Joe Biden amerikai elnök, Hun Sen kambodzsai miniszterelnök és Joko Widodo indonéz elnök (b-j) a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége, az ASEAN és az Egyesült Államok csúcstalálkozóján Phnompenhben 2022. november 12-én. MTI/EPA/Kith Serey
Hirdetés

Biden leszögezte: reméli, a Washington és Peking között fennálló kommunikációs csatornák nyitva maradnak annak érdekében, hogy a két ország közötti versengés ne torkolljon konfliktusba. Hangsúlyozta azonban azt is, hogy az amerikai fél továbbra sem huny szemet a kommunista állam által az emberi jogok terén elkövetett jogsértések felett.

A mianmari válságra kitérve az elnök leszögezte: a mianmari hadseregnek – amely 2021 februárjában puccsal ragadta magához a hatalmat az országban – be kell tartania az ASEAN által kidolgozott ötpontos béketervet, és szabadon kell engednie a politikai foglyokat.

Joe Biden sürgette a Kelet- és Dél-kínai-tenger szabad hajózásának biztosítását is.

Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és több, katonai célokra kiépített, mesterséges szigetet hozott létre a térségben. A tenger egyes részeit viszont a Fülöp-szigetek, Vietnam, Malajzia, Brunei és Tajvan is magáénak tartja.

Saját követeléseit Peking azzal támasztja alá, hogy 1930 előtt senki nem vitatta a terület fölötti szuverenitását.

Washington korábban többször hangoztatta, hogy biztosítani kívánja a térség szabad hajózását a világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának számító területen, és gyakran tart hadgyakorlatot a régióban.

Joe Biden a tervek szerint a G20-as országcsoport jövő heti, az indonéziai Balin rendezendő csúcstalálkozóján találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel.

Korábban írtuk