Hirdetés

– Sokszor utalt rá, hogy ön Magyarország igaz barátja. Sokat tett a magyar–osztrák barátságért és az európai normalitás megerősítéséért. Mikor kezdődött ez a barátság?

– Gyermekkorom óta nagyon erősen kötődöm Magyarországhoz. Minden nyáron öt-hat hetet töltöttem Bükfürdőn és barátokat szereztem, ezért tudok néhány magyar szót. Mindig is dédelgettem ezeket a szép emlékeket, és mindig izgatottan figyeltem a magyarországi eseményeket. Már fiatalon tanúja voltam a kommunizmus bukásának és mindannak, ami azután történt. Ausztriának hagyományosan is Magyarország barátjának kell lennie. Tetszik, amikor „sógoroknak” szólítjuk egymást. Ez beszédes, hiszen a sógorok nem vér szerinti rokonok, de mégis a család részei. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az osztrák parlamentben az Osztrák–Magyar Baráti Csoport elnöke lehetek.

– Mégiscsak elsősorban az Osztrák Szabadságpárt főtitkára.

– De nem hagyom, hogy bárki elvegye a magyar mandátumomat, mert ez számomra becsületbeli ügy.

– Majdnem egy év telt el azóta, hogy Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt elnöke, Orbán Viktor miniszterelnökünk és Andrej Babiš volt cseh miniszterelnök 2024 júniusában Bécsben megalapította a Patrióták Európáért politikai szövetséget. Hogyan értékelné az azóta eltelt időszakot?

– Az együttműködés jobban működik, mint reméltük. Sikerült egy erős jobboldali konzervatív szövetséget kovácsolnunk, és az Európai Parlamentnek a harmadik legnagyobb frakciójaként hatékony ellenszert kínálunk a brüsszeli centralizmussal szemben. És ahogy itt a CPAC Hungaryn is láthattuk, mozgalmunk évről évre gyarapodik.

– Tavaly ősszel országgyűlési választást tartottak Ausztriában, amelyet az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyert meg, története során először. Ennek ellenére ma mégis a vesztesek koalíciója kormányoz. Ráadásul meglehetősen szokatlan módon három pártból áll: az Osztrák Néppártból (ÖVP), a szociáldemokratákból (SPÖ) és a liberális Neosból. Eközben az FPÖ támogatása a közvélemény-kutatások szerint tovább emelkedett. Nem ellentmondás ez? Amikor az FPÖ még nem volt olyan erős, mint ma, részt vehetett a kormányzásban, most pedig nem. Miért hagyták ki az Szabadságpártot a koalícióból?

– Valóban igaz, hogy ez volt az eddigi legjobb választási eredmény, amit az FPÖ valaha elért. De egy dolgot látni kell: akárcsak a magyar Fidesz, mi is olyan párt vagyunk, amelyik nem akar mindent eltűrni, amit Brüsszel ránk kényszerít. Sok területen nagyon kritikusan tekintünk az Európai Unióra: elkötelezettek vagyunk az EU mint gazdasági közösség iránt, de nem akarunk egy nemzetek feletti kormányt Európában. Azt hiszem, ez az oka annak, hogy Ausztriában a vesztesek koalíciója alakult meg. Az SPÖ és az ÖVP 1945 óta a leggyengébb eredményét érte el. De annak érdekében, hogy Herbert Kickl ne legyen kancellár, három pártból álló koalíciót hoztak létre, mivel a kettő nem volt elég. Egy szavazattal voltak fölényben, de a kockázatot túl nagynak minősítették, ezért bevették harmadiknak a Neost: egy nagyon különös formációt, egy olyan pártot, amelyik gyakorlatilag elutasítja Ausztriát. A Neos ugyanis egy olyan Európai Egyesült Államokat akar, amely megszünteti Ausztriát mint szuverén nemzetállamot.

– Közben az emberek elégedetlensége egyre nő. Ami különösen szembetűnő számunkra, az a növekvő bűnözési ráta. Ön is összefoglalta: 180000 bűncselekmény, 17500 külföldi gyanúsított. És a rendszerpártok tapsolnak. Milyen időszakra vonatkoznak ezek a megdöbbentő adatok?

– Egy tízéves időszakra, de tudni kell, hogy ezek csak azok az esetek, amelyek tömegközlekedési eszközökön, buszpályaudvarokon vagy vasútállomásokon történtek. A tényleges bűnözési ráta sokkal, sokkal magasabb. Bécs egyes kerületei elvesztették saját irányításukat. Az osztrák fővárosban a Mohamed lett a legnépszerűbb fiúnév. A bűnözés a bevándorlással együtt nőtt: ez a hibás migrációs politika közvetlen következménye, az Ausztriába irányuló legális bevándorlás eredménye, amelyért az ÖVP belügyminisztériuma a felelős.

– Nehéz látni, hogy hol a kiút. Van valami ötlete?

– A megdöbbentő az, hogy a családnak már nincs helye a jelenlegi kormányprogramban. Ausztria lemondott az osztrák családokról, kizárólag a migráció révén akarják növelni az ország lakosságát. Ez a fő problémánk, és ez ellen küzd a Szabadságpárt.

– Mit képvisel az FPÖ?

– Fontos cél számunkra a migráció visszafordítása: azoknak, akiknek nincs joguk és okuk Ausztriában maradni, azonnal távozniuk kell. Ez volt az FPÖ központi követelése a kormányzati tárgyalások során. Át akartuk venni a belügyminisztériumot, hogy ezt végrehajthassuk. Az ÖVP ezt meg akarta akadályozni, Brüsszel sem akarta, és ez vezetett a vesztesek koalíciójához. De ez még nem minden. Az ÖVP és a Zöldek más súlyos hibákat is elkövettek: vallássá emelték a klímaváltozást és mindent, ami a klímával kapcsolatos. Hihetetlen mennyiségű pénzt költöttek el ehhez kapcsolódóan.

– Mi lett a következménye?

– Először is mindez oda vezetett, hogy az Európai Unió túlzottdeficit-eljárást indított Ausztria ellen, ami azt jelenti, hogy Ausztriában már nem tudjuk egyensúlyban tartani a költségvetésünket. Másodszor, az osztrák gazdasági környezet annyira vállalkozásellenessé vált, hogy mi vagyunk az egyetlen ország az Európai Unióban, amely recesszióba süllyedt.

– Az FPÖ vezetője, Herbert Kickl úr azt állította, hogy a mélyállam rendszerré vált. Mit értett ez alatt a volt belügyminiszter?

– A belügyminisztérium mára az ÖVP által létrehozott mélyállam bázisává vált. Ugyanis a belügyminisztériumon keresztül üldözhetők a politikai ellenfelek és befolyásolhatók a jogi eljárások is már a nyomozati szakaszban.

– Ez nem törvényellenes?

– Éppen ezért kezdeményezte a Szabadságpárt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását az Osztrák Nemzeti Tanácsban. Ezt meg tudjuk tenni a kisebbség jogaira hivatkozva.

– Ön szerint elképzelhető, hogy a társadalom lassan felébred?

– Mindenképpen. Nem szabad elfelejteni, hogy az országgyűlési választáson valamivel több mint 28 százalékot kaptunk. Jelenleg a közvélemény-kutatásokban körülbelül 35 százalékon állunk. Ez azt mutatja, hogy az emberek nem fogadják el, hogy a vesztesek kössenek koalíciót és figyelmen kívül hagyják a választók akaratát: ez napról napra erősebbé teszi az FPÖ-t. És feltételezem, hogy ez a kormány nem fogja kibírni a teljes ötéves törvényhozási ciklust, mivel hamarosan problémák merülnek fel a koalíción belül – a költségvetési válság fényében is –, és felbomlik. Ha nem holnap, akkor holnapután.