Az egyik német kormánypárt inkább tárgyalna Oroszországgal
A kormányzó német szociáldemokraták (SPD) több jelenlegi és volt vezető politikusa kiáltványban követelte a fegyverkezési politika feladását és közvetlen tárgyalásokat Oroszországgal.A politikai dokumentumban, amelyről a Stern című német hírmagazin számolt be, az SPD úgynevezett békekörei sürgettek fordulatot a német kül- és biztonságpolitikában. Egyebek között megjegyezték, hogy Európa jelenleg távol áll a stabil békétől, illetve biztonsági rendtől, ami miatt a helyzet feszültségmentesítését, valamint a fokozatos bizalomépítést szorgalmazzák a fegyverkezési verseny helyett.
A dokumentumot egyebek között Rolf Mützenich volt frakcióvezető, Norbert Walter-Borjans volt pártelnök, Ralf Stegner külpolitikai szakember, valamint több szövetségi, illetve tartományi parlamenti képviselő is aláírta. Még nem tudni, hogy a dokumentum száznál is több aláírója mindegyike SPD-tag-e.
A kiáltvány aláírói egyebek közt azt követelik, hogy
„a fegyverek elhallgatását követően ismét fel kell venni a párbeszédet Oroszországgal, egyebek között egy mindenki által vállalható és tiszteletben tartott európai béke- és biztonsági rend megteremtése végett”.
Valós bizalomépítő intézkedéseket megelőzően szerintük szükség van a diplomáciai kapcsolatok óvatos újrafelvételére is.
Az aláírók emellett elutasították közepes hatótávolságú amerikai rakéták Németországba telepítését, valamint a védelmi költségvetésnek a GDP 3,5-5 százalékra növelését is. Hangsúlyozták: „a katonai vészjelző retorika és hatalmas fegyverkezési programok nem teremtenek nagyobb biztonságot sem Németország, sem Európa számára, hanem destabilizációhoz és a kölcsönös fenyegetettségérzékelés erősítését szolgálja a NATO és Oroszország között”.
A szintén szociáldemokrata Boris Pistorius német védelmi miniszter élesen elutasította a kiáltványban foglalt politikai irányváltást. „Ez az irat a valóság megtagadása. Visszaél országunkban az emberek béke iránti vágyával, hogy véget vessenek a szörnyű ukrajnai háborúnak” – mondta. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy osztja az emberek béke iránti vágyát. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök fittyet hány a feltétel nélküli tűzszünetre vonatkozó ukrán felvetésekre. „Megszakítja a tárgyalásokat. És amikor tárgyal, akkor párhuzamosan még keményebben és brutálisabban bombázza Ukrajna városait” – húzta alá.
Pistorius kijelentette, hogy mindez egyértelművé teszi: Oroszország nem akar békét, csak a saját feltételei szerint. Óva intett egyben az olyan feltételektől, amelyek Ukrajna kapitulációjával lennének egyenértékűek. „Egy ilyen béke védtelenül hagyná Ukrajnát az orosz önkény előtt” – hangoztatta.
Az ellenzéki Sarah Wagenknecht Szövetség (BSW) vezetője, Sarah Wagenknecht a Funke médiacsoport lapjainak nyilatkozva üdvözölte a kiáltványt és együttműködését ajánlotta fel az érintett szociáldemokrata politikusoknak. „Jó volna, ha Németországban minden erő, amely tűzveszélyesnek tartja Merz és Klingbeil háborús irányvonalát, most mindenféle fenntartás nélkül együttműködne és közösen törekedne egy erős békemozgalom újraélesztésére” – emelte ki Wagenknecht a kereszténydemokrata Friedrich Merz kancellárra és szociáldemokrata alkancellárjára, Lars Klingbeilra utalva.
Az ellenzéki Alternatíva Németországért (AfD) közölte, hogy hasonló a külpolitikai álláspontja. „Az SPD most elérkezett oda, ahol az AfD frakciója már az ukrajnai háború kezdetétől áll: el kell utasítanunk az Oroszországgal való konfrontáció rendkívül veszélyes irányvonalát, és végre komoly diplomáciai béketörekvéseket kell tennünk” – hangsúlyozta Markus Frohnmaier, az AfD külpolitikai kérdésekben illetékes szóvivője.
