A TV Republika konzervatív lengyel hírtelevízió műsorvezetője azt kérdezte Andrzej Dudától, hogyan tekint arra, hogy vezető kormánypolitikusok „nyíltan megsértik a Lengyelországban érvényes törvényeket”.

Hirdetés

„Aggodalommal figyelem ezt” – válaszolt Duda. Reményét fejezte ki, hogy a törvénysértéseket a társadalom is észleli, és a választáson ennek politikai következményei lesznek.

„Kár, hogy az Európai Unió, az európai intézmények vezetése, a bizottság nem látja mindezt” – tette hozzá Duda. Kifogásolta, hogy Ursula von der Leyen, valamint Vera Jourová, az értékekért és átláthatóságért felelős biztos a lengyelországi látogatásaikkor nem veszik észre, hogy „a szemük láttára a jogtalanság újabb és újabb aktusai történnek”.

Példaként nevezte a lengyel ügyész januári leváltását, amely az államfő írásos jóváhagyása nélkül történt.

Korábban írtuk

Az uniós vezetők „nemcsak nem látják minden elv megsértését, a lengyel alkotmány megsértését”, hanem még „azt merik állítani, hogy Lengyelországban jelenleg visszaállítják a jogállamiságot” – fogalmazott Duda.

Úgy ítélte meg: az EU vezetésének az utóbbi években a lengyelországi kormányváltás volt a célja. Miután tavaly októberben Donald Tusk, az Európai Néppárthoz tartozó Polgári Platform elnöke lépett a kormányfői posztra, Lengyelországban már „minden megengedett és minden lehetséges” – jelentette ki Duda.

Kifejtette: most, amikor Lengyelországban a korábbi ellenzéki erőknek van parlamenti többségük, az uniós vezetők elnézik „a jogtalanság, az erőszakos megoldások nyílt alkalmazását”, amelyekhez a kormányzók Duda szerint azért is folyamodnak, mert az általuk tervezett törvényi változásokat elnöki vétó akadályozhatja meg.

Andrzej Duda az utóbbi hónapokban megvétózta például az esemény utáni tabletták vény nélküli forgalmazását lehetővé tévő törvénymódosítást, és előzetes alkotmánybírósági normakontrollt kért több, a parlament által megszavazott törvényről.