A tárca szerint a csapás céljai megvalósultak, négy HIMARS-kilövőállás megsemmisült, mintegy 35 főnyi külföldi kezelőszemélyzettel együtt.

Hirdetés

A Moszkvában kiadott hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők elfoglalták a donyecki régióban található Jasznobrodivka települést, és a hatból négy frontszakaszon előrenyomultak Ukrajnában az elmúlt nap folyamán, 19 rohamot és ellenrohamot visszaverve. Az orosz összesítés értelmében az ukrán hadseregnek több mint 2150 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezés vonalán.

A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egy drónösszeszerelő üzemet, egy Sz-300PSz típusú légvédelmi rakétarendszerhez tartozó, kis magasságú detektort és két indítóállványt, 13 tábori lőszerraktárt, két harckocsit, hét páncélozott harcjárművet, két lengyel Krab, egy amerikai M109-es Paladin és egy brit Braveheart önjáró, valamint öt amerikai M777-es, két M198-as és három brit FH-70-es vontatott tarackot, HIMARS sorozatvetők nyolc rakétáját, továbbá 97 légi drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást. Belgorod megyében az elmúlt nap folyamán négy civil életét vesztette, húsz ember pedig megsebesült ukrán csapások következtében.

Korábban írtuk

A távolabb lévő volgográdi régióbeli Frolovóban pilóta nélküli repülőszerkezetek lehulló darabjai tüzet okoztak egy elektromos alállomáson, Kalacsa-na-Donu városban pedig egy olajtárolóban. A volgográdi és az asztraháni repülőtéren átmenetileg korlátozták a forgalmat.