Az amerikai-orosz háború ukrajnai hadszintere és az új gazdasági világrend

– Szergej Jurjevics a mai tragikus eseményeket kommentálva azt írta a Telegram-csatornáján, hogy el kell olvasni az ön „utolsó világháborúról” szóló, körülbelül hat évvel ezelőtt írt könyvét. Hogyan sikerült mindent ilyen pontosan megjósolnia?

– Tény, hogy a gazdasági fejlődésnek vannak hosszú távú mintái, amelyek elemzése és megértése lehetővé teszi számunkra, hogy következtetni tudjunk a jövőre. Most a technológiai és világgazdasági struktúrák egyidejű változását tapasztalhatjuk: a gazdaság technológiai alapjai megváltoznak, az alapvetően új technológiákra való átállás zajlik, és az irányítási rendszer is átalakul. Ilyen esemény évszázadonként nagyjából egyszer fordul elő. A technológiai minták azonban körülbelül 50 évente egyszer változnak, és az átalakulás általában technológiai forradalommal és fegyverkezési versennyel jár. A világgazdasági minták pedig 100 évente egyszer változnak, és az átalakulást világháborúk és társadalmi forradalmak kísérik. Ez annak tudható be, hogy a régi világgazdasági struktúra magországainak uralkodó elitje akadályozza a változásokat, nem veszi figyelembe a hatékonyabb irányítási rendszerek megjelenését, megpróbálja megakadályozni az új vezető réteg kialakulását, és minden eszközzel, beleértve a katonai és forradalmi eszközöket is, megpróbálja fenntartani hegemóniáját és monopolhelyzetét. Száz évvel ezelőtt például a Brit Birodalom volt hasonló helyzetben. Amikor gazdaságilag már vesztésre állt az Orosz Birodalom és Németország együttes erejével szemben, akkor robbant ki a brit hírszerzés által kiprovokált első világháború, amelynek során mindhárom európai birodalom felemésztette saját magát. A cári Oroszország, a német és az osztrák-magyar birodalom összeomlásáról beszélek, de ide tartozik a negyedik, az oszmán porta is. Ami Nagy-Britanniát illeti, egy ideig tartotta globális dominanciáját, sőt, a bolygó legnagyobb birodalmává vált. De a társadalmi-gazdasági fejlődés kérlelhetetlen törvényszerűségei miatt a gyarmati világgazdasági rendszer, amely valójában a rabszolgamunkán alapult, nem tudott többé gazdasági növekedést biztosítani. A két teljesen új politikai modell – a szovjet és az amerikai – bizonyította, hogy sokkal nagyobb termelési hatékonyságot tudnak elérni, bár eltérő szervezési elvek alapján: egyfelől túllépve a családi tulajdonon alapuló kapitalizmuson, másfelől kihasználva a nagy transznacionális cégek hatalmát, amely a gazdasági szabályozást központi irányításra és a korlátlan pénzkibocsátásra alapozza a fiat valuta (Fiat valuta = papír vagy elektronikus formában – szerk.) segítségével. Növelték az áru tömeges előállításának hatékonyságát, sokkal jobban, mint a XIX. századi gyarmatbirodalmak szabályozási rendszerei. A Szovjetunióban és az Egyesült Államokban a központosított irányítású szociális állam kialakulása tette lehetővé a gazdasági fejlődésben elért nagy ugrást; Európában az irányítási rendszer sajnos a náci német modell szerint alakult, mégpedig a brit hírszerzés hathatós közreműködésével. Hitler a brit hírszerző ügynökségek és az amerikai tőke támogatásával gyorsan kiépítette a központosított irányítási rendszert Németországban, ami lehetővé tette, hogy a Harmadik Birodalom gyorsan átvegye a hatalmat egész Európa felett. Mi viszont Isten segítségével legyőztük ezt a német (vagy inkább – a mai realitásokat figyelembe véve – európai) fasizmust.

Ezután két olyan modell maradt fenn, amit én birodalmi gazdasági rendnek nevezek: a szovjet és a nyugati (amelynek központja az Egyesült Államok).

Mivel a direktív irányítási rendszer nem volt elég rugalmas ahhoz, hogy megfeleljen a technológiai fejlődés igényeinek, a Szovjetunió a globális versenyben lemaradt, majd összeomlott, így az Egyesült Államoké lett egy időre a globális dominancia.

– Most azonban az „amerikai egypólusú magány” időszaka már múlóban. Köszönhetően valószínűleg nemcsak Oroszországnak, hanem mindenekelőtt Kínának és az ázsiai térségeknek. Nem így van?

– A birodalmi világgazdasági rendszerre jellemző hierarchikus vertikális struktúrák túl merevnek bizonyultak ahhoz, hogy szabad utat engedjenek a folyamatos innovációs folyamatoknak, és így elvesztették a világgazdaság növekedését biztosító viszonylagos hatékonyságukat. Ezért a periférián egy új gazdasági világrend alakult ki, amely rugalmas irányítási modellekre, a termelés hálózati szervezésére épül, ahol az államnak az a szerepe, hogy integrálja a különböző társadalmi csoportok érdekeit egyetlen cél – a közjólét növelése érdekében. Az integrált gazdaság leglátványosabb példája ma Kína, amely több mint 30 éve háromszor gyorsabban növekszik, mint az amerikai gazdaság. Jelenleg Kína már meghaladja az Egyesült Államokat a termelés, a csúcstechnológiai termékek exportja és a növekedési ütem tekintetében. Az új gazdasági világrend modelljének másik példája, amelyet integrálisnak tekintünk (ami annak köszönhető, hogy az állam egyesíti az érdekeikben eltérő társadalmi csoportokat): India. Ott más a politikai rendszer, de ott is a közérdek elsőbbsége érvényesül a magánérdekkel szemben, és az állam a szegénység visszaszorítása érdekében a növekedési ráták maximalizálására törekszik. Ebben az értelemben az új gazdasági világrend ideológiai szempontból szocialista. Ugyanakkor a verseny piaci mechanizmusait alkalmazza, ami lehetővé teszi, hogy a technológiai forradalom számára a lehető legnagyobb erőforrás-koncentrációt biztosítsa az új fejlett technológiai rendre épülő gazdasági ugrások előfeltételeként.

Ha megnézzük a növekedési ütemet 1995 óta, a kínai gazdaság 10-szeresére nőtt, míg az amerikai gazdaság csak 15 százalékkal. Így már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a globális gazdasági fejlődés üteme jelenleg Ázsia felé tolódik: Kína, India és az indokínai országok már most több terméket állítanak elő, mint az Egyesült Államok és az Európai Unió.

Ha ehhez hozzávesszük Japánt vagy Koreát, ahol az irányítási rendszert hasonló elvek szerint a társadalom és a közjólét javításának célja köré integrálják, akkor elmondhatjuk, hogy ma már ez az új gazdasági rend uralja a világot, és a világgazdaság reprodukciós központja Délkelet-Ázsiába került. Az amerikai uralkodó elit ezzel természetesen nem érthet egyet.

– És nem tudja elviselni…

– Igen. Ők is, mint egykor a Brit Birodalom, arra törekszenek, hogy fenntartsák hegemóniájukat a világban. 

A ma zajló események annak a megnyilvánulásai, hogy az Egyesült Államok pénzügyi és hatalmi oligarchikus elitje hogyan próbálja világuralmi pozícióját fenntartani. 

Elmondható, hogy az elmúlt 15 évben globális hibrid háborút vívott, és igyekezett az ellenőrzésén kívül eső országokat káoszba kergetni, illetve visszaszorítani a Kínai Népköztársaság fejlődését. De a már elavult irányítási rendszer miatt ezt nem tudta megtenni.

A 2008-as pénzügyi válság egy ilyen átmeneti pillanat volt, amikor a kifutó technológiai rend életciklusa ténylegesen véget ért, és megkezdődött a tőke tömeges átcsoportosításának folyamata egy új technológiai rend felé, amelynek alapja a nanobiotechnológia és az információs kommunikációs technológiák komplexuma.

Minden ország elkezdte pumpálni a pénzt a gazdaságába. A legegyszerűbb dolog, amit egy modern állam tehet, hogy minden vállalkozásnak hozzáférést biztosít olcsó, hosszú távú hitelezéshez, hogy új technológiákat alkalmazhassanak.

De amíg Amerikában és Európában az ilyen pénzeket főleg pénzügyi buborékokra költötték és a költségvetési hiányt duzzasztották fel, addig Kínában ez a hatalmas pénzkibocsátás teljes mértékben a termelés növekedésére és az új technológiák fejlesztésére irányult.

Nem voltak pénzügyi buborékok, miközben a kínai gazdaság ultramagas monetizációja nem vezetett inflációhoz, a pénzmennyiség növekedését az áruk termelésének növekedése, az új fejlett technológiák bevezetése és a közjólét növekedése kísérte.

A gazdasági verseny mára eljutott oda, hogy az Egyesült Államok elvesztette vezető szerepét.

Ha emlékeznek, Donald Trump kereskedelmi háborúval próbálta megfékezni Kína fejlődését, de ebből nem lett semmi.

(…)

– Miért zavarja Oroszország ennyire a „tenger országait”? Hiszen még földrajzilag sem voltunk határosak soha az Egyesült Királysággal.

– Erre vonatkozóan kitaláltak egy képletet: aki Eurázsiát irányítja, az irányítja az egész világot. Valójában a világ ezen már régen túllépett. Zbigniew Brzezinski híres tétele szerint ahhoz, hogy Oroszországot mint szuperhatalmat legyőzzük, el kell szakítani tőle Ukrajnát. Ez a politikai dogma, amely úgy tűnik, már régen a poros történelemkönyvek része, még mindig tartja magát az amerikai politikai elit fejében. Azt kell mondanom, hogy a Harvardon és a Yale Egyetemen még mindig vannak XIX. századi geopolitikai kurzusok, amelyek a jövő amerikai politikusainak gondolkodását Oroszország ellen hangolják.

Tehát ők valójában még ezt a régi és megrögzött oroszgyűlölő vonulatot lovagolják meg, azt, amely mindig is jellemző volt az angolszász geopolitikára. És mivel Oroszországot a világuralmuk legfőbb ellenfelének tekintik, ezért Ukrajnát előőrsként, vagy inkább eszközként használták fel Oroszország aláásására, meggyengítésére, és a jövőben – Brzezinski javaslatának megfelelően – szuverén államként való megsemmisítésére.

Ami tehát ma történik, az könnyen megjósolható volt, a gazdasági fejlődés hosszú távú mintáinak kombinációja alapján, amely valójában hibrid háborúra ítélte a világot az angolszász politikai elit megrögzött ruszofóbiája alapján. 

Miután Kína gyengülésére nem került sor egy frontális kereskedelmi háborúval, az amerikaiak katonai és politikai hatalmuk fő csapását a globális geopolitika és gazdaság gyenge láncszemének tekintett Oroszországra irányították át. 

Ráadásul az angolszászok az Oroszország feletti dominancia megalapozására törekszenek, hogy megvalósíthassák örökös ruszofób rögeszméiket hazánk elpusztítására, és egyúttal meggyengítsék Kínát, mert az Orosz Föderáció és kínai stratégiai szövetsége túl kemény ellenfél az Egyesült Államok számára. Sem a gazdasági, sem a katonai erejük nincs meg, hogy együttesen pusztítsanak el bennünket, sem ahhoz, hogy külön-külön, ezért az USA kezdetben arra törekedett, hogy Kínával szembeállítson bennünket. Nem járt sikerrel. A mi, mondhatnám, önelégültségünket kihasználva átvették viszont az irányítást Ukrajna felett, és az egykor testvéri köztársaságot ma fegyverként használják Oroszország elpusztítására, majd – ismétlem – az erőforrásaink feletti ellenőrzés megszerzésére, hogy megerősítsék a pozíciójukat és gyengítsék Kína pozícióját. Általánosságban mindez annyira nyilvánvaló, mint a kétszer kettő.

– Valószínűleg nyilvánvaló, de nem mindenki számára. Az orosz elitben sok ellenzője van a Kínával való szövetségnek. Legalábbis az ukrajnai különleges művelet előtt úgy tűnt ezeknek az embereknek, hogy az amerikai és a nyugati kultúra világosabb és közelebb áll hozzánk, mint a kínai hieroglifikus bölcsesség, és hogy „nyugati partnereinkkel” mindig megtaláljuk a közös nyelvet.

– 2015-ben írtam „Az utolsó világháború. Az Egyesült Államok kezdi és veszíti el” című könyvemet, melyben a beszélgetésünk elején említett dolgokat mind átgondoltam és meg is indokoltam.

Az Egyesült Államok globális hibrid háborút indított – a narancsos forradalmakkal kezdve – a világ azon régióinak megzavarására, amelyeket nem ő irányított, hogy megerősítse a saját pozícióját és gyengítse geopolitikai versenytársainak helyzetét.

A beszélgetés teljes egészében ITT olvasható, az interjú második része pedig ITT.