A gyártók egyre ádázabb küzdelmet vívnak a fogyasztók kegyeiért. Egyik legkedveltebb csalijuk az áruk harci díszbe öltöztetése: a tetszetős csomagolás. A polcokon található termékek többsége ma már szép és praktikus csomagolásban csábít vásárlásra. A dekoratív külső viszont sokszor nem azt takarja, amit várunk. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség kérdőívét kitöltő fogyasztók 76 százalékával előfordult már, hogy a csomagolás alapján választott két vagy több élelmiszer közül, és csak otthon döbbent rá, hogy nem tejcsokoládét, hanem tejbevonót, vagy éppen tejföl helyett frissfölt választott. Az élelmiszerek csomagolásán lévő feliratokat részben jogszabályi kötelezettség írja elő (például minőségmegőrzési idő), részben a fogyasztók tájékoztatása és meggyőzése érdekében tüntetik fel azokat a gyártók. Ezekből a feliratokból sok mindent megtudhatnak a vásárlók, mégis csupán 3 százalékuk olvas el minden információt a kiválasztott élelmiszerről. A fogyasztók 7 százaléka soha semmit nem néz meg a terméken, míg a többség csak bizonyos feliratokra kíváncsi. A vásárlók mindössze 13 százalékát érdekli a termék származása. Szeremley Béla, a HANGYA elnöke rámutatott, hogy nemzeti identitásunk hiányosságai megmutatkoznak a fogyasztásban is. Magyarország sérült tradíciókkal érkezett az Európai Unióba. Másrészt sokan csak a tömegtermékek közül tudnak választani vékony pénztárcájuk miatt.

Az Európai Unióban tilos a termék nemzeti jellegét direkt módon hangsúlyozva kizárni más országok áruját a piacról. Így a múlt feledésébe merült a ’80-as években emlegetett „magyar vörös” elnevezés. Olyan márkaneveket kell inkább alkalmazni, amelyek kidomborítják egy-egy termék helyi jellegét, mint az egri bikavér vagy a villányi cabernet. Ez egyben garanciát is jelent egyfajta termelői és feldolgozói háttérre. Ugyanakkor ma sem lenne mellőzhető az állami szerepvállalás, amely mindenütt jelen van az unióban, csupán nálunk hiányzik. 2004-ben a kormány lényegében semmit sem áldozott a magyar termékek belföldi marketingjének állami támogatására, jóllehet minden ország termelői, feldolgozói először saját országuk piacára számíthatnak – hangsúlyozta Szabó Zoltán, a HANGYA ügyvezető titkára.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség felméréséből kiderült, hogy az embereknek csupán csekély hányada érdeklődik a termékek energiatartalma után (8 százalék), és még kevesebben a feltüntetett engedélyszám iránt (mindössze 3 százalék). Többen kíváncsiak arra, hogy ki gyártotta/forgalmazza az általuk elfogyasztott élelmiszert (19 százalék), továbbá milyen összetevők felhasználásával készült az adott termék (35 százalék). Legtöbben pedig a minőségmegőrzési időt és az árat tanulmányozzák az élelmiszereken. Sokan bevallották, hogy nem érdeklik őket a csomagoláson olvasható feliratok. A vásárlók egy csoportja viszont szívesen böngészne a termékeken található információk között, de azokat sokszor túl kicsi betűkkel tüntetik fel. Ez a probléma nemcsak az idősebb korosztályt, hanem már a 30 év alattiakat is érinti. Így például sokszor alig vehető ki a termék magyar eredetére utaló, fehér keretben föltüntetett HU-jelzés.

Az emberek döntő hányada hipermarketekben bonyolítja le a nagybevásárlást. A megkérdezett személyek mintegy harmada érvelt úgy, hogy a bevásárlóközpontokban széles a választék, és minden egy helyen beszerezhető. A fogyasztókat csalogatják ezenkívül az állandó akciók, és az azokat előre beharangozó reklámújságok is. A láncok saját márkás termékeit a felmérés szerint leginkább a nyugdíjas korosztály preferálja, jelenleg nem ez tűnik a hipermarketek legvonzóbb tulajdonságának. Az úgynevezett napi fogyasztású cikkekért, például kenyérért, tejért viszont jobban szeretünk leugrani a jól megszokott, helyi élelmiszerüzletbe. Az emberek 39 százaléka azért szereti ezeket a kis boltokat, mert közel vannak a lakóhelyükhöz. A megkérdezettek 15 százalékának fontos továbbá az eladókkal kialakult személyes kapcsolat. Szeremley Béla felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy áruházláncok sokszor egész egyszerűen kizárják a magyar termékeket a kínálatukból. A magyar termelők csupán akkor rúghatnak labdába, ha szövetkezeti társulásokat hoznak létre, mint például a bodzatermelőket tömörítő Botész. Ezzel szemben halomszámra érkeznek a Nyugatról azok a termékek, amelyeket az unióban nem mernek kitenni a polcokra. Így számtalanszor megeshet, hogy állati takarmányozásra szánt termékeket kínálnak emberi fogyasztásra, vagy éppen a rothadt narancsok közül válogathatjuk ki a kevésbé gyanús példányokat. Ilyen esetben joggal kérdezhetjük: miért gondolják bizonyos körök, hogy velünk mindent megetethetnek?