Sikerrel dacol Oroszország és Irán az olajembargóval
Az árnyékflották nyomában
A nyugati világ szankciókkal próbálja térdre kényszeríteni Oroszországot és Iránt, de az olajkereskedelem már rég megtalálta a kiskapukat. A szankciókat megkerülő árnyékflották, tengeri trükkök és az ázsiai finomítók révén a tiltott olaj továbbra is eljut Európába és a fejlett világba, csak új címkével.
Hatalmas robbanás rázott meg július elején egy teherhajót Líbia partjainál. A Vilamoura nevű, görög üzemeltetésű olajtanker éppen közel egymillió hordó nyersolajjal a fedélzetén hajózott Gibraltár felé, amikor ismeretlen eredetű robbanószerkezet lépett működésbe a gépházában. A Marshall-szigeteki zászló alatt futó hajó súlyosan megrongálódott, és végül vontatni kellett a görög partokig. Az eset nem egyedi: az elmúlt hónapokban legalább fél tucat hasonló rejtélyes detonáció történt orosz kötődésű teher- vagy tartályhajókon, többnyire olajszállító tankereken. Ezek a járművek ugyanis a sokat emlegetett árnyékflotta részei, amelyet Oroszország a nyugati szankciók kijátszására állított fel az ukrajnai háború kitörése után. A könnyű célpontokra irányuló támadássorozat mögött sokan sejtik az ukrán titkosszolgálatokat. A jórészt kivénhedt szállítóhajók nincsenek védelemmel ellátva, viszont ezek segítségével tudja Oroszország a szankciókat megkerülve kijuttatni olaját a világpiacra, méghozzá meglepően hatékonyan.
Az Oroszország elleni olajembargóval párhuzamosan a másik „renitens” olajhatalom, Irán is hosszú évek óta amerikai szankciók alatt áll. Washington 2018-ban újította meg a Teheránnal szembeni büntetőintézkedéseket, miután kilépett az iráni atomalkuból, abban bízva, hogy az erős nyomásgyakorlás térdre kényszeríti a perzsa rezsimet. A gyakorlatban azonban az iráni olajipar most is virágkorát éli. 2024-ben olajkitermelésük elérte a napi 5,1 millió hordót, amire 1978 óta nem volt példa. Az Irán olajipara elleni amerikai szankciók pedig egyre inkább csak papíron léteznek. Mit érnek, és hogyan lehet az embargókat megkerülni?
Duplán fekete arany
Az orosz–ukrán háború kitörése után az EU betiltotta az orosz nyersolaj vezetékes importját, illetve 60 dolláros felső határt szabott a tengeri szállítású orosz olaj árának. Ez azt jelenti, hogy 60 dollár feletti hordónkénti ár esetén európai hajók, biztosítók és egyéb szolgáltatók nem vehetnek részt az orosz olajszállítmányozásban. Moszkva válaszképp gyakorlatilag egy titkos tankerflottát toborzott össze, hogy a hivatalos kereteken kívül is folytathassa az olajexportot. A szankciókat megkerülő árnyékflotta ma már több száz, jellemzően elöregedett olajszállító hajót foglal magában, amelyek zavaros tulajdonosi hátterű cégek nevére kerültek. Ezek a tankerek jellemzően valamely harmadik ország – például a Marshall-szigetek, Panama vagy Libéria – zászlói alatt hajóznak. Az EU 2025 májusában elfogadott 17. szankciós csomagja egyenesen Putyin árnyékflottájának nevezi ezt az armadát, és 189 további hajót tiltott ki az uniós kikötőkből és szolgáltatásokból, 342-re emelve a tiltólistán szereplő hajók számát. De így is közel 400 tanker működik jelenleg is a becslések szerint, az olajszármazékokat és termékeket pedig további 200 hajó juttatja célba, ezzel biztosítva az orosz olajexport nem kevesebb mint 70 százalékát.
Az árnyékflotta működése számos trükkre épül. Gyakoriak a nyílt tengeren, kikötőktől távol végrehajtott úgynevezett ship-to-ship átrakodások, amikor az olajat egyik hajóról a másikra fejtik át a nyomon követés megnehezítése érdekében. Előfordul, hogy a tartályhajók meghamisítják azonosító adataikat vagy egyszerűen kikapcsolják transzponderüket, hogy eltűnjenek a radarról. Nem ritka a kisebb, gyengébb hatósági kontroll jellemezte országok lobogója alatti hajózás is, illetve olykor fiktív cégek adásvételén keresztül cserél gazdát egy-egy tanker, elrejtve orosz hátterét.
India a nevető harmadik
A rejtve működő, kiterjedt hajóhálózat révén Oroszország jelentős mennyiségű olajat tud eladni a világpiacon a tilalmak dacára. Az ukrajnai háború előtt Európa volt a legnagyobb felvevőpiac, de az embargó óta a Kreml kénytelen Ázsia felé fordulni. Mára Kína és India lett az orosz olaj legfőbb vásárlója. Egy májusi Reuters-összefoglaló szerint a két hatalmas ázsiai gazdaság nemcsak örömmel tölti be az Európa kiesésével keletkezett űrt, de azt is kihasználja, hogy az orosz Ural típusú nyersolajat jelentős árengedménnyel, sokszor jóval a nemzetközi Brent kőolaj-referenciaár alatt, hordónként 60 dollár körül szerzi be. Így formálisan nem is sértik meg a szankciókat, miközben olcsón jutnak energiához, Oroszországnak pedig biztosítják a bevételi forrást. És bár uniós források szerint a kapcsolódó orosz bevételek 38 milliárd euróval, mintegy ötödükkel csökkentek a harcok kezdete óta, nagy részük megmaradt.
A szankciós politika legnagyobb nyertese India. Oroszországból jelenleg napi több mint kétmillió hordó nyersolaj érkezik a világ immár legnépesebb országába, ami nagyjából az orosz export felét teszi ki. Ez a volumen pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hiszen 2021-ig ez a kereskedelmi útvonal gyakorlatilag nem is létezett. Aztán jött az ukrajnai háború, majd az EU döntése az orosz olajimport betiltásáról, és hirtelen India vált az orosz olaj egyik legnagyobb felvevőpiacává.
De nem csak mennyiségben jönnek jól az indiaiak. Az orosz olajat ők hordónként átlagosan 7-8 dollárral olcsóbban vásárolják, mint az amerikai vagy szaúdi nyersanyagot. Ez pedig nemcsak azonnali üzleti előnyt jelent, hanem tetemes közvetlen nyereséget is. Az előző üzleti évben India az olajbeszerzéseken önmagában 3-4 milliárd dollárt keresett. A beérkező olaj jelentős része ugyanis nem marad az országban. A helyi finomítók feldolgozzák, majd immár indiai címkével Európába exportálják. Az a kontinens tehát, amely hivatalosan nemet mondott az orosz olajra, most indiai közvetítéssel, „finomított formában” mégis megvásárolja – nyilván nem ugyanazért az árért. Míg 2021-ben az EU olajellátásának mindössze öt százaléka származott Indiából, ez az arány a szankciók bevezetése után tíz, mostanra pedig már 12 százalékra nőtt. Ilyen mértékű piacszerzéshez békeidőben évekre, ha nem évtizedekre volna szükség – most elég volt hozzá egy geopolitikai válság és néhány gyors reagálású finomító.
Irán is kerülőúton
Hiába hangoztatja az amerikai kormányzat, hogy szigorúan bünteti a tilalom megszegőit, a valóságban az iráni kőolaj újra az ország gazdaságának fő bevételi forrása lett. A fordulat kulcsát Kína adta: Peking az elmúlt években szép csendben kiépített egy saját szállítási és pénzügyi hálózatot az iráni olaj behozatalára, amely független a dolláralapú rendszertől, és kikerüli az amerikai ellenőrzést. Ennek köszönhetően a kínai importőrök gyakorlatilag zavartalanul vásárolhatnak Irántól hatalmas mennyiségű nyersolajat, anélkül hogy az amerikai szankciókba ütköznének. Becslések szerint ma már Kína veszi fel az iráni olajexport körülbelül 90 százalékát, a maradék többnyire más ázsiai vevőkhöz vagy Teherán szövetségeseihez kerül, gyakran közvetítő kereskedők és trükkös fuvarok közbeiktatásával.
A „kísértethajós” módszerek Irán esetében is működnek: az iráni nyersolaj gyakran papíron malajziai, ománi vagy egyéb eredetmegjelöléssel bukkan fel a nemzetközi piacon, miután a tengeren más hajókra átfejtve eltüntetik a valódi forrását. Az iráni olaj szintén jóval olcsóbban talál vevőkre, mint a szankcióktól nem sújtott versenytársak. Piaci értesülések szerint jelenleg a főbb iráni nyersolajfajtákat hordónként bő 3-4 dollárral a Brent olaj referenciaára alatt kínálják, akár fegyverrendszerekért, a legfrissebb hírek szerint légvédelmi rakétarendszerekért is cserébe. Mindez azt jelenti, hogy Kína olcsón jut energiához, Irán pedig jelentős olajbevételhez, miközben bemutatja, hogy az amerikai szankciók kijátszhatók.
