Hirdetés

Isla Brysont a héten ítélték el két nő megerőszakolása miatt. A bűncselekmények elkövetésekor (2016-ban és 2019-ben) még Adam Grahamnek hívták, és férfiként határozta meg magát.

Brysont eddig a Skócia középső részén található Cornton Vale női börtönben tartották fogva.

A skót parlament decemberben fogadott el törvény, amely megkönnyíti a nemi önazonosság jogi megváltoztatását. A jogszabályt több női jogvédő csoport bírálta, mert szerintük a rossz szándékú férfiak is kihasználhatják azt, hogy hozzáférjenek a kizárólag nők által látogatott helyiségekhez, például a női mosdókhoz.

A brit kormány azóta megvétózta a törvényt.

Skócia 1999-ben igen széles önálló törvényalkotási jogköröket kapott – akkor alakult meg jelenlegi formájában a skót parlament is -, de a brit kormány fenntartott egy jogszabályi vétólehetőséget olyan esetekre, amikor a Skóciában hozott törvényeket összeegyeztethetetlennek tartja az Egyesült Királyság más részein érvényes jogszabályokkal. A brit kormány mindazonáltal most élt először ezzel a vétójoggal az 1999-es alkotmányos reform óta.

A skótügyi miniszter azzal indokolta a vétót, hogy a jogszabály nincs összhangban az Egyesült Királyság többi országában érvényes törvényekkel, így alkalmazása „komoly bonyodalmakhoz” vezetne.

Nicola Sturgeon skót kormányfő jelezte: bíróság elé viszi a londoni vétó ügyét, mivel a törvény hatályba lépésének megakadályozása „a skót parlamentarizmus intézménye elleni frontális támadás”.

Korábban írtuk