Az elnök a találkozó elején újságírók kérdésére a küszöbön álló tárgyalásokra is utalva megjegyezte, hogy az oroszok „nagyon nagy területet elfoglaltak a tengerparti sávban, és arról is beszélni fogunk majd”. Hozzáfűzte, „meglátjuk, hogy vissza tudjuk-e szerezni, vagy sokat belőle vissza tudunk-e szerezni Ukrajna számára”.

Hirdetés

A brit miniszterelnök köszönetet mondott az amerikai elnöknek, hogy „megváltoztatta a párbeszédet” Ukrajna körül, és lehetővé tette, hogy az most egy békemegállapodásról szóljon. „Együtt akarunk működni Önökkel annak érdekében, hogy a békéről szóló megállapodás tartós legyen, és történelmi egyezségként maradjon majd meg, amit senki nem sért meg” – fogalmazott a brit kormányfő.

Az amerikai-brit csúcstalálkozó kiemelt témája az ukrajnai békefolyamat elindítása és az Ukrajnának adható biztonsági garanciák kérdése.

Donald Trump a találkozó elején átvette III. Károly brit uralkodó levelét, amelyben állami látogatásra hívta meg az amerikai elnököt. Donald Trump elfogadta az invitációt, amivel kapcsolatban Keir Starmer hangsúlyozta, hogy az történelmi meghívásnak számít abban a tekintetben, hogy brit uralkodó amerikai elnököt korábban soha nem hívott meg második hivatalos állami látogatásra.

Donald Trump első elnöksége idején, 2019-ben II. Erzsébet királynő meghívására tett hivatalos látogatást az Egyesült Királyságban.

Donald Trump kemény tárgyalópartnernek nevezte a brit miniszterelnököt

Donald Trump amerikai elnök kemény tárgyalópartnernek nevezte Keir Starmer brit miniszterelnököt.

Donald Trump vendége tárgyalási stílusával kapcsolatban megjegyezte: nem biztos, hogy tetszik nekem, de rendben van, majd hozzátette, hogy az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kapcsolata nagyon különleges, amit ekként fog megtartani.

Az elnök kilátásba helyezte, hogy a brit partnerrel kötendő megfelelő kereskedelmi megállapodás esetén Nagy-Britanniára nézve eltekintene az Egyesült Államok által általánosan bevezetni tervezett viszonossági vámtól. Az amerikai-brit kereskedelmi megállapodás esélyét Donald Trump jónak nevezte.

Az amerikai-brit csúcstalálkozó kiemelt témája volt az ukrajnai háború lezárása, amivel kapcsolatban Keir Starmer a sajtótájékoztatón tartós békemegállapodást sürgetett, biztonsági garanciával.

Donald Trump a béketárgyalások kilátásaival kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy amennyiben nem sikerül gyorsan megállapodásra jutni, akkor könnyen lehet, hogy egyáltalán nem lesz békeegyezség.

Donald Trump a sajtótájékoztatón közölte, hogy pénteken a késő délelőtti órákban fogadja a Fehér Házban Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, akivel aláírja az amerikai-ukrán gazdasági partnerségről szóló megállapodást, aminek része az ukrajnai ásványkincsek kiaknázásában való amerikai szerepvállalás.

Korábban írtuk