Az egykepolitikától a várható fogyásig – Kína útja és jövőképe

Kínát, a világ legnépesebb országát az egyre mérsékeltebb születési arányszám és a népesség gyors, folyamatos elöregedése jellemzi. A hivatalos adatok szerint az elmúlt évtizedben évente több mint fél százalékkal, 1,41 milliárd főre emelkedett a kínai lélekszám. A népesség már 2019-ben átlépte az 1,4 milliárdos lélektani határt, ám a pontos adatot a pártállam igen érzékenyen kezeli, és az egyes minisztériumok egyezségre jutásáig nem is kívánják azt nyilvánosságra hozni. Mindez azonban aligha változtat azon, hogy a nem túl távoli jövőben Kínának jelentős népességzsugorodással kell szembenéznie.

Drasztikus átfordulás

Kína így alig maradt el attól a 2016-ban kitűzött céltól, hogy 2020-ra 1,42 milliárdra növelje népességét. Azonban már a kínai állami média is egyre borúlátóbban látja a jövőt. Az ENSZ előrejelzése szerint a szárazföldi Kínában élők száma 2030-ban tetőzik, majd csökkenni fog.

A legutóbbi, 2020-as népszámlálás május 11-én közzétett eredményei szerint ma már csaknem minden ötödik kínai 60 évesnél idősebb, miközben a munkaképes korúak száma továbbra is csökken. A nemzeti statisztikai hivatal azt is közölte, hogy a 60 év feletti kínaiak száma 2010 óta 5,44 százalékkal, 264 millióra emelkedett.

A népesség elöregedésének és várható csökkenésének márpedig nagy jelentősége lesz az elkövetkező évtizedekben. A tartósan alacsony születésszám, a magasabb várható élettartam úgy alakítja át Ázsia legnagyobb gazdaságát, hogy a fogyasztástól az idős társadalomról való gondoskodásig számos területet alapvetően, és nem túl kedvező irányba befolyásol majd. Úgy kell majd megteremteni az elöregedő népesség számára szükséges szociális szolgáltatások költségeinek fedezetét, hogy a munkaerő-állomány csökkenése is felgyorsul: a Deutsche Bank egy korábbi elemzése szerint 2030-ban már csak 781,8 millióan, 2040-ben 743 millióan, 2050-ben pedig 650,9 millióan dolgoznak majd Kínában.

Városok országa?

Kína modern városiasodása az 1980-as években indult meg igazán, ekkor már 180 millió városi lakosa volt az országnak, de még egy város népessége sem érte el a tízmillió főt. Tömegessé és országossá vált a vidékről városba áramlás, ez pedig teljesen átalakította Kína települési arculatát. A folyamat eredményeként – a 2010-es cenzus adatai alapján – Sanghaj népessége 20,2 millió fős lett, míg Peking lakosainak száma 16,7 millióra, Kanton városé 10,6 millióra, Sencsené 10,4 millióra emelkedett. Ma a világ száz legnagyobb városának mintegy negyede Kínában található, és a globális előrejelzések szerint – 2025-ig – legdinamikusabban népesedő 75 városból 29 ugyancsak kínai.

A városiasodás a családi és házassági magatartások, beállítódások megváltozását vonta maga után. Az egyik legprominensebb kínai pénzügyi magazin, a Caixin arról ír, hogy a városokban jellemző magas lakhatási, egészségügyi és oktatási költségek sok fiatal pár kedvét veszik el a gyermekvállalástól, de a házasságok száma is csökkent. Kína a válások magasabb arányát mutatja, mint például Japán és Dél-Korea. A késői megházasodás, a kitolódó gyermekvállalás egyre gyakoribb; sok fiatal vár a házassággal, és jóval később vág bele a családalapításba, mint ahogy az a szülei vagy nagyszülei nemzedékénél jellemző volt.

Bár az 1979-ben bevezetett családtervezési program (az egykepolitika) erősített rá igazán az „egykézés” elterjedésére, Kínában a termékenységi arányszám, vagyis az egy nő által vállalt gyermekek átlagos száma már korábban csökkenni kezdett: az 1969-es 5,7-es szintről 1979-ig 2,7-re. A hetvenes évektől immár hivatalossá váló egygyermekes politika hatályon kívül helyezése csak 2016-ban vezetett a születések enyhe növekedéséhez, de ez a szám azóta évről évre csökken. Amiként azonban az egykepolitika korábbi állami szintű erőltetését, úgy annak kivezetési szándékát is társadalmi kényszerek szülték.

Családalapítás: nehezen változó attitűdök

A korábban jelentős kínai népességgyarapodással a gazdaság növekedése nem tudott lépést tartani. Az állami döntéshozók ezért úgy határoztak, hogy az urbanizációs jellegű túlnépesedés fékezése (és a nagyobb gazdasági növekedés elérése) érdekében a lakosság bő egyharmadát kitevő városiaknak csak egy gyermek vállalását teszik lehetővé. A lakosság túlnyomó többsége, vagyis a vidék számára egy második gyermek vállalása is megengedett volt abban az esetben, ha az első gyermek lány volt. A szigorú tiltás ellenére mégis vállalt gyermek esetén egyévi munkabérnek megfelelő bírság megfizetését tették kötelezővé.

A született gyermekek statisztikájával kapcsolatban felmerült néhány komoly ellentmondás is. Míg például 2000-ben 17,8 millió születést jegyeztek fel, 14 évvel később már csak 13,7 millió 14 éves gyermek élt Kínában. Egyes szakértők szerint ugyanis a hivatalos kimutatásokban folyamatosan túl magas a születések száma – a túlbecslés aránya korábban 20-30 százalék körül volt, de ma akár 40-50 százalék is lehet. Huang Ven-cseng, a pekingi Kínai és Globalizációs Központ kutatója szerint Kínában a termékenységi ráta valójában 1,5 alá csökkent, miközben a hivatalos kínai becslésekben még 1,8 szerepelt. Ven-cseng szerint biztosra vehető, hogy a statisztikákban túlbecsülték a termékenységi arányszámot.

A kínai szakértők többsége már évek óta egyetértett abban, hogy az egykepolitika a korábbi formában tarthatatlan: a munkaképes korúak számának csökkenését és a társadalom gyors elöregedését eredményezi, ezért a népesedéspolitikán változtatni kell. Az előrejelzések szerint 2050-re Kína lehet a világ legelöregedettebb országa, Európa államait és Japánt is megelőzve. Az „egykézés” felülvizsgálatának politikai eredménye, a 2010-es évek reformja pedig csak lassan válik szociális valósággá, hiszen az elmúlt évtizedekben – különösen a nagyvárosokban – felnőtt kínai nemzedékek szocializációja és kialakult beidegződései nem fognak egyik évről a másikra megváltozni.