Elesett egy hetvenéves legenda. Épp ennyi ideje, 1941 óta szerepel az Egyesült Államok a Standard & Poor’s hitelminősítő legmagasabb, vagyis AAA kategóriájában. Az eddigi legkitűnőbb adós, a világgazdaság vezető hatalma a leminősítés után kevésbé biztonságos terepnek számít Németországnál, Franciaországnál, Svájcnál, Nagy-Britanniánál, a skandináv államoknál, északi szomszédjánál, Kanadánál, de még a saját valutával nem rendelkező Liechtensteinnél is. Új hitelminősítése ugyanis csupán AA+.

– Az AA+ minősítés azt jelenti, hogy a hitelminősítők nagyon kicsi esélyt látnak arra, hogy az Egyesült Államoknak egyszer majd küzdenie kell, hogy visszafizesse hiteleit – magyarázta a változást Robert Peston, a BBC gazdasági szerkesztője.

Ráadásul a S&P az USA új minősítését további lefokozást valószínűsítő negatív kilátással látta el, amennyiben egy-másfél éven belül nem lát kedvező változásokat a költségvetési politikában.

Öngyilkos civakodás

Amerikai kormánykörök dacosan reagáltak az intézet bejelentésére.

– Bárhogy is döntsenek a hitelminősítők, az Egyesült Államok mindig is AAA kategóriás, vagyis elsőrendű adós marad – adta meg az alaphangot Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke. – Ez a borzasztó döntés jelzi, hogy a Standard & Poor’s mennyire tudatlan – ment tovább Obama pénzügyminisztere, Timothy Geitner.

Mindez jókora pálfordulást jelent az amerikai adminisztráció korábbi álláspontjához képest. Amíg ugyanis más országok panaszkodtak, hogy a hitelminősítők negatív döntései ellehetetlenítik őket a tőkepiacokon, Amerika kitartott amellett, hogy a független hitelminősítők csupán „hírvivők vagy tükrök”, amelyek szembesítik a kormányokat gazdaságuk valós állapotával.

A pénzügyminiszter kritikáját egyébként az váltotta ki, hogy álláspontja szerint a Standard & Poor’s elszámolt egy 2000 milliárd dolláros tételt az amerikai költségvetésről szóló prognózisaiban. A hitelminősítő szerint azonban – amely nem válaszolt az elszámolással kapcsolatos vádakra – mindez mellékes, az amerikai költségvetési pályán ugyanis 4000 milliárd dolláros kiigazításra lenne szükség, hogy a következő években ne növekedjen számottevően az államadósság.

Valójában az amerikai kormányt nem érhette teljesen váratlanul a leminősítés – hacsak valamiféle arisztokrata gőgtől vezérelve nem gondolták azt, velük ez úgysem történhet meg. Az amerikai adósságplafonról folytatott közel féléves, parttalan vita ugyanis tavasz végére, nyár elejére kikezdte az összes hitelminősítő intézet türelmét. A S&P már áprilisban úgynevezett figyelőlistára vette az Egyesült Államokat, júniusban pedig közleményben jelentette be: akkor is le fogja minősíteni az USA-t, ha úgy emeli meg az adósságplafont, hogy nem csatolnak hozzá hiteles költségvetés-kiegyensúlyozó programot. S júniustól leminősítéssel fenyegetett a másik két hitelminősítő, a Fitch és a Moody’s is – utóbbi legrégebbi hitelminősítőként 1917 óta tartja az első osztályú adósok között az Egyesült Államokat. A Moody’s egyébként most, az egyezség bejelentése után megtartotta az USA-t a legmagasabb kategóriában, ám közölte: 2013 előtt mégis sort kerít a leminősítésre, amennyiben elmarad a gazdaság hosszú távú konszolidációja.

Az úgynevezett adósságplafon-eljárással egyébként szó szerint nevetségessé tette magát a nyár folyamán Amerika. Az Egyesült Államok ugyanis azon kevés országok közé tartozik, ahol törvény rendelkezik az államadósság maximális összegéről. Ez a történelem során soha nem jelentett különösebb problémát, amennyiben úgy tűnt, hogy a tartozás túllépi ezt a határt – a takarékos Clinton-éra kivételével – a kongresszus automatikusan megszavazta a korlát emeléséről szóló elnöki rendeletet. 1960 óta – a mostanival együtt – összesen 78 alkalommal… A „korlát” ezzel tulajdonképpen önmaga paródiájává vált, ám most, hogy az emelés vitába fulladt, még nevetségesebb helyzetbe hozta az Egyesült Államokat. Május közepén ugyanis Amerika adóssága elérte a másfél évvel korábban maximált 14 300 milliárd dollárt, ám a demokrata kormány, és a republikánus többségű szenátus több hónapon át képtelen volt egyezségre jutni annak emeléséről, pontosabban arról, hogy az emelést milyen stabilizációs lépésekkel kössék össze.

Júliusban Obama elnök többször drámai felhívásban kérte az egyezség megkötését, augusztustól ugyanis az USA-nak választania kellett volna: vagy adósságterheit fizeti, vagy a közalkalmazottak fizetését. Ennek ellenére még július utolsó hetében is szétbombázták egymás javaslatait a felek. Végül csak augusztus 1-jén, hosszú éjszakába nyúló tárgyalással sikerült megkötni az egyezséget az adósságplafon 15,2 ezer milliárd dollárra emeléséről, egy tízéves, 1000 milliárd dolláros takarékossági csomag mellett.

A S&P azonban úgy véli: a bejelentett megtakarítás elmarad attól, ami a költségvetés stabilizálásához szükséges lenne, így az amerikai államadósság a következő években is növekedni fog. A politikai alkudozásban például az egyezségből kikopott minden, adóemelést ígérő lépés, ami elengedhetetlen lenne a költségvetési egyensúlyhoz.

Amit szabad Jupiternek

Valójában az Egyesült Államok már rég eltávolodott attól, hogy a világ legstabilabb gazdaságai közé tartozzon. Amerika nagysága, hogy arrafelé minden jól működik a gazdaságban, csak a múlt dicsőségéből táplálkozó legenda. Csakhogy az elmúlt évszázadban Amerika olyan mértékben méltónak érezte magát az egész világ irányítására és bírálatára, hogy jellemző módon mindhárom nagy hitelminősítő amerikai alapítással és a mai napig amerikai telephellyel működik.

A Standard & Poor’s például az amerikai McGraw-Hill gazdaságkutató intézet egyik alvállalkozásaként működik, a Moody’s székhelye New York, s csupán a Fitch rendelkezik úgynevezett duális székhellyel New York és London tekintetében. Az amerikai mindennapokban szocializálódott, amerikai állampolgárságukra büszke elemzők pedig egész más szemmel néznek saját hazájukra, mint a világ többi országára.

A kínai Dagong hitelminősítő például – amelynek eredményeit az USA természetesen nem ismeri el – az elmúlt egy évben háromszor is leminősítette az Egyesült Államokat. Előbb tavaly júliusban AAA-ról AA-ra, majd novemberben A+-ra, végül most A-ra rontva hitelképességét. De hogy is lehetne az amerikai gazdaság kiugróan jó, ha adatai semmivel nem kedvezőbbek, mint más, lényegesen rosszabbnak minősített országoké? Emlékezetes, Magyarországot nemrég még a bóvli kategóriába minősítéssel fenyegették az intézetek, a GDP 80 százalékára rúgó államadóssága miatt. Nos, az Egyesült Államok – amely még mindig öt kategóriával hazánk előtt áll a S&P rangsorában – adóssága már most több ennél, májusban 98 százalék volt. Ráadásul ennek mintegy egyharmadát az utolsó három évben szedték össze. Még ijesztőbb az éves államháztartási egyenlegek összehasonlítása. A gyöngének minősített Magyarország az elmúlt két évben valamivel a GDP 4 százaléka fölötti deficittel zárta az évet. Amerika ugyanekkor 12,7 és 10,6 százalékos gigahiánnyal zárt – és elemzők szerint idén sem megy 10 százalék alá. A kilencvenes évek második felének kiegyensúlyozott gazdálkodása után a feneketlen költekezést előbb a két háborút is jegyző George W. Bush indította el, majd mindez nyakló nélkülivé vált Barack Obama „válságkezelő lépései” során. Elemzők már jó ideje felhívják a figyelmet: az amerikai kormány minden hónapban 125 milliárd dollár hitelt kénytelen felvenni, kiadásai ugyanis ennyivel haladják meg bevételeit.

A dollár ugyanakkor még mindig világpénz, ami más országokkal szemben különleges lehetőséget biztosít az Egyesült Államoknak. Válság időszakában a kormányok gyakran megteszik, hogy a bankóprés bevetésével próbálják ösztönözni a beszűkülő fogyasztást. Amerikában például 2009-ben 800 milliárd dolláros élénkítő csomagot hirdetett meg a kormány. Egy zárt gazdaságban azonban a mesterséges élénkítésnek ára van: a pénzesőt némi késéssel követi az infláció felpörgése. Nem így Amerikában. A megszaporodott dollármennyiség ugyanis az egész világba szétfolyik – így az élénkítés hasznát csupán Amerika érzi, annak következményeit viszont az egész világ fizeti meg. Nemcsak politika van például amögött, hogy a S&P-leminősítés másnapján Kína élesen kritizálta az Egyesült Államok felelőtlen gazdaságpolitikáját.

Az ázsiai ország ugyanis 3200 milliárd dollárnyi devizatartalékkal rendelkezik – ebből 1160 milliárd dollár amerikai államkötvény –, vagyis a dollár problémái a kínai megtakarításokat is leértékelik.

Negyven évnyi ikerdeficit

Hogy az USA mennyire nem stabil szereplője, sőt sok esetben inkább kizökkentője a világgazdaságnak, a 2008-as válságban is megmutatkozott. Valójában a világválság egy amerikai hitelprobléma, az ingatlankölcsön-buborék kipukkadásából fakadt. Az ezredforduló utáni években ugyanis a növekedés bűvöletében élő amerikai bankok egyre felelőtlenebb hitelpolitikával az úgynevezett másodrendű adósoknak is egyre könnyebben adtak lakáshiteleket. A korábbi rendszerből, amelyben az adós jövedelme határozta meg hitelképességét, ugyanis áttértek arra a szemléletre, hogy maga az ingatlan lehet a hitel fedezete. 2006-tól azonban a piac telítődött, megindultak az első árverések, majd miután ezekre sem jelentkezett elegendő érdeklődő, hirtelen zuhanni kezdtek az ingatlanárak, elolvasztva a banki kintlevőségek fedezetét.

2007-ben már 1,3 millió ingatlan került árverés alá, s a bankrendszer 435 milliárd dollárnyi veszteséget volt kénytelen leírni. 2008–2010 között több mint száz pénzintézet jelentett csődöt. A hitelminősítők Amerika iránti elfogultságát példázza, hogy a legnagyobb bedőlt pénzintézetnek, a Lehman Brothersnek például az utolsó pillanatig fenntartották „erős vételi” ajánlását, még akkor is, amikor tőzsdei ára jelentősen esett. S ezt követően, 2008-tól a globális pénzügyi rendszer dollárérdekeltségei miatt az amerikai bankrendszer problémái átgyűrűztek a többi ország hitelszektorába – vagyis Amerika lényegében exportálta a válságot. Ennek tükrében különösen irracionálisnak tűnt, hogy a válság nemzetközivé válásával a befektetők épp dollárba kezdték menekíteni vagyonukat – ennyit jelentenek a múlt század során kialakult reflexek.

– Az Egyesült Államok adósságban él, és saját problémáit szétterjeszti a nagyvilágban, a dollár monopóliummal visszaélve élősködik a világgazdaságon – hangzott el a szigorú értékelés Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik félhivatalos programján, még az Egyesült Államok leminősítése előtt.

A „sikeres Amerika” valójában évtizedek óta minden gazdasági elméletet meghazudtoló úton jár. Nemcsak költségvetési adatai borzalmasak, a hetvenes évektől külkereskedelme is tetemes hiánnyal működik. Az utóbbi öt évben az amerikai áruforgalom évi 500-800 milliárd dolláros hiány között zárt. A költségvetés és a külkereskedelem egyidejű hiányát pedig ikerdeficitnek hívják – ez volt az a szó, amelyik 1995-ben kikényszeríttette minden idők legnagyobb magyarországi megszorítását, a Bokros-csomagot. Amerika azonban 40 éve jár azon az úton, amelyet más ország esetében néhány év alatt szakadékba vezetőnek minősítene a Világbank, a Valutaalap, vagy a már említett amerikai gyökerű hitelminősítők valamelyike.

– A leminősítés a legújabb következménye annak a kontroll nélküli költekezésnek, ami évtizedeken át jellemezte Washingtont – ment a kormányvéleményekkel szembe John Bechner republikánus szenátor.

– Az Egyesült Államok megérdemelte a leminősítést, mert kétbalkezes módon kezelte pénzügyeit – vélekedett a CBS televízióadón Peter Morici, a Maryland Egyetem közgazdásza.

„Az eddigi AAA minősítés lehetővé tette, hogy az Egyesült Államok különösen olcsón finanszírozza költségvetési kiadásait, beleértve az utóbbi évtized két háborúját és a drága szociális ellátórendszert” – értékelte a most lezárult korszakot a Washington Post.

Vissza a homokba

Rég nem rázta meg a globális pénzpiacokat annyira biztosan megjósolható pánik, mint ami az USA leminősítését követő héten tarolt a pénzpiacokon. Amerika fő tőzsdeindexe, a Dow Jones például 700 pontot esett a leminősítés előtti héten, majd további 630-at a leminősítést követő három munkanapon. Ám ezúttal is megfigyelhetők voltak a már említett, Amerikát preferáló reflexek. Bár az Egyesült Államokat minősítették le, a magyar tőzsde például a Dow Jonesnál is jelentősebben, csak a leminősítés után 2300 pontot esett. Ahogy a világ szinte összes többi börzéje is súlyosabb veszteséget szenvedett, mint a pánik fészkének számító Amerika.

Egyelőre nem érvényesül az az elmélet sem, amely szerint a leminősítés miatt meg kéne drágulni az amerikai állampapíroknak. Elemzők valószínűsítették, hogy a megugró kamatszint miatt évi több tízmilliárd dollár többletkiadása lesz az Egyesült Államoknak, sőt a JP Morgan 100 milliárdot is elképzelhetőnek tartott.

A mérvadónak tekintett tízéves államkötvények kamatszintje ezzel szemben a leminősítés hetén 2,75-ről 2,39 százalékra esett – és azóta is ott ragadt. A befektetőknek úgy tűnik, az sem számít sokat, hogy gazdaságkutatók semmi esélyt nem látnak arra, hogy a következő években változzon az amerikai gazdaságpolitika. Ha ugyanis igazi megszorítócsomagot, mondjuk adóemeléseket léptetne életbe az amerikai kormányzat, az jelentősen visszavetné a fogyasztást, ami az USA GDP-jének fő összetevője. Sőt a jelenlegi eladósodottság mellett már azért is veszélyes a GDP-csökkenés, mert az önmagában rontaná az államadósság GDP-hez mért arányát.

Ahogy Bruce Kasman, a JP Morgan főközgazdásza fogalmazott:

– A két év múlva esedékes elnökválasztásig semmiféle költségvetési konszolidáció nem születik, de a költségvetési szigorítások amúgy is sok-sok év visszahúzást jelentenének a gazdaságnak. Csütörtöktől egyébként már emelkedtek a tőzsdeindexek Amerikában és Európában is, és az USA államkötvényeinek a hozamszintje sem nőtt. Úgy tűnik, a világ már meg is emésztette Amerika leminősítését, és ismét a régi világrend homoksivatagába dugja fejét. Meglehet, igaza lesz Peter Morici professzornak, aki azt jósolta: a leminősítés nem számít túl sokat. Amerikára továbbra is másképp tekintenek a befektetők, mint egy normális országra.

Kárász Andor