A The New York Times című amerikai napilap az Európai Bizottság által az unió illiberális tagállamai ellen kilátásba helyezett szankciókkal, míg az amerikai Time magazin a világ több országának élén megjelent „erős emberekkel” kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.
 

Képernyőfotó: time.com


Képernyőfotó: time.com

A The New York Times (NYT) a honlapján csütörtökön megjelent véleménycikkében azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy az Európai Uniónak szankcionálnia kell-e illiberális politikát folytató tagállamait.
    
Nyilvánvalóan bosszúságot és nyugtalanságot kelt az Európai Unió régebbi tagállamainak körében, hogy egyes közép-európai EU-tagok – legegyértelműbben Magyarország és Lengyelország – nyíltan semmibe veszik azokat a nyugati demokratikus értékeket, amelyek tiszteletben tartására kötelezettséget vállaltak, amikor a közösséghez csatlakoztar. 
    
E két ország ráadásul az unió által nyújtott pénzügyi támogatások legnagyobb haszonélvezői közé tartozik. Nem meglepő tehát, hogy felmerült az ötlet: feltételekhez kötik a közös költségvetéséből a tagországoknak megítélt összegek kifizetését – idézi fel az amerikai lap.
    
A véleménycikk szerint azonban „ez nem túl jó ötlet”, mivel a szankciókkal „a volt szovjet blokk országaiban sokakban elkerülhetetlenül megerősítenék azt az érzést, hogy ők csak másodosztályú tagjai az EU-nak”.
    
A lengyel és a magyar vezetők, Jaroslaw Kaczynski és Orbán Viktor éppen azt állítják, hogy „a liberális, züllött, mindenben okoskodó Nyugat – közelebbről az arctalan brüsszeli bürokrácia – fenyegetést jelent a történelmükre, identitásukra és hagyományos értékeikre” -áll a cikkben.
    
„Bármilyen uniós büntetőintézkedést ürügyként használnának fel kormányzásuk további megszilárdítására.” Ráadásul, ha Brüsszelben megpróbálják bármi módon meghatározni, hogy mely tagállamok bírósági rendszerei nem megfelelőek, „az gyorsan a különböző definíciók és standardok fölötti politikai huzavonához vezetne” – írta a The New York Times.

A Time című amerikai hetilap a honlapján arról a trendről közölt cikket csütörtökön, hogy a világ több országának – köztük Magyarország – élén „erős emberek” jelentek meg.
    
Első számú példaként a szerző az Egyesült Államokat emeli ki, ahol az utóbbi évtizedek óriási társadalmi változásai, a gazdasági válság, a városi bűnözés és az értelmetlen külföldi háborúk miatt megnőtt az igény egy olyan kemény hangnemet használó vezetőre, aki képes megleckéztetni a bizonytalankodó liberálisokat. 
    
Donald Trump amerikai elnökhöz hasonló vezetőt a világ minden táján találni. A Time szerint a trend legjellemzőbb képviselője az Oroszországot irányító Vlagyimir Putyin, de a lap hosszan sorolja a példákat Kínától és a Fülöp-szigetektől kezdve, Egyiptomon és Szaúd-Arábián át Venezueláig és Törökországig.
    
„Az erős ember figurája Európa szívében is újra megjelent”, Orbán Viktor személyében – írja az amerikai magazin, felidézve, hogy az illiberális demokrácia rendszerét követő magyar miniszterelnök nemrég újabb választást nyert meg. 
    
Orbán világában „a veszély a muszlim migránsoktól és a liberális nyugati demokráciák értékeinek olyan védelmezőitől ered, mint a magyar születésű Soros György, akik az ország nemzeti érdekeit” fenyegetik – írták.
    
A Time szerint a változó időkben megnőtt az emberek igénye a fokozott erőt sugárzó, határozottabb vezetőre, olyan kemény szavakat használó populistákra, akik azt ígérik: megvédenek „tőlük minket”. 
    
Attól függően, hogy éppen ki mondja, ez jelentheti a korrupt elittől, a külföldiektől, valamilyen kisebbség tagjaitól, bankároktól vagy hazug újságíróktól való védelmet. Ezek a vezetők, akik „tőlük” akarnak megvédeni „minket”, amiatt lehetnek sikeresek, hogy felismerik és kihasználják az emberek félelmeit – olvasható a cikkben.

(MTI)