitermeljék és a Szaharán át Európába szállítsák, először több mint 40 éve vetették fel. Az Atlanti-óceán érintett part menti régiója Nigériához tartozik, és nemcsak Afrika legnagyobb olajtartalékaival büszkélkedhet, gazdag a delta földgázlelőhelyekben is, amelyek Nigériát a kontinens második legnagyobb gázexportőrévé tették Algéria után.
Egyelőre LNG-t, cseppfolyósított földgázt készítenek a part menti terminálokban, és tankerekkel szállítják a célországokba. 2002-ben a Nigerian National Petroleum Corporation (NNPC) és az algériai nemzeti olaj- és gázipari vállalat, a Sonatrach aláírta az egyetértési nyilatkozatot a Transzszaharai, más néven Nigal-vezeték építésének előkészítéséről, és a 2006-ban elkészült megvalósíthatósági tanulmány a tervezett csővezetéket műszakilag és gazdaságilag megvalósíthatónak és megbízhatónak találta.
A 4128 km hosszú vezeték a nigériai Warrit kötné össze az algériai Hasszi R’Mel gázközponttal, amely Nigeren halad át, és a tervek szerint a regionális és helyi energiapiacokat is kiszolgálja majd az útvonal mentén. Csakhogy Nigéria, Niger és Algéria a régió legkevésbé biztonságos területei közé tartoznak a különböző aktív terroristamozgalmak miatt, ezért a térségben időről időre fellángoló erőszakhullám késleltette a megvalósítást. Az ukrajnai háború kitörése és az orosz energiahordozók importkorlátozása nyomán azonban tavaly júliusban egyetértési nyilatkozatot írt alá az algériai, a nigeri és a nigériai energiaügyi miniszter a Transzszaharai gázvezeték építésének végrehajtásáról. A 13 milliárd dolláros Transzszaharai vezeték elkészülte után akár 30 milliárd köbméter (egybillió köbláb) gázt szállíthat évente Nigériából Nigeren át Algériába, miközben az afrikai partok 11 országát tudná üzemanyaggal ellátni Marokkó felé, majd csatlakozni Spanyolország energiarendszeréhez, vagy Olaszország kaphatna új lendületet, miután tavaly leállt az orosz gázszállítás az unióba.
Onnan a gázt a tenger alatti transzmediterrán csővezetéken keresztül szivattyúzzák át Európába, vagy cseppfolyósított földgázt (LNG) szállító tartályhajókra rakják további export céljából. Hiába kötötték meg azonban a kezdeti megállapodásokat a korábbi nigeri rezsimmel, a lázadó katonai junta új hatóságai nem osztoznak az Európával való kapcsolatok iránti lelkesedésben.
A nigeri puccs az afrikai keleti és nyugati riválisok közötti befolyásért folytatott küzdelemmé vált. A megbuktatott elnök, Mohamed Bazoum Európa-párti volt, és közel állt Franciaországhoz, így Niger Franciaország egyik fő áruszállítója lett, beleértve az uránt is. Az új vezető, Abdourahmane Tchiani tábornok, az elnöki gárda korábbi vezetője azonban Oroszországhoz igazodik, és máris csökkentette az áruexportot Franciaországba. A Transzszaharai gázvezetékről szóló 2022-es megállapodás aláírói közül Niger kőolaj- és energiaminiszterét, Mahamane Sani Mahamadou olajminisztert a puccsisták letartóztatták. Akárcsak Niger pénzügyminiszterét, aki sírva fakadt, miután a katonaság 48 órát adott neki, hogy elmagyarázza, hová tűnt az ország pénze.
Gazdasági kudarc
A 15 országból álló gazdasági blokk, az ECOWAS a puccsot követően szigorú szankciókat vezetett be, beleértve az ECOWAS tagállamai és Niger közötti összes kereskedelmi és pénzügyi tranzakció felfüggesztését, valamint a regionális központi bankok eszközeinek befagyasztását is. Antony Blinken amerikai külügyminiszter közölte, hogy Nigernek vissza kell állítania a „demokratikus rendet”, hogy elkerülje az Egyesült Államok gazdasági segélyeinek elvesztését, az egykori gyarmatosító Franciaország pedig bejelentette: a puccsisták kérése ellenére sem vonja ki 1500 katonáját az országból.
Fél évvel ezelőtt, egy négy országot érintő afrikai körút előtt Emmanuel Macron elnök „új korszakot” ígért Franciaországnak az Afrikához fűződő kapcsolataiban, amely egyenrangú felek „partnerségén” alapul. Az afrikai francia katonai támaszpontokat – mondta – ezentúl a helyi fegyveres erők közösen fogják irányítani, a francia katonák jelenlétének „látható csökkenése” mellett. Ez a francia–afrikai újrakezdés új szakasza volt, amelyet Macron először 2017-ben, Burkina Faso fővárosában, Ouagadougouban említett beszédében, hangsúlyozva, hogy „olyan generációhoz tartozik, amely nem azért jön, hogy elmondja az afrikaiaknak, mit kell tenniük”.
A nigeri puccsot követően francia szenátorok egy csoportja azt mondta az elnöknek, hogy afrikai politikája kudarcot vallott, és Oroszország és Kína kiszorította Franciaországot a kontinensről. Ez a kijelentés az energiaellátás szempontjából is megállja a helyét, hiszen a Transzszaharai földgázvezeték megépítése Európa felé úgy tűnik, továbbra is várat magára.
És jött valaki
Victoria Nuland amerikai külügyminiszter-helyettes Nigerben váratlanul találkozott a lázadók vezetőivel, és a beszámolók szerint többórás tárgyalást folytatott a katonai juntával. Nuland nyilatkozata szerint „a tárgyalások őszinték és nehezek voltak”. Hozzátette, hogy a nigériai puccsista vezetők tisztában vannak egy Oroszországgal való szövetkezés veszélyeivel, és hangsúlyozta a Wagner-csoporttal való esetleges összefogás veszélyeit.
Azt pedig már mi tegyük hozzá, hogy Amerikának egyáltalán nem érdeke egy Európát ellátó új földgázvezeték. Az orosz földgázt kiváltó LNG legnagyobb beszállítója ugyanis jelenleg az Egyesült Államok. És bár a hosszú távú szerződések üzleti titkot képeznek, az amerikai Cheniere vállalat exportadataiból kiderül, hogy az amerikai és az európai gáztőzsde közötti árazásbeli különbségen óriási profitot zsebelt be tavaly a cég. A Cheniere az amerikai Henry Hub tőzsdéhez igazodva 33 eurót határozott meg az LNG-ért megawattóránként, a holland TTF gáztőzsdén azonban 100 euró per megawattóra környékén mozgott az LNG ára 2022 végén. Vagyis pusztán azzal, hogy a cseppfolyósított földgázt átszállította Európába, az amerikai energiavállalat 65-70 eurót keresett belőle köbméterenként.
A dolgok jelen állása szerint a Transzszaharai gázvezeték valószínűleg nem mostanában fog megépülni.
