Varsó rendesen kifizette tavaly a gazdákat, időben megküldte nekik az 55 százalékos támogatást. Lengyelországban 1,4 millió gazdaság pályázott egyébként az EU-s pénzekre és a társadalom egyetlen rétege sem kérdőjelezte meg a kifizetések jogosságát. Természetesen az egyébként baloldali kormány sem. A lengyel gazdák mégis elégedetlenek.

Andrzej Harezlak, a Malopolska-i Vajdasági Gazdák, Gazdakörök és Mezőgazdasági Szervezetek Szövetségének elnöke. Ez a szervezet tagja az Országos Gazdakörök Szövetségének is. Harezlak elnök úr elmondta, 1993 és 2003 között az élelmiszerárak öt és félszeres növekedést mutattak, szemben a termeléshez szükséges eszközök és anyagok áraival, amelyek viszont tizenegyszeresükre nőttek. Annyira feldühödtek akkoriban a lengyel parasztok, hogy sokan abbahagyták a termelést és a tartalékaikból éltek, mondván, boldoguljon a kormány, ha tud.

Lengyelország azelőtt komoly mezőgazdasági exportőrnek számított, ekkor viszont kénytelen volt élelmiszert importálni. Megmozdulások, tiltakozások, tüntetések jellemezték a korszakot, ebben az időben történt meg az is, hogy a határállomásokon a vasúti sínekhez hegesztették azoknak a tehervagonoknak a kerekeit a parasztok, amelyekben a magyar importbúza érkezett lengyel földre. Szakemberek kiszámították, 7 milliárd dollárnyi hiány keletkezett ebben a tíz esztendőben a lengyel élelmiszer-termelés terén.

A varsói kormány azért is igyekszik pontosan kifizetni a gazdák járandóságát, mert tudja, minden kormányzati hiba végzetes lehet. Malopolska vajdaságban például 700 ezer ember él a mezőgazdaságból. Elképzelhető, mi lenne itt akkor, ha Magyarországhoz hasonlóan le akarná szorítani földjükről, ki akarná iktatni őket a termelésből saját kormányuk. Méghozzá egy olyan régióban, ahol amúgy is 19 százalékos a tényleges munkanélküliség…

Segítettek a papok

Honnan ered a lengyel parasztok tekintélye és ereje? A gazdaszövetség több mint 140 éve, 1862-ben alakult, de már az elején sem csak az egyszerű érdekvédelem lendítette munkába, hanem nagy, nemzetpolitikai célok is. Olyanok, mint például visszaszorítani a benyomakodó német tőkét vagy lengyel kézben tartani az ország termőföldjeit a jelenlévő porosz elnyomással szemben. Mindezt alaposan megnehezítette, hogy már akkor is rendkívül elaprózottak voltak a lengyel termőterületek, a terményfelvásárlást pedig zsidó kereskedők tartották a kezükben. Ugyanaz volt tehát a baj, ami Magyarországon napjainkban, azaz a felvásárlók zsebébe pergett a haszon, s nem került vissza a termelőkhöz.

De nemcsak a felvásárlás ügyét viselte a szívén a lengyel gazdaszervezet, hanem az új termelési eljárások bevezetését is. Mindez visszaköszönt száz évvel később. Akkor ugyanis nem az erő erejével megtartott lengyel termelőszövetkezetekben és állami nagyüzemekben indul meg a mezőgazdaság erőteljes gépesítése, hanem éppen a magángazdaságokban, amelyeknek jelentős része a szervezet oltalmát és segítségét élvezte.

Fontos tudni azt is, hogy a lengyel katolikus egyház és a lengyel papság akkor, a gazdaszövetség alakulásakor is történelmi szerepet vállalt, ahogy ezt tette mindig is. A szövetséggel kapcsolatos felvilágosító munkát a papok vállalták magukra, a szószékről hirdették a szövetség céljait és elképzeléseit, de segítették a szervezet pénzügyi tevékenységét is – ehhez náluk volt meg a legnagyobb tudás és a legmagasabb iskolázottság -, idővel pedig épp a papok lettek azoknak a kereskedelmi bankoknak és bankfiókoknak a vezetői, amelyeket a megerősödött szövetség alakított.

Aztán jött a második világháború, majd a kolhozok és a szovhozok korszaka. A szövetség különböző álruhákban, például a önsegélyező körökként vészelte a legnehezebb éveket. A lengyel kormány csak 1956-ban ismerte el újra az egyéni gazdaságok létjogosultságát. Jellemző a lengyel parasztok öntudatára és szabadságvágyára, hogy 1957-re olyan gyorsan leépült a szovjet rendszer a mezőgazdaságban, hogy egyetlen esztendő alatt 1 százaléknyira csökkent a kolhoz típusú termelőszövetkezetek számaránya, és soha többet nem emelkedett efölé.

Ebben az időben újjáéledtek a gazdakörök, bár a varsói vezetés egy-egy agronómust ültetett mindegyikbe. Hivatalosan szakmai támogatásként, valójában politikai ellenőrzésként.

Csak jóval később, 1973-ban hívta vissza őket az állam a társadalmi nyomás hatására. Ezzel a gazdakörök szabaddá váltak, szervezték a termelést, a felvásárlást, tanácsokkal látták el a parasztokat, szolgáltatásokat biztosítottak számukra, sőt ipari termeléssel is foglalkoztak, s hivatalosan is átvették a termelők érdekképviseletét.

És mindeközben lejátszódott valami nagyon fontos, máig ható esemény is. A gazdaszövetség árnyékában megalakult a Vidéki Háziasszonyok köre. Táplálkozás, higiénia, gyermekáldás, családi tűzhely, dal- és táncegyüttesek, kultúrcsoportok… Adrzej Harezlak szerint ez felért egy forradalommal, a lengyel vidék forradalmával. Tovább erősítette a lengyelek nemzeti öntudatát, a család eszményébe, a hagyományokba vetett hitüket. Amikor hét év múlva megjelent a színen a Szolidaritás, volt mire építeni.

A minőség fegyvere

Lengyelországban 3,5 hektár az átlagos birtoknagyság. Itt egy kicsinek és életképtelennek nevezett 50-60 hektáros magyar gazdaság egyenesen nagyüzemnek számít. A Zeroslawice faluban élő Ryszard Lesniak 19 hektáron gazdálkodik. Sok mindennel foglalkozott már, 2000-ig például szarvasmarhákat tartott, illetve csirkéket nevelt. Napjainkban azonban az almatermesztés és az úgynevezett kerti dísznövények jelentik a Lesniak család fő termelési profilját. A dísznövényekkel a baromfinevelést váltották fel, úgy gondolták, a tujákban és az örökzöld bokrokban több a fantázia, mint a baromfiban.

Ryszard Lesniak nem panaszkodik, szerinte, ha nehezen is indult be a dísznövénynevelés, ennek ma biztos piaca van. Felmérte, hogy a kelet-európai államokban mára már kialakult az a tehetősebb réteg, amely áldozni tud környezete, kertje szépségére is. Főként lengyel és ukrán vásárlói vannak, de sok dísznövényt exportál Hollandiába és Németországba is, és hát az sem közömbös Ryszard Lesniak számára, hogy a kertészeti tevékenységgel jól lehet pályázni különféle uniós támogatásokra.

Azt viszont nagyon sajnálja, hogy egyre inkább elmaradnak a régi, orosz vásárlói. Az ilyesmit Lengyelországban rossz előjelnek tekintik. A magyar sajtó ugyan egyetlen szót sem ír erről, Lengyelországban azonban a média naponta mutat rá Moszkva újraéledő birodalmi terveire. Itt minden negatív orosz gesztust – még a piacszűkítést is – kisebb hadüzenetnek tekintenek.

A gazda körbemutatja birodalmát. Elsősorban a hatalmas házat, amelynek aljában garázs és hűtőház található. Ryszard Lesniak másik fő tevékenységi területe az almatermesztés, a hűtőházban tárolja a gyümölcsöt. Hatféle almát termeszt, amelyek nagyon finomak, leveses húsukban ezerféle aroma bújik, de a magyar ízlés számára nem eléggé édesek. A gazda egyébként saját maga teríti a legkülönfélébb üzleteknek termése 80 százalékát. Vannak áruházláncok, amelyek egyenesen ide, Zeroslawicébe, azaz házhoz jönnek a gyümölcsért. Ryszard Lesniak ezzel kiiktatta a felvásárlókat, vagyis a haszon – ha adott esetben még oly kevés is – közvetlenül hozzá jut. Ez a túlélés, a fennmaradás egyik kulcsa.

Természetesen Lengyelországban is vannak terményfelvásárlók, de nem kapják meg azt a politikai támogatást és azokat a bújtatott gazdasági előjogokat, amiket az MSZP köpönyege alól kibújt magyar felvásárlók és az úgynevezett integrátorok.

Ryszard Lesniak nagyon kevés vegyszert használ almásaiban. Előfordul azonban az is a szűkösebb napokban, hogy nincs pénze permetre, amikor megbetegszik egy-egy fája. Ilyenkor csak a fejsze marad, ami kísértetiesen emlékeztet a nagy nyírségi almások pusztulására. A lengyel mezőgazdaságban is nehéz a hullámvölgyekből kivergődni. A gazda szerint nagyon gyorsan kiürülnek a pályázati keretek, a fiatal gazdák számára kiírt pályázat – ez nálunk is ismert forma – csupán egyetlen hónapig tartott. Az úgynevezett kedvező agrárhiteleket itt 8 százaléknyi kamatra kapják a gazdák, de ha ezek elfogynak, már csak a 19 százalékos banki hitel marad, amitől itt is idegenkedik mindenki.

Lesniak gazdának megvannak a megfelelő gépei, bár ide most nem kell sok, tette hozzá. A hűtőház előtt áll egy új és korszerű traktor, Roller típusú. Olasz konstrukció, de itt szerelik össze Lengyelországban. Azt mondja a gazda, 107 ezer zlotyba került, ami magyar pénzben alig több mint 6 millió forint. A kérdés csak az, hogy mi, magyarok miért hagytuk abba az egyébként nemzetközileg is híres traktorgyártásunkat, s miért kénytelenek most a magyar gazdák minimum 14-16 millió forintot költeni egy-egy új gépre. A lengyelek nem csukták be annak az Ursus traktorgyárnak a kapuit sem, amely az 1970-es években a munkáslázadások egyik központja volt. A lengyel földeken egyébként feltűnően sok régi, de gondosan karbantartott Ursus dolgozik, ez maradt a fő traktortípus az országban.

Piacvédelem nincs Lengyelországban. Lesniak gazda szerint ahhoz, hogy ezt kiharcolják, további tudati fejlődésre van szükségük a lengyel parasztoknak. Például jövőbelátásra. Főként a Németországból és Kínából származó áruk lepik el a lengyel piacot, az almafronton pedig mostanság éppen a dél-afrikai gyümölcs támad. A lengyel gazdák azonban keményen válaszolnak a liberális piacnyitásra: keresztbefordulás, üzletek megszállása, boltok és raktárak eltorlaszolása, egyebek.

Lengyelországban mindez másként megy, mint Magyarországon. Nem kis mértékben azért, mert a lengyel sajtó sokkal kiegyensúlyozottabb, az egyháznak külön rádióadója és tévécsatornája is van, hiteles képet kap tehát a gazdák gondjairól és céljairól a társadalom. De ezek csak a napi küzdelmek fejezetei, a hosszan kibontakozó piaci folyamatokra nincs más válaszuk, mint a kifogástalan minőség és az alacsonyan tartott ár.

Ryszard Lesniak azt mondja, hat éve már, hogy egyetlen fillért sem nőtt a lengyel alma ára. A gazda is azt hitte sok lengyel paraszttal együtt, hogy az unióban sikerül majd feltornászni valahogy a mezőgazdasági termékek árát, de éppen fordítva lett. Minden más azonban hihetetlenül megdrágult, s ezt nem képesek ellensúlyozni a támogatások. Ryszard Lesniak nagyon szereti az almásait, ám szívesen lemondana már róluk. De nem teheti meg. Azt mondja, annyi pénzt és munkát fektetett beléjük, hogy képtelen kiszállni.

Amúgy szerények az igényei. Két idősebb Polonez típusú személygépkocsit lehetett látni a garázsa előtt, fényűzésnek nyoma sincs. Ahhoz viszont ragaszkodik, hogy mind a hat gyerekét taníttassa. Lengyelországban azonban igen drága a tanulás. A nagyobbak már ízlelgetik a komoly munkát, metszenek, rakodnak, traktort vezetnek, talán egyszer átveszik a gazdaságot is. Hat gyerek… Ryszard Lesniak felesége a már említett asszonyszervezet helyi elnöke. Az anyák tényleg igazi forradalmat csináltak az 1960-70-es években, így nem véletlen, hogy Lengyelország demográfiai mutatói a legutóbbi időkig pozitívak voltak. Szinte egyedülállóan Európa fejlettebb részében.

A konyhára termelnek

A Leszczynski házaspárnak 7 hektárnyi szántója és 2 hektárnyi erdője van Weglowka falu környékén. Magyar szemmel nézve szinte hihetetlen, milyen a föld errefelé. A megboronált táblát szinte teljes egészében ellepik a féltenyérnyi lapos, szürkésbarna kövek. Aki nem ért a mezőgazdasághoz, azt is hihetné, ez valamilyen mesterséges beavatkozás. A legnagyobb erőbedobás mellett sem lehetne ebből a hét hektárból megélni, a Leszczynski házaspár mégis szorgosan műveli földjeit. Krumplit, tritikálét, zöldséget, miegyebet termelnek rajtuk, a ház körül pedig tehenet, baromfit, nyulat tartanak, méhészkednek…

A méhek adta mézből vették a gazdasághoz szükséges gépeket, traktorokat. Mindez azt a vendégfogadót szolgálja ki, amelyet tíz évvel ezelőtt indítottak el. Ma már három házzal is rendelkeznek pár lépésre saját otthonuktól, főként holland, olasz, német vendégek keresik fel őket, akiknek a házaspár igyekszik változatos programokat szervezni. Vadászatot a környék erdeiben, városnézést Krakkóban vagy egy hosszabb hegyi túrát a környező, festői szépségű hegyekben. Nagy esemény az is, amikor Zofia Leszczynska az édesanyjától örökölt ősi lengyel recept szerint kenyeret süt a fatüzelésű kemencében. Ezt minden vendég látni akarja.

Általános vélemény, hogy a lengyel mezőgazdaság nem fordít elegendő pénzt és energiát a propagandára, a reklámra. Zofia Leszczynska, ez a jó szervezőkészségű asszony, aki Weglowka falu elöljárója is volt korábban, nem sajnálja a pénzt a hírverésre, füzeteket, szórólapokat nyomtat, még Amszterdamban is hirdet. Az unió? Eddig csak újabb turisztikai kapcsolatokat hozott nekik, mást nemigen. Zofia Leszczynska fia pályázott a fiatal gazdáknak adható pénzre, de lemaradt róla, hiszen amint azt már tudjuk, ez a lehetőség Lengyelországban egy hónap alatt kimerült.

Nehéz terepnek számítnak a Weglowka körüli földek. Csak a makacsságuk és kitartásuk miatt maradtak meg itt az emberek, akik egyébként azelőtt Krakkóba jártak dolgozni. Jobb időkben tíz busz vitte-hozta őket a közeli nagyvárosba naponta. A föld csak kiegészítő jövedelemnek számított, már aki meg tudta művelni. Van itt olyan gazda, aki 17 hektárral rendelkezik, de nincs egy talpalatnyi terület sem rajta, amin bármi is megteremne. Itt az agroturizmus – így nevezik Lengyelországban ezt a vendéglátási formát – az egyik lehetséges formája a több lábon állásnak. Az 1200 lakosú Weglowka faluban három család is foglalkozik vele.

Csodákra persze az agroturizmus sem képes. Egy klasszikus balatoni vállalkozó itt egy éven belül megbukna. A szobaárak meghökkentően szolidak, a szobák és a házak viszont meglepően elegánsak és tetszetősek. És mindenben ott bújik egy kis találékonyság. Az egyik ház például teljes belső faborítással rendelkezik, saját erdőjükből termeltették ki hozzá az anyagot Leszczynskiék. A család régi kovácsműhelyéről azonban még nem döntött a házaspár. Ott áll bezárva, nem messze a csörgedező pataktól. Ahogy Marcin Leszczynski mondja, egyetlen megrendelése van csak a műhelynek, egy szovjet űrhajó.

Zofia Leszczynska több rangos szakmai díj tulajdonosa is, már ami az agroturizmust illeti. A csoda azonban még így is elmarad, a házaspár jövedelmének csupán 40 százalékát teszik ki a vendéglátásból származó bevételek. Több generációra terveznek. Először a fiúk veszi át a gazdaságot és vendéglátást, aztán a három unoka következik. Lehet, hogy addigra már unió sem lesz, de a weglowkai vendégházak állnak majd, makacsul.

—————————————-

Traktor a kirakatban

Czeslaw Trzupek, a Malopolska-i Vajdasági Gazdák, Gazdakörök és Mezőgazdasági szerveztek tanácsának elnöke. Ez a szervezet az, amely tiltakozásra mozgósítja tagjait abban az esetben, ha valamilyen sérelem éri a térség gazdáit. Czeslaw Trupek a Lengyelországban honos tiltakozási formákról és eszközökről beszélt a Demokratának.

– Az elmúlt évek legnagyobb gazdatüntetése zajlott néhány hete Magyarországon. Mit hallottak önök erről az eseményről?

– Abban az időben Budapesten jártam, voltam a Felvonulási téren, láttam a rengeteg traktort. A szervezetünk egyetértett és szolidaritását is kifejezte, levélben üdvözölte a tüntetőket. A lengyel nép mindig is nagy figyelmet fordított a magyarokra, már csak történelmünk hasonlóságai és hagyományos kapcsolataink miatt is. Tudom, hogy milyen mostohán bánik a kormány a magyar gazdálkodókkal, amikor önöknél jártam, volt alkalmam beszélgetni néhányukkal. Ismerem a helyzetet, hiszen az uniós csatlakozás óta nekünk itt, Lengyelországban ugyanazokkal a problémákkal kell szembenéznünk, mint a magyar gazdáknak.

– Azért az önök kormánya nem késett éveket a nemzeti támogatások kifizetésével…

– Nem merték volna megtenni. A lengyel gazdák már másnap keresztbe álltak volna az ország útjain.

– Történt már ilyen?

– Hogyne! Volt, hogy a termelők áruit nem akarta felvásárolni az egyik multinacionális cég és a lengyel gazdák traktorokkal szállták meg az áruházlánc raktárait. Több száz rekesz zöldséget-gyümölcsöt raktak le az áruház bejáratához. Volt olyan is, hogy egyszerűen a kirakaton keresztül ment be az áruházba egy traktor. Az országos szervezeteink olyan kapcsolatban vannak egymással, hogy ha bármelyik régióban bajok adódnak, például nem fizetnek eleget a termelőknek vagy a kormány manipulálja az árakat, azonnal mozdulunk.

– Mit szólt a lengyel közvélemény?

– Európa egyik legnagyobb és legöregebb szervezete a miénk, amelyet lengyel parasztok, gazdálkodók alkotnak. Ha bármilyen sérelem éri, akár a legkisebb gazdaságot is, mi felemeljük a hangunkat. Nem az a célunk, hogy kormányokat buktassunk, csupán a gazdálkodók kárára hozott döntéseket kérdőjelezzük meg. A szervezetünk tagjai közt komoly tudósemberek is vannak, akik tanácsaikkal segítik a gazdálkodókat. Például a krakkói mezőgazdasági akadémia rektora, aki az egyik legnagyobb szaktekintély Lengyelországban. A közvélemény egyetért és támogat minket, hiszen tudják, hogy nélkülünk a lengyel gazdaság is rosszabbul állna.