Kudarcként jellemezte a szükségállapotról szóló osztrák rendelettervezetet az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet ausztriai tagszervezetének vezetője egy csütörtöki rádióinterjúban.

Heinz Patzelt az Ö1 közszolgálati rádió műsorában kijelentette: amennyiben a kormánytagokban van emberi együttérzés, nem vezetik be a rendeletet, amelynek életbelépése szerinte nem azt jelenté, hogy „nem tudjuk, hanem azt, hogy nem akarjuk” megoldani a menekültek elhelyezését.

„Ha Libanon vagy Jordánia 1-2 millió menekült érkezése után azt mondja, hogy nem tudják már befogadni az embereket, az nemzetközi és emberi jogi szempontból teljesen érthető, de ha egy jól működő állami rendszerrel rendelkező nyolcmilliós ország teszi ugyanezt 90 ezer érkező menekült esetén, akkor az »visszataszító populizmus«” – fogalmazott az ausztriai szervezet vezetője.

Fotó: http://www.shutterstock.com/illusztráció

Úgy vélte, a szervezet feladata rámutatni az ausztriai kvótáról szóló döntés „abszurditására” és arra, hogy mennyire „nevetségesek” azok az okok, amelyekkel a szükségállapot bevezetését indokolja a kormány. Aláhúzta: a felelősség azonban a kormányé. „Van ott elég ember, aki azt mondhatja, hogy elég ebből az őrületből, a populista lufiból, amely valójában nem hoz megoldást” – mondta Patzelt.

Meglátása szerint amennyiben a stájerországi Spielfeldnél létesített határirányítási rendszer költségét inkább német nyelvi tanfolyamokra fordították volna, akkor megoldandó feladat és nem probléma lenne a jelenlegi helyzet.

A Nothilfe osztrák segélyszervezet szerdai közlése szerint Ausztriában nem indokolt a szükségállapot bevezetése. Erich Fenninger a szervezet ügyvezetője szerint csupán menedéket kereső emberek vannak, akik a háború és a terror elől menekültek, és joguk van a menedékkérelmi eljáráshoz.

Az osztrák parlament április végén fogadta el a menekültügyi törvény szigorítását, amelynek értelmében a kormány parlamenti jóváhagyással szükségállapotot hirdethet a közrend és a belbiztonság veszélyeztetettsége esetén. Már akkor jelezték azt is, hogy a szükségállapot életbe lépése esetén a menedékkérőket már az osztrák határnál vissza lehetne utasítani, és ettől csak emberi jogi okokból, például családegyesítés miatt térnének el.

Kedden döntött az osztrák kormány a rendelettervezetről, amely akkor lépne életbe, ha az idei évre meghatározott kvótánál, 37 500-nál több menekültügyi eljárás indulna meg Ausztriában. A tervezet szerint a menedékkérők nagy száma hatalmas kihívást jelent az általános biztonsági helyzetre nézve.

Július végéig több mint 24 ezer menekültjogi eljárás indult meg Ausztriában, ez az idei évre meghatározott felső korlát mintegy hatvanöt százalékát teszi ki.

MTI

Fotók: MTI, shutterstock