SIGNS OF THE TIMES

Fotó: JPstock/shutterstock.com

Szíriai tömeges akasztásról hazudik a Soros által is támogatott Amnesty International (AI). A történetről egy magyar vonatkozású eset is eszünkbe juthat. Lovas István nemzetközi sajtószemléje.A világ legnagyobb emberjogi szervezete most tette közzé azt a hírét, hogy tömeges akasztás történt a damaszkuszi Szajdnaja börtönben és felszólította az ENSZ-t, hogy indítsanak erre vonatkozó vizsgálatot.

Eszerint 2011 és 2015 között a szíriai kormány által működtetett börtönben hetente 20-50 embert akasztottak fel.

Az AI szerint a felakasztottak teljes száma 5 és 13 ezer között van, és holttestüket a börtönön kívül lévő tömegsírban helyezték el.

A londoni szervezet szerint a foglyokat kínozták, hagyták őket éhezni, és orvosi ellátásban nem részesítették.

A szörnyen hangzó jelentést számos szakértő nem hiszi el és bírálták is emiatt az AI-t.

A szervezetet gyakran használták már fel propagandaháború eszközeként.

Az AI-t több kormány –  így az amerikai és a brit – valamint az Európai Bizottság is támogatja anyagilag. Ezen kívül, írja a portál, George Soros a Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül.

A portál megjegyzése:

A Soros-féle és hasonló támogatással működő szervezetek a status quóak az elit értelmében vett megőrzése érdekében kell terjeszteniük világszerte a „szabadság és demokrácia” úgynevezett nyugati „értékeit„, amelyek csupán szótöltények és a perverz liberális propagandafrázisokat jelentik.

Most pedig a saját megjegyzésem.

2000 karácsonya előtt néhány nappal jelent meg holland lapokban az AI hirdetése, amellyel tagokat toborzott.

Azzal, hogy az Orbán-kormány alatti Magyarországon a rendőrségen miként rúgják ki a tejfogát a cigánygyerekeknek.

Mivel a hirdetést a megjelenése másnapján lefordítottam és azt nyilvánosságra hoztam, idézzük fel azt. 

ÁTLAGOSAN HÁROM ÉVIG TART, MÍG A HOLLAND GYEREKEK ELVESZTIK TEJFOGUKAT

EGYES MAGYARORSZÁGI RENDŐRKAPITÁNYSÁGOKON EZT MÁR 24 ÓRA ALATT IS EL TUDJÁK INTÉZNI

A kínzást megdöbbentőnek, kevésbé megdöbbentőnek vagy nagyon megdöbbentőnek tartja? Egy megkötözött felnőttnek a lelki kínzásától jobban felháborodik, mint mondjuk egy 9 éves kislányénak, akinek villanyáramot vezetnek a talpához? Emberként természetesen csak „jaj”-t mond.  Apaként vagy anyaként minden bizonnyal vörös köd ereszkedik a szemére.

A magyarországi „eset”, amelyről készült jelentés a birtokunkban van, nem áll egyedül. Az ENSZ gyermekekre vonatkozó megállapodását csaknem minden ország ratifikálta (az Egyesült Államok és Szomália kivételével), de több mint 150 országban még mindig kínoznak lelkileg és testileg gyerekeket. Börtönökben, árvaházakban és rendőrségeken. A változatok éppen olyan szörnyűségesek, mint számosak: magánzárkában tartás, megerőszakolás a parancsokat kapott katona által, hüvelykujj levágása csípőfogóval. A gyerekek szenvedése nem segít nekik, hogy felnőttekké váljanak. Vagy hogy egyszer apák vagy anyák legyenek.                                      

Az Amnesty International „gyorssegély” hálózata egyes esetekben sikerre vezet: egyesek kínázástól való félelme megszüntethető. A „sikerszázalékot” Hollandiában csupán 220 000 taggal tudjuk biztosítani. De sok apának és anyának már nem azzal válaszolunk, hogy „jaj!”.

Keretes hirdetés az Amnesty International taggá válásának részleteivel.

Alatta:

SEGÍTSEN A KÍNZÁST MEGELŐZNI. A GYÓGYULÁS SOSEM ELÉG.

* * *

2017. február 8-i megjegyzés: az AI akkor bocsánatot kért hazug hirdetéséért és azt visszavonta a magyar kormány tiltakozása nyomán.

Nagyjából a tejfog-történethez hasonlóan lehet hiteles az, amit ez a mocskos szervezet (amely a határainkon túl élő magyarok nyelvhasználati joga legdurvább megsértése miatt sem emeli fel szavát) Asszad tömeges akasztásáról ír.

Lovas István