Egy férfit őrizetbe vettek, miután helyi idő szerint kevéssel reggel fél 8 előtt egy, a testére erősített, házi készítésű bombát robbantott fel az Egyesült Államok legnagyobb buszpályaudvarán Manhattanben.

Fotó: MTI/EPA/Justin Lane


Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

Az elkövetőt pár órával később már hivatalosan is azonosították. A New York-i Rendőrség (NYPD) vezetője, James O’Neill sajtótájékoztatón jelentette be, hogy egy 27 éves, Brooklynban élő férfiről van szó, akinek a neve Akayed Ullah.

Az Associated Press (AP) hírügynökség szerint Ullah Bangladesből érkezett az Egyesült Államokba. Szintén az AP számolt be arról, hogy a robbantást az Iszlám Állam ihlette, de Ullah nem volt “közvetlen kapcsolatban” a terrorszervezettel.

Ullah egy nagyjából 12 centiméter hosszú, házi kézítésű csőbombát és egy akkumulátort rejtett kabátja alá. A New York Post szerint a rendőröknek azt mondta, annál az elektromos berendezésekkel foglalkozó cégnél készítette el a szerkezetet, ahol dolgozik.

New York városának polgármestere, Bill de Blasio szerint a robbantás “terrorista merényletkísérlet” volt. De Blasio helyi idő szerint hétfő délelőtt azt nyilatkozta, hogy “jelen pillanatban” Ullah az egyetlen gyanúsított, hozzátéve: csak a szerencsének köszönhető, hogy a támadó nem érte el tervezett célját.

New York állam kormányzója, Andrew Cuomo azt mondta, amatőr robbanószerkezetről van szó, amelyet Ullah tépőzárakkal és gyorskötözővel erősített a testére.

Egyelőre vizsgálják, a bomba nem idő előtt robbant-e fel.

A New York-i Tűzoltóság (FDNY) szerint a gyanúsítottal együtt összesen négyen sérültek meg a robbantásban. Hárman könnyebb, egy ember súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Ez immár a második terrortámadás New Yorkban az elmúlt két hónapban. Október 31-én, Halloween napján egy 29 éves férfi, Sayfullo Saipov egy bérelt kisteherautóval Manhattan déli részén egy kerékpárosok és kocogók által kedvelt mellékútra hajtott. A támadában nyolc ember veszítette életét. 
Az ámokfutás után a teherautó közelében egy kézzel, arabul írt jegyzetet találtak, amely az Iszlám Államot éltette.
Az üzbég származású férfi 2010-ben költözött az Egyesült Államokba.

(demokrata.hu, forrás: foxnews.com, cnn.com)