Még nyíltabbá vált a szeptemberi német parlamenti választások kimenetele azáltal, hogy Martin Schulz a szociáldemokrata párt (SPD) kancellár- és elnökjelöltje – jelentette ki az MTI-nek adott interjújában Kiss J. László Németország- szakértő, aki szerint jó ideje világos, hogy a kereszténydemokrata Angela Merkel kancellár már nem verhetetlen.

A választási kampány jó alkalmat kínál arra, hogy Schulz megjelenésével a nagykoalícióban együtt kormányzó két nagy párt, a konzervatív CDU és a szociáldemokrata SPD határozottabb profilt nyerjen, és megszűnjön a pártok közötti „megkülönböztethetlenség” benyomása. Erre annál is inkább szükség van, mert Merkelt nem minden alap nélkül „párttagkönyv nélküli szociáldemokrata” kancellárnak nevezik – mondta.

Az SPD élén Sigmar Gabrielt felváltó Schulz számára az egyik legfontosabb feladat, hogy a nagy múltú párt mélyrepülésének véget vessen és annak néppárti jellege megerősödjön. Ez nem lebecsülhető feladat abban a szövetségi köztársaságban, ahol ma az euroszkeptikus és a hagyományos politikai elitet elutasító Alternatíva Németországnak (AfD) képes volt olyan mértékben kiterjeszteni befolyását, hogy országosan a harmadik legnagyobb politikai erővé vált – mutatott rá Kiss J. László.

Martin Schulz eddigi politikai pályafutása során elsősorban az Európa-politikában szerzett tapasztalatokat. Belpolitikai tapasztalataként legfeljebb az említhető meg, hogy rövid ideig egy kis észak-rajna vesztfáliai város, Würselen polgármestere volt. Politikusi képességeit igazán csak később Brüsszelben és Strasbourgban bontakoztathatta ki és vált öt nyelven beszélő, széles nemzetközi kapcsolati tőkével rendelkező világpolgárrá, az Európai Parlament elnökévé.

Schulz annak a föderális Európának képviselője, amelyben az Európai Bizottság európai kormánnyá alakul át és az Európai Parlament annak törvényhozó szervévé válik. Azt az uniót képviseli, amellyel szemben a nemzeti hatáskörök megőrzése, illetve kiterjesztése érdekében a britek és sok tekintetben a visegrádi országok is zászlót bontottak. Merkelhez hasonlóan a „felső határok” nélküli menekültpolitika híve, ám a kancellár és a pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble takarékossági politikájával szemben inkább az eurózóna baloldali pártjainak beruházás-központú álláspontját osztja.

Belpolitikai téren első megnyilatkozásaiban jelezte, hogy a kampányban a társadalmi igazságosság és az esélyegyenlőség kérdését állítja előtérbe, amivel az utolsó szociáldemokrata kancellár, Gerhard Schröder a 2005. évi parlamenti választásokon még jó 34 százalékot ért el. Az SPD-nek a terrorizmus és a belső biztonság kérdéseiben is markáns arculatot kell mutatnia, annál is inkább, mert ez a kérdés hagyományosan a CDU kompetenciája.

A szakértő szerint Martin Schulz kancellárjelöltségével már most növekedett az SPD társadalmi támogatottsága. Az ARD közszolgálati televízió január 27-i közvélemény-kutatási eredményei nyomán egyesek már „Schulz-hatásról” beszélnek. Egy január 5-i felméréssel szemben ugyanis a CDU 2 százalékot veszített és 35 százalékon áll, míg az SPD három százalékot nyert és ezzel 23 százalékon áll, ami ugyanakkor azt is mutatja, hogy még tetemes különbség van a két párt között.

A német pártrendszer bonyolultabbá válását jól mutatja, hogy az AfD 14 százalékkal biztosan a harmadik legerősebb párt, míg a Zöldek 9, a Baloldal 8 és a szabaddemokraták (FDP) a parlamenti visszatéréshez elegendő 6 százalékot mondhatnak magukénak.

A németek kétharmada támogatja Martin Schulz kancellárjelöltségét: egy közvetlen kancellárválasztás esetén most mind Schulz, mind Merkel 41 százalékot kapna. Természetesen a közvélemény-kutatási eredmények óvatosan kezelendők. A szeptember 24-i parlamenti választásokig Berlinben még sok fontos politikai döntést kell hozni, és a világpolitika váratlan eseményei könnyen megváltoztathatják a német polgárok választói magatartását.

A belpolitikai erőviszonyokat tekintve egy esetleges baloldali, az SPD, a Zöldek és a Baloldal alkotta hármas koalíciónak országosan jelenleg nincs többsége. A CDU/CSU számára jobboldalon az AfD előretörése, baloldalon pedig az említett hármas koalíció lehetősége jelenti a legnagyobb fenyegetést.

Nagy valószínűséggel állítható, hogy egy többpárti, hat, az FDP bekerülésével esetleg hét pártból álló parlament alakul ki, amire 1953 óta nem volt példa. A nagykoalíció folytatására ma is meglenne a többség, ám ezt az opciót egyik párt sem kívánja.

Kiss J. László szerint már jó ideje világos, hogy Angela Merkel sem verhetetlen. Az elmúlt években a menekültválság mély nyomokat hagyott pályafutásában. A tavalyi tartományi választásokon elszenvedett veszteségek és vereségek jelzik a német polgárok egyes csoportjainak bizalomvesztését.

A merkeli menekültpolitika polarizálta a német társadalmat és a CDU balratolódásával a kancellár személyesen is felelős az AfD megerősödéséért, nem beszélve a bajor testvérpárttal, CSU-val máig fennálló nézetkülönbségek hatásairól. Az sem tagadható, hogy 16 évi pártelnöksége és 11 év kancellársága után pártján belül is érezhetők a személyével kapcsolatos fenntartások. Kapcsolati tőkéje is sokat veszített erejéből, mert politikai partnereinek sorát felőrölte a politika, és a válságok sorát túlélő Angela Merkel egyedül maradt az új politikusok társaságában.

Kiss J. László ugyanakkor hangsúlyozta: bárki is kerül a kancellári székbe, a német kül- és Európa-politikának minden korábbinál nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie. Az új amerikai elnök, Donald Trump hatalomra jutásával, az EU-ból való brit kilépéssel és a radikális jobboldal nyugat-európai térnyerésével ugyanis megkezdődött annak a második világháború után kialakult liberális nemzetközi rendszernek az átalakulása, amely Németország gazdasági felemelkedését lehetővé tette és biztonságát is szavatolta.

MTI