Borrell reményét fejezte ki, hogy egy éven belül egymillió darab lőszert fognak tudni Kijevnek szállítani. Sikerként számolt be arról, hogy a segítségnyújtási és kiképzési misszió keretében, amelyben számos európai ország vett részt, eddig 20 ezer ukrán katonát képeztek ki, és ha ez az ütem folytatódik, akkor az év végére akár a 30 ezer katona részesülhet a képzésben, ami az eredeti célkitűzések kétszerese.

Hirdetés

Elmondta továbbá, hogy kedden nem történt egyhangú megállapodás a további 500 millió eurós uniós katonai támogatásról, azonban a tagállamok túlnyomó többsége támogatja az Európai Békefenntartási Eszköz költségvetési előirányzatának 3,5 milliárd eurós növelését. Hozzátette, hogy további nyolc tagállam jelezte szándékát, hogy részt kíván venni a közös lőszerbeszerzésre irányuló projektjében.

Borrell véleménye szerint a tagországok többsége nem ért egyet azzal a felvetéssel, hogy „jobb nem adni több támogatást Ukrajnának, mivel egyelőre nem sikerült megnyerniük a háborút”, hanem inkább úgy vélik, hogy az ország hatékonyan ellenáll az orosz agressziónak, és az ukrán erőknek sikerült elérniük, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök gyors győzelemre irányuló tervei csődöt mondjanak.