Angéla, az úthenger

Egy évtizede Németország még maga volt a jólét, a kiszámíthatóság, a gazdasági teljesítmény, a szociális piacgazdaság, a jogbiztonság és a stabilitás. A 2008-as pénzügyi válság szele, amelynek hatására visszaesett a világgazdaság teljesítménye, Németországot épphogy csak meglegyintette a külpiacok beszűkülése miatt, azonban bő fél év alatt, 2009 nyarára legyőzte a krízist. Sokkal gyorsabban, mint a többi európai állam. Az EU-s tagországokból milliók vándoroltak munkát vállalni a szövetségi köztársaságba, amely hatalmas szivacsként fel- és elszívta az európai munkaerőt. 2010-ben csúcson a foglalkoztatottság, magas fordulaton dübörög a német gazdaság, amely egyértelműen Európa gazdasági motorja. Nem így a többi tagállamé: pénzügyi nehézségeik elmélyültek a 2008-as válság hatására, és a déli országok egy része mind a mai napig nem tért magához.

2010-ben a németek bizakodva néztek a jövőbe, mert minden a sikerről szólt. Angela Merkel elégedetten dőlhetett hátra: magabiztosan vezette második kormányát a CDU teljes dominanciájával. Már elfelejtették és megbocsátották neki, hogy az 1999-es merkeli hatalomátvétel valójában „puccs volt”. Így emlékezett vissza az akkor még őszintébben cikkező Zeit Online arra, amikor 1999 novemberében a kirobbant pártfinanszírozási botrányt kihasználva és tovább gerjesztve, kiszorította korábbi felfedezőjét és mentorát, Helmut Kohlt és a szintén botrányba keveredő Wolfgang Schäublét a párt irányításából, hogy néhány hónappal később, 2000 áprilisában 96 százalékos többséggel a CDU elnökévé válasszák. A párt vezérkarát maga alá temető botrány miatt akkoriban rosszul ment a CDU szekere, annyira rosszul, hogy egy keletnémet nő lett a párt megmentője. Akkor még sokan nem sejtették, hogy ezzel egy új korszak kezdődik Németország történetében…

Míg az első Merkel-kormány CDU–CSU–SPD-nagykoalíció volt, a második már a CDU abszolút fölényét élvezte. 2009-ben alakult meg, a CDU–CSU-pártszövetség és a hozzájuk gyakran társuló liberális kispárt, az FDP koalíciójaként.

„Egy nő, egy párt” – mondták Angela Merkel hívei, akiknek a száma egyre gyarapodott: a kancellár ugyanis apró lépésekkel ügyesen leszámolt valamennyi ellenfelével a párton belül. Immár egy személyben dönthetett mindenről, ő határozta meg, ki legyen államfő, ki legyen tartományi miniszterelnök. Ha valaki útban volt, mint például Günter Oettinger baden-württembergi miniszterelnök, Merkel készségesen felajánlott neki egy jól fizető állást Brüsszelben. A kancellárnak gyakorlatilag teljhatalma volt, nem akadt nyílt ellenfele, sem kihívója, a párton belül sem fenyegette hatalmát a belső konkurencia.

Három hiba

Voltak persze vészjelzések, de ki gondol viharra a szikrázó napsütésben? Ebben az évben jelent meg Thilo Sarazzinnak a médiaelit által szőnyeg alá söpört, ám ennek ellenére sokat idézett bestsellere, amelynek címe: Deutschland schafft sich ab, azaz Németország felszámolja önmagát. Senki sem gondolta komolyan, hogy Sarazzin próféciája egy évtized alatt valóra válik…

E tíz év alatt Angela Merkel elkövetett három történelmi hibát. Az első a görög válság kezelése volt. Már a válság kirobbanása előtt is tudni lehetett, hogy a balkáni ország államháztartási adatait meghamisítják, a számokat kozmetikázzák. Ám az euróválság kezelésében az egyébként rendkívül szigorú fiskális politikát folytató Németország ezúttal szokatlanul engedékenynek bizonyult. Noha a görögök nem teljesítették a maastrichti kritériumokat, megúszták néhány homlokráncolással: kaptak egy jó vastag német mentőövet, és maradhattak az eurózónában, tovább mélyítve annak válságát. Merkel szerint nem volt más lehetőség, mint a német adófizetők pénzéből stabilizálni a görög államháztartást.

Jött a brexit

Az okok itt is messzire nyúlnak vissza. Már 2013-ban bejelentette az akkori brit miniszterelnök, David Cameron, hogy a britek 2017-ben népszavazást tartanak Nagy-Britannia EU-tagságáról. Merkel megakadályozhatta volna a britek kilépését, ha Cameront maga mellé állítja. Cameron ugyanis reformokat sürgetett, a brüsszeli bürokrácia csökkentését, kevesebb központosítást és a tagállamok nagyobb szabadságát követelve. Csakhogy ezeknek épp az ellenkezője történt: a föderális központosítás még nagyobb sebességre kapcsolt, az Egyesült Királyság távozásában Berlin dominanciája további növelésének lehetőségét látta. Az EU-val szemben eleve szkeptikus britek szemében az a kép alakult ki, hogy bár ők nettó befizetők, keveset kértek, de még azt a keveset sem kapták meg. A reformok elmaradtak, a centralizáció gőzerővel folyt tovább: nem meglepő ezek után, hogy a britek a kilépés mellett döntöttek. Ezzel az EU egypólusúvá vált, és megkezdődött az eróziója. Vlagyimir Putyin orosz elnök a közelmúltban utalt erre: azt mondta, el tudja képzelni, hogy Nagy-Britanniát egyes kelet-európai országok követhetik.

A harmadik és egyben legnagyobb fatális hiba a menekültválságra adott válasz volt, amely sajátosan összefügg Görögországgal és a görög válság kezelésével. Mialatt magas rangú EU-s döntéshozók egymás után ítélték el a délkelet-európai országot a menedékkérőkkel szembeni embertelen bánásmód miatt (ezért nem lehet a bevándorlókat visszaküldeni Görögországba, noha ott lépnek be az Európai Unió területére), Angela Merkel ott ült a tárgyalóasztalnál, és EU-milliárdokról tárgyalt a hellén reformokért cserébe. Sok mindent követelt, egyvalamit azonban lefelejtett a listáról: a reformkövetelések közt nem szerepelt, hogy Görögország tartsa be a dublini megállapodást, regisztrálja a valós menekülteket, és nyújtson megfelelő ellátást nekik; akik pedig nem menekültek, hanem illegális bevándorlók, azokat ne engedje belépni az EU területére. Ez már nem telt ki a Görögországnak átutalt eurómilliárdokból… A menekültválság „kezelése” volt a legnagyobb hiba, amit politikus elkövethetett. Következményeit ma már minden nyugat-európai a saját bőrén érzi, miközben a német média propagandagépezete még ma is mindent megtesz, hogy a szőnyeg alá söpörje.

Fellazított jogállam

A 2015-ös menekültválság „kezelésével” Angela Merkel minden kétséget kizáróan beírta magát a történelembe. Az, hogy a kancellár túllépte a hatáskörét, enyhe kifejezés. Josef Isensee alkotmányjogász, a Bonni Egyetem emeritus professzora a Focus online kiadásában kereken kimondta, hogy Merkelnek hiányzott minden jogalapja a 2015-ös határnyitáshoz. A Bundestag felhatalmazása nélkül egy személyben ezt a döntést nem hozhatta volna meg. De nem csak a parlament felett nyúlt át. Sem a saját pártjával, sem a szomszédos országokkal nem konzultált. Ezt Sebastian Kurz osztrák kancellár is a szemére vetette, aki az Ibiza-videóval megrendezett Strache-botrány óta már halkabban kritizálja a német kancellárt. Azután jött az újabb fiaskó: a brémai menekültügyi hivatalban 2015 őszétől szabályos káosz alakult ki. Tavaly áprilisban kiderült, hogy a hivatal több tucat potenciális terroristát is menekültstátushoz juttatott, noha a jogszabályok alapján el kellett volna utasítaniuk a kérelmüket. Az ügyben érintett kormánytagok ezt is megúszták, pedig két párt is (FDP, AfD) parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követelte, de egymással már nem tudtak megegyezni…

Kezdődik a lakosságcsere

2018-ban a migrációs hátterű lakosság aránya Németországban már meghaladta a 25 százalékot. A 81 milliós népességből 20,7 millióan vannak azok, akiknek legalább az egyik szülője nem német állampolgár születésénél fogva. A migrációs hátterű lakosság aránya az egy évvel korábbi 23,6 százalékról 25-re emelkedett. Ennek több mint fele, 10,8 millió fő már német állampolgár. Mivel a statisztika csak az első és második generációt veszi figyelembe, a migrációs hátterű népesség aránya az összlakosságon belül ennél is jóval magasabb lehet. A társadalom összetétele átalakult, a Nyugat iszlamizá­ciója turbófokozatra kapcsolt.

Elszabadult a pokol

A migránsok és a migrációs hátterű bűnözők vezetik a bűnügyi statisztikát. Nincs olyan nap, hogy ne derülne fény újabb, migránsok által elkövetett bűncselekményre, de a 2015-ben tapasztalható megdöbbenést lassan felváltja az apátiába hajló, közönnyel vegyes félelem.

A Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) adatai szerint a 2015-ös migrációs válság kirobbanása óta a német titkosszolgálatok 2505 olyan terroristát fogtak el, akik valamilyen merényletre készültek az Európai Unión belül. A 65 terrortámadás mellett, amelyeket 2015 óta követtek el Európa-szerte, 2018-ban a migránsokhoz köthető bűncselekmények száma 708380-ra nőtt Németországban, ebből 1362 életellenes, 296 gyilkosság és 13377 szexuális jellegű. Közülük jó néhányat barbár kegyetlenséggel és hidegvérrel követtek el. A szexuális inzultusok áldozatai közül 1110 gyermek vagy kiskorú.

A jóléti állam vége

2018-ban 4,2 százalékkal, 650 ezerről 678 ezerre nőtt a fedélnélküliek száma Németországban. Garázsban, lakókonténerben, rokonoknál, barátoknál húzzák meg magukat, akik már nem tudják kifizetni az egyre magasabb lakbért. 41 ezren közülük hajléktalanok, ők az éjszakát az utcán töltik.

Óriási a lakáshiány, az olcsó, kisebb méretű ingatlanok eltűntek a kínálatból. Ennek számos oka van, például az egyre bonyolultabb és szigorúbb építési előírások, amelyek nagyon megdrágítják a lakásépítést. 1990 óta ezen rendelkezések száma 5 ezerről 20 ezerre nőtt, a legnagyobb részük új energetikai szabvány. A lakáshiány legfőbb oka azonban a bevándorlás. 2018-ig több mint hárommil­lióan érkeztek Németországba, és ők is jellemzően az olcsóbb ingatlanokat keresik.

A szegénység növekedése elérte a középosztályt. Az ingyenkonyhán étkezők száma mára meghaladja az 1,65 milliót, ez egyetlen év alatt tízszázalékos növekedés. Közülük minden negyedik német nyugdíjas (26 százalék) és minden harmadik gyerek vagy fiatal, akik rendszeresen látogatják az összesen 950 ingyenkonyhát.

Elolvadt a jéghegy

Miközben minden recseg, omlik és oszlik, inog és borul, a politikai erőtérben egyelőre nem következett be látványos fordulat. Ez annak tudható be, hogy volt a rendszerben egy óriási tartalék. 2013-ban a CDU és a CSU szövetsége a szavazatok 41,5 százalékát szerezte meg, ami 311 mandátumot jelentett a 631 fős törvényhozásban. Egyetlen százalék választotta csak el az abszolút többségtől. Ez volt a CDU–CSU legjobb eredménye 1990 óta. Az SPD is javított a 2009-es eredményéhez képest, 2013-ban 25,7 százalékot ért el. A CDU–CSU-pártszövetségnek és az SPD-nek együtt 504 képviselője lett, az akkori ellenzék (a Baloldal és a Zöldek) a maradék 127 szavazaton osztozott. A nagykoalíciónak tehát négyötödös többsége volt, ráadásul valódi ellenzék nélkül. Mi ez, ha nem teljhatalom?

Bár 2013-ban megalakult az Alternatíva Németországnak (AfD), ekkor még nem jutott be a szövetségi törvényhozásba. Minden adott volt tehát a nagy ívű tervek megvalósításához… Mert azt ne higgyük, hogy a menekültválságnak ne lettek volna előjelei. 2011-ben tört ki a szír polgárháború, úgyhogy hatalmas, Törökországba irányuló menekültáradattal lehetett számolni, és Merkelnek tudnia kellett, hogy ez az áradat előbb-utóbb Németországot veszi célba…

A 2015-ös menekültválság gerjesztette egyre forróbb politikai hangulatban a négyötödös jéghegy pocsolyává olvadt. Ez a tócsa öntözi ma a globális klímahisztéria talaján szárba szökő kommunista ökodiktatúra hajtásait, amiket vélhetően már nem Merkel fog felnevelni, mert ha ma lennének a választások, a CDU–CSU és az SPD együtt sem bírná megszerezni a kormányzáshoz szükséges többséget.

Merkel hajdan jobbközép kereszténydemokrata uniója ma balról előzi a Zöldeket, az egykor szociáldemokrata SPD pedig szélsőbalról vág eléjük. Az SPD múlt heti kongresszusa új vezetőket választott, olyanokat, akik a szabadság, egyenlőség és testvériség kommunista ideológiáját hirdetik. Az SPD tagságának 70 százaléka radikálisan új irányt követel, amelynek célja a kapitalizmus meghaladása és legyőzése. Új, „igazán baloldali” programot, amelyben szerepel az egyenlőségen alapuló tömeges bevándorlás mellett a magántulajdonban lévő lakások kisajátítása, a vagyonadó, a törvényben szabályozott lakbérplafon, a lakáspiac állami kontrollja és a leggazdagabbak megadóztatása. A kongresszus azt is eldöntötte, hogy az SPD egyelőre még marad a nagykoalícióban, mert „nem szabad kapkodni”…

Közben a német jobboldalon egyre nagyobb űr tátong, de úgy tűnik, az egyetlen jobboldali ellenzéki párt, az AfD ideje az egyre meggyőzőbb, de jellemzően lokális sikerei ellenére még mindig nem jött el. Nem jöhetett, mert a véleményt diktáló elit szerint Németországban a szélsőjobb jelenti a legnagyobb veszélyt. Akire rásütik ezt a bélyeget, az nem tudja egykönnyen letörölni. A jobboldali erőtereket a tavaly májusi EP-választás óta Európa-szerte szisztematikusan legyengítik és kiüresítik.

Új kísértet járja be Európát, a klímakommunizmus kísértete. Angela Merkel nem magától teszi, amit tesz, hanem megbízást teljesít a globális világhatalmi elit nyomására. Ahogy Henry Kissinger mondta, Németország Európának túl nagy, a világnak viszont túl kicsi. Az új német dráma új fenyegetéseket hordoz kontinensünkre nézve. Az új évtizeddel merőben új, és a jelek szerint nem túl reményteli korszak köszönt Európára.