A hajók ellen alkalmazott ballisztikus rakéta egy amerikai hajózási vállalat Marsall-szigeteken regisztrált, Gibraltar Eagle nevű hajóját találta el a Vörös-tenger déli részén. A hajó a találat ellenére tudta folytatni az útját – közölte a CENTCOM.

Hirdetés

Az Ambrey brit tengerhajózási kockázatkezelő cég szerint a Gibraltar Eagle a Szuezi-csatorna felé tart, nincs köze Izraelhez, a húszik a hadállásaik elleni amerikai csapások miatt vették célba. A nemzetközi tengeri kereskedelemben kommunikációs szerepet vállaló brit kormányhivatal (UKMTO) közlése szerint a rakétát Jemen déli részén, Ádentől délkeletre indították el.

A lázadók kifejezetten ennek a támadásnak a végrehajtójaként nem jelentkeztek, de katonai szóvivőjük, Jahja Szarí közölte, hogy Jemen déli és középső részéből elindítottak hétfőn három rakétát, és ezekkel amerikai hajókat vettek célba.

Az amerikai erők közölték, hogy nem sokkal a teherhajó elleni támadás előtt elfogtak egy szintén hajók elleni ballisztikus rakétát, amely a hajózási útvonalak felé tartott. Ennek darabjai a jemeni szárazföldre hullottak – tették hozzá.

Korábban írtuk

A CENTCOM hétfőn reggel közölte, hogy az amerikai haderő előző nap is elfogott egy húszi rakétát, amely az amerikai haditengerészet egyik hajója felé tartott.

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók számos támadást indítottak a Vörös-tengeren közlekedő – szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő – kereskedelmi és hadihajók ellen azóta, hogy Izrael októberben hadműveletet indított a Gázai övezetben a Hamász iszlamista terrorszervezet katonai és politikai gépezetének felszámolására.

Az izraeli hadműveletek előzményeként a Hamász tavaly október 7-én összehangolt terrortámadást hajtott végre Izrael déli térségében. A támadásban 1200 ember meghalt, több mint háromezer megsérült és a terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak.