Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek
Hirdetés

Roberta Metsola, az Európai Parlament kedden újraválasztott elnöke az X-en közzétett üzenetében kiemelte: újraválasztása bizonyítja Ursula von der Leyen erős vezető szerepét és megingathatatlan értékeit a megpróbáltatások idején.

Európa együtt erős és készen áll – írta üzenetében az uniós parlament elnöke.

Alexander De Croo belga kormányfő üzenetében szintén gratulált az uniós bizottság elnökének „keményen megküzdött” újraválasztásához. „Erőt és bölcsességet kívánok” – fogalmazott.

Közölte, az Európai Bizottság előtt számos feladat van. Az EU egységes piaca és versenyképessége „újraélesztésre” szorul – emelte ki. Belgium továbbra is az Európai Bizottság hűséges partnere marad – jelentette ki De Croo.

Korábban írtuk

Dick Schoof holland kormányfő üzenetében azt írta: a nagy kihívások idején nagyszerű, hogy „Európa számíthat az Ön tudására, tapasztalatára és vezetői szerepére”. „Várom, hogy önnel együtt dolgozhassak a migráció feletti nagyobb ellenőrzés, gazdaságunk és biztonságunk erősítése, valamint a mezőgazdasági ágazat kilátásainak javítása érdekében. Sok sikert kívánok az előttünk álló fontos feladatokhoz” – írta üzenetében a holland miniszterelnök.

Luc Frieden luxemburgi miniszterelnök üzenetében azt írta, Ursula von der Leyen azon törekvése, hogy nagyobb jólétet, biztonságot és demokráciát biztosítson az Európai Unió számára, megfelelő választást jelent az Európai Bizottság vezetésére a következő öt évben.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője „a legjobbakat” kívánta Ursula von der Leyennek az új mandátumához, valamint – mint kiemelte – az Európai Unió számára kihívást jelentő számos fenyegetés leküzdéséhez és az EU globális szerepének megerősítéséhez.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár személyes hangú üzenetében azt írta, „gratulálok barátomnak”, Ursula von der Leyennek a második ciklusához az Európai Bizottság élén. A NATO stratégiai partnersége az Európai Unióval és tagországaival hozzájárul a biztonság erősítéséhez Európában és azon túl – emelte ki.