Fotó: shutterstock.com/brian james cramer
Hirdetés

Bevándorlásellenes, családbarát, békepárti, hajthatatlan és megalkuvást nem ismerő. Leginkább ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni Kari Lake korábbi republikánus arizonai kormányzójelölt politikai hitvallását, 

aki a május 4–5-i CPAC Hungary konferencia egyik húzóneve.

A tengerentúli elemzők egyetértenek abban, hogy a televíziós újságíróból lett politikus előtt hatalmas karrier áll, és már rövid időn belül a Republikánus Párt egyik meghatározó személyiségévé nőheti ki magát. Sőt egyesek már azt is tudni vélik, hogy Donald Trump korábbi és reményei szerint leendő elnök őt választja majd maga mellé alelnökjelöltnek a jövő novemberben esedékes választásokra.

Ugyan Lake egyelőre nem jelentette be indulását a helyi vagy országos választásokon, de a budapesti fellépése után talán többet tudunk majd terveiről – írja a Magyar Nemzet.

Korábban írtuk