Az évszázad csalása

Vége a hidegtálas svédasztaloknak, Olaf Scholz a cselédlépcsőn osont be az ülésterembe, miután a pénzügyi bizottság képviselői raportra hívták, írta a Bild szeptember 20-án, hat nappal a Bundes­tag-választás előtt.

A kínos témák: az első az úgynevezett cum-ex-botrány jegyzőkönyveinek nyilvánosságra hozása, a második a házkutatás a pénzügyminisztériumban a Scholz felügyelete alá tartozó, pénzmosási FBI-nak is nevezett FIU (Financial Intelligence Unit) pénzmosás és csalás elleni hivatalnál.

Az előbbi, a cum-ex-botrány az MM Warburg nevű hamburgi magánbank adócsalásával kapcsolatos. Itt arról van szó, hogy Olaf Scholz még hamburgi főpolgármestersége idején nyomást gyakorolhatott az adóhivatalra, hogy a Warburg Bankot megmentse. Egy 47 millió eurós követelésről volt szó, amit az adóhivatal nagyvonalúan elengedett. A követelés cum-ex-ügyletek tőkenyereség-adójából származott. A Warburg Bank egyike azoknak a pénzintézeteknek, amelyek az úgynevezett cum-ex-ügyletekben érintettek. Ezek a többségükben német, illetve amerikai bankok 2001 óta űzhetik állami költségvetést csapoló üzelmeiket. 2012-ben hasonló ügyletek sorozata miatt már lebukott a Deutsche Bank, akkor úgy számoltak, hogy a pénzintézet 31,8 milliárd euróval rövidítette meg a német költségvetést.

A cum-ex-ügylet az európai történelem eddigi legnagyobb rablása. Ám ezúttal nem a bankot rabolják ki, hanem a bank rabolja ki az államot. Alapja az anonim ügyfél-kereskedelem, ami lehetőséget ad az ügyfélazonosság elrejtésére, így az ügyfelek dupla, tripla vagy akár többszörös adó-visszatérítést is igénybe tudnak venni. A bank viszont csak egyszer fizet… Bonyolult tranzakciók, nagy összegű részvényeladások, osztalékok fedik el a pénz útját, végül teljesen átláthatatlan, hogy kinek kell tőkenyereség-adót fizetnie.

Most a hamburgi vizsgálóbizottság hivatott kideríteni, hogy volt-e összejátszás a pénzügyi kormányzat, az ügyvédek és a bankárok között, vagyis az akkori hamburgi főpolgármester, Olaf Scholz, illetve az SPD-s Peter Tschentscher (ejtsd: csencser) pénzügyi szenátor befolyása nyomán döntött-e úgy az adóhivatal, hogy nagyvonalúan elengedi a pénzintézetnek a tartozást.

Nem csoda ezek után, hogy Scholz először nem is akart elmenni a pénzügyi bizottság ülésére, csak interneten keresztül kapcsolódott volna be, hogy ne kelljen baden-württembergi kampánykörútját félbeszakítani. Végül mégis személyesen vett részt az ülésen, de hogy ne keltsen feltűnést, nem a főbejáraton ment fel, hanem azon a hátsó lépcsőn, amit csak a konyhások használnak.

A cum-ex-botrány ugyanis csak az egyik, ami finoman szólva megkérdőjelezi a kancellárjelölt erkölcsi feddhetetlenségét. A gyanú szerint a pénzügyminisztérium felügyelete alá tartozó FIU nevű, kölni székhelyű csalás elleni hivatal munkatársai pénzmosásra és terrorizmusfinanszírozásra utaló információkat tartottak vissza, nem továbbították őket időben a rendőrségnek és az igazságszolgáltatásnak. Ez óriási nemzetbiztonsági kockázat, amelynek egy felelős kormány nem teheti ki az állampolgárait. A csalás elleni FIU-nak többek közt az a feladata, hogy a bankoktól, ingatlanügynökségektől érkező, gyanús pénzügyi tranzakcióra utaló jelentéseket gyűjtse, szűrje és az első értékelést követően a helyileg illetékes bűnüldöző szervnek továbbítsa.

A BR24 nevű hírportál és a Der Spie­gel oknyomozó újságírói felvették a kapcsolatot az ország összes tartományi bűnügyi hatóságával, hogy megtudják, valóban késve jelentette-e nekik a FIU a gyanús pénzügyi tranzakciókat. Több hivatal is jelezte, hogy a pénzmosás elleni hivatal több, különösen kínos és sürgős esetről is késve tájékoztatott. Ezért az osnabrücki ügyészség házkutatást rendelt el a pénzügyminisztériumnál és az igazságügyi minisztériumnál, hogy megszerezzék a két tárca és a FIU közötti levélváltást, e-maileket.

Konkrét esetek is nyilvánosságra kerültek. A Berlini Bűnügyi Hivatal (Landeskriminalamt Berlin) arról számolt be, hogy a FIU két gyanús tranzakcióról szóló, 2017. június 29-i és 30-i jelentését egy kerek éven át visszatartotta. Mindkét esetben felmerült a terrorizmusfinanszírozás gyanúja. A Berlini Bűnügyi Hivatal a folyamatban lévő nyomozás miatt több információt nem közölt. Az alsó-szászországi bűnügyi hatóság óvatosabban fogalmazott, arról tájékoztatta a BR24 nevű hírportált, hogy „egyes esetekben, ahol pénzmosás gyanúja állt fenn, kívánatos lett volna a FIU részéről a gyorsabb ügyintézés”.

Észak-Rajna–Vesztfáliából is hasonló esetet jelentettek. A bank a bűncselekménygyanú ellenére teljesítette az átutalást, mivel a FIU nem reagált időben.

A Szász-Anhalt tartománybeli bűnügyi hivatal már statisztikát vezet. Eszerint július végéig 12 esetből kilencben túllépte a határidőt a FIU. A bajor és a szász hivatal azt a választ adta, hogy nem tudja meg­ítél­ni, volt-e ilyen eset. Csak néhány kisebb tartomány nem tapasztalt problémát.

A fentiekből jól látszik, nem egyedi esetről van szó. Kiterjedt bűnszervezet állhat a háttérben, a terroristákat pénzelő bűnözőknek nem szab határt a törvény ereje, az ország intézményesített kirablását pedig a gyanútlan adófizetők finanszírozzák.

Mert mi történik akkor, ha a FIU nem jelenti időben a bűnüldöző szerveknek a gyanús tranzakciót? A bank teljesíti az átutalást. Akár naponta többször, mert nincs, aki megállítsa a bűnszervezeteket, mivel a rendőrséghez nem is jut el az információ. A bűnös pénzek pedig akadálytalanul áramlanak szerte a világban, hogy terroristák, drogosok, bűnözők, illegális bevándorlók kezébe kerüljenek.

Közben kiderült, hogy az ügyészség már tavaly óta nyomoz. A kiindulópont egy bank 2018. júniusi jelentése volt, amit elküldött a FIU-nak. Eszerint az Afrikába irányuló, több mint egymillió eurós átutalások mögött fegyver- és drogkereskedelem állhat. A FIU nem küldte tovább ezt sem, a tranzakciót végrehajtották, a pénzt átutalta a bank. Az ügyészség is azt állítja, nem ez volt az egyetlen eset: a FIU milliós nagyságrendű pénzmosásokat nem akadályozott meg, és a bűnüldöző szerveknek jelentett esetek száma néhány év alatt a töredékére csökkent.

Scholz azzal védekezik, hogy csak korlátozott felügyelete van a FIU felett, operatív szinten a csalás elleni hivatal független. Állítása szerint a túlterheltség miatt fordulhattak elő a késedelmek, ami informatikai bővítéssel és a munkatársak létszámának növelésével megoldható.

Valóban? Ennyi lenne a pénzügyminiszter felelőssége?

Olaf Scholznak az a szerencséje, hogy a botrányt elhallgatta a német sajtó. Amikor pedig már nem lehetett tovább hallgatni, mert Armin Laschet, a CDU kancellárjelöltje nekiment a pénzügyminiszternek a kampányban, akkor olyan zavarosan, komplikáltan és unalmasan tálalta, hogy az évszázad botránya szépen ellaposodott. Scholz ekkor feltette művére a koronát: még a választást is meg tudta nyerni…