Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy a túlzottdeficit-eljárás elindítását javasolja többek között Magyarországgal szemben – mostanra pedig az is kiderült, hogy a testületnél ismét akadtak az egyenlőknél is egyenlőbbek.

Hirdetés

Az Euractiv beszámolója szerint Magyarország mellett Belgium, Franciaország, Olaszország, Málta, Lengyelország és Szlovákia is számíthat az eljárásra, amiért költségvetési hiányuk meghaladta a GDP 3 százalékos határát.

Észtország, Spanyolország és Csehország viszont nem, pedig ez a pénzügyi adat rájuk is ugyanúgy igaz.

A Bizottság azzal érvel, hogy a spanyol és cseh szabálysértés „átmeneti”, míg az észteknél enyhítő tényezőként sorolják fel, hogy jelentős forrásokat költenek a védelmi kiadásokra – ez egyébként Magyarországra vagy Lengyelországra ugyancsak érvényes lehetne. 

Az eredeti cikk a Mandiner oldalán olvasható IDE kattintva.

Korábban írtuk