Tajani kijelentette, Ursula von der Leyen ismételt kinevezését az Európai Bizottság élére „nem övezi kétség, az Európai Tanács meghozta a döntését, most a parlamentnek is meg kell szavaznia”.

Hirdetés

A jobbközép Hajrá Olaszország vezetője egy milánói eseményen nyilatkozott a sajtónak, hangoztatva, hogy miután az Európai Tanácsban sikerült többségre találni, most ugyanilyen többségre van szükség az Európai Parlamentben is. Azt mondta: „von der Leyen biztos megválasztásához úgy gondolom, fontos párbeszédet kezdeményezni a konzervatívokkal is”.

Ezt megelőzően, a Corriere della Sera napilapnak hétfőn adott interjúban Antonio Tajani arra emlékeztetett, hogy az Európai Unióban különböző többség létezik. Az egyik többséget az Európai Tanácsban az állam- és kormányfők adják, akik már nyilvánosságra hozták, hogy Ursula von der Leyent támogatják.

Korábban írtuk

A másik többséget az Európai Parlament fejezi ki, melynek meg kell választania von der Leyent, ez a parlamenti többség „mond véleményt a biztosokról, és (ez a többség) módosulhat attól függően, milyen dossziéról van szó”.

Antonio Tajani hozzátette, hogy az Európai Néppártban (EPP) már elmondta a véleményét azzal kapcsolatban, hogy a Hajrá Olaszország nem fogadja el a nyitást a Zöldek felé. „Ezen fogok dolgozni július 18-ig, vagyis hogy a konzervatívok felé kell nyitni, akiknek a vezetője (Giorgia) Meloni” olasz miniszterelnök – utalt Tajani az új összetételű Európai Parlament első plenáris ülésszakára.

Tajani úgy vélte, hogy a Giorgia Meloni vezette Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládra szükség van, „ha biztosak akarunk lenni, hogy von der Leyent megszavazzák. A stabilitás érdekében széles és biztos többségnek kell támogatnia Ursula von der Leyent”.

Ez „alapvető, és nem szabad megkerülni a jobboldallal való megegyezést” – mondta Antonio Tajani.