A francia Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen szerint a most folyó eseményeknek „sokkal jelentősebb következményei” lehetnek, mint azt most sejtjük – olvasható a TASZSZ orosz hírügynökség honlapján.
 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A pártvezető a francia France Info rádióállomásnak pénteken azt nyilatkozta, valódi hidegháborút indított az Európai Unió Oroszország ellen, ami Londonnak és az EU-nak az Szkripal-üggyel kapcsolatos reakcióiban csúcsosodott ki.

„Azt gondolom, a jelenlegi eseményeknek sokkal jelentősebb következményei lehetnek. Ezzel a stratlgiával falat akarnak építeni az unió és Oroszország között” – állította Le Pen.

A TASZSZ cikke felidézi, hogy Szergej Szripalt és lányát a Nagy-Britanniában található Salisbury városában március elején idegméreg-támadás érte. Szkripalt korábban a britek számára végzett kémtevékenység miatt hazájában elítélték. London később azt állította, az idegmérget Oroszországban fejleszették ki, és Moszkvát vádolta a támadással, az orosz kormány azonban határozottan elutasította a vádakat, és azt mondta, soha nem gyártották a mérget sem a Szovjetúnióban, sem Oroszországban. London aztán valódi bizonyítékok bemutatása nélkül utasított ki huszonhárom orosz diplomatát, erre válaszul pedig Moszkva ugyanennyi brit nagykövetségi dolgozót tiltott ki és utasítást adott a szentpétervári brit konzulátus bezárására.

(demokrata.hu)