Hirdetés

Bóka János a Facebook-oldalán Ursula von der Leyen bizottsági elnök évértékelő beszédére utalva csütörtökön azt írta: a magyar kormánynak az a fontos, hogy az elhangzottak miként viszonyulnak azokhoz a nagy problémákhoz, amelyekkel a kabinet szerint az Európai Uniónak foglalkoznia kell, és hogyan viszonyulnak a 2024 második félévében esedékes magyar uniós elnökség legfontosabb feladataihoz.

„Úgy látjuk, arra az alapvető kérdésre, hogy az Európai Unió mit tehet azért, hogy a háborús konfliktusnak a végét, lezárását keresse”, nem nagyon talált választ – tette hozzá. A miniszter szerdán az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy a bizottságnak régi, ismert álláspontja Ukrajna töretlen támogatása.

„Az nem világos, hogy a katonai és pénzügyi támogatás hogyan visz közelebb a fegyveres konfliktus végéhez, amely konfliktus az unió számos problémájának a gyökere” – jegyezte meg.

Kifejtette: a magyar kormány álláspontja szerint a fegyveres konfliktusnak csak azonnali tűzszünettel lehet véget vetni, ez teremti meg a keretet, amelyben tartós békéről lehet értelmes párbeszédet folytatni. Kérdésre válaszolva azt mondta, az EU önmagában nem képes kikényszeríteni a tűzszünetet.

Emlékeztetett arra, hogy 2014-ben és 2015-ben, a Krím félsziget elcsatolásakor az unió komoly szerepet vállalt abban, hogy a fegyveres konfliktus eszkalációját elkerüljék. Akkor az EU-ban fel sem merült az, hogy ne kellene mindent megtenni a fegyveres konfliktus lehető leghamarabbi befejeződéséért. Ezt az elkötelezettséget akarják újra látni – jelentette ki.

Korábban írtuk