A következő időszak kritikus lehet a békefolyamat szempontjából – Saron új pártjának győzelmét támogatná az Egyesült Államok is

A múlt héten új időszámítás kezdődött a Közel-Keleten. Súlyos agyvérzéssel kórházba szállították Ariel Saron izraeli kormányfőt. Az izraeli miniszterelnök először december 18-án kapott agyvérzést. Állapota akkor némileg stabilizálódott. Ezúttal azonban súlyosabbnak bizonyult a helyzet. Az orvosok egyértelműen megállapították, még ha túl is éli agyvérzését, a jövőben kizárólag nagyapai kötelességeire koncentrálhat. Politikusi pályájának mindenképpen vége. A világ aggódva figyelte az eseményeket. A tel-avivi tőzsde ötszázalékos eséssel reagált, számos elemző pedig a közel-keleti békefolyamatok végleges zátonyra futásának rémképét vetítette előre. Való igaz, a szabrai mészárosból államférfivá avanzsáló Saron mára a békefolyamatok kulcsfigurájává vált. A remény azonban nem halt meg.

A Haaretz izraeli napilap szerint Izrael élén Ben Gurion óta nem állt olyan nagy formátumú politikus, mint Saron. Ariel Saron 1928-ban látta meg a napvilágot, ukrán zsidó család gyermekeként. A veterán politikus fiatal korában minden arab-izraeli konfliktusból kivette a részét. Katonai pályafutását az 1948-as háborúban kezdte, majd az 1967-es háborúban teljesítette ki. „Buldózer” becenevét az 1973-as háború idején érdemelte ki, amikor csapatával, az egyiptomi csapatok hátába kerülve megfordította a háború kimenetelét. Ugyanabban az évben megalapította pártját, a Likudot, amely négy évvel később megnyerte a parlamenti választásokat, így Saron hadügyminiszterré lépett elő. Nem is ült sokáig tétlenül. Pár év múlva csapataival bevonult Libanonba. Lépése azonban, az első halottak hazaérkezését követően, komoly ellenérzéseket váltott ki az izraeli tömegekben. Különösen miután 1983-ban az izraeli bíróság bűnösnek találta, amiért egy évvel korábban asszisztált a szabrai és satilai palesztin menekülttáborban keresztény milicisták által elkövetett mészárláshoz.

Saron ekkor mutatta meg először pragmatikus politikusi képességeit. Felismerve a helyzet tarthatatlanságát, kivonta csapatait a megszállt libanoni fővárosból. A miniszterelnöki széket 2001-ben foglalta el. Alig egy évvel később elkezdődött a „Saron-terv” megvalósítása. A miniszterelnök elutasította a palesztinokkal folytatott tárgyalásokat. A békét egyoldalú akciókkal kívánta megalapozni. Példátlan katonai akciókat indított el Ciszjordániában, és kezdetüket vették a palesztin vezetők elleni célzott likvidálások. Hamarosan épülni kezdett a palesztinok életét megkeserítő fal. 2003-ban Saron bejelentette egyoldalú elszakadási tervét, amely a 67-es háború során elfoglalt területek egy részének visszaadását takarta. Két évvel később hosszas belpolitikai csatározásokat követően Izrael kiürítette a Gázai övezetben illegálisan felépített zsidó telepeket. A izraeli közvéleménynek közel hatvan százaléka támogatta a kivonulást.

Betegsége előtt Saron újabb nagyszabású tervvel állt elő, amelynek keretében a Ciszjordániának mintegy kilencven százalékáról való izraeli kivonulást vetítette elő. Tervét azonban nehezen tudta volna keresztülvinni pártján, a Likudon belül. Így a múlt év végén kivált a Likudból és Kadima (Előre) néven új, centralista pártot hozott létre. Tette – sokak véleményével ellentétben – nem volt kalandorság. Felmérések bizonyították, hogy a miniszterelnök népszerűsége az izraeli emberek körében jelentősen nagyobb, mint pártján, a Likudon belül.

Az új csoportosulást sokan egyszemélyes pártként definiálják. Ez azonban nem teljesen helytálló megállapítás, hiszen Saront számos egykori párttársa követte a Kadimába. Köztük van például Saul Mofaz védelmi miniszter, Ehud Olmert miniszterelnök-helyettes és Cipi Livni igazságügy-miniszter. A Kadimát emellett balról erősíti a nagy politikai múltra visszatekintő, egykori Munkapárti miniszterelnök Simon Perez is. Saron számítása bevált. A két szélsőség, a Likud és a Munkapárt közötti hatalmas politikai űrt betöltő Kadima hamar nagy népszerűségre tett szert az izraeli emberek körében. Egy december végén készült felmérés szerint a Saron vezette tömörülés a voksoknak közel felét tudhatná magáénak egy azonnal megtartott választás esetén.

Az eredmény nem véletlen. A Kadima nyerő koktélként keveri a Munkapárt szociális programját Saron pragmatikus békepolitikájával. A nagy konkurensek ellenben igen gyenge lábakon álló alternatívát kínálnak. A Munkapárt programjában a szociális és infrastrukturális kérdésekre koncentrál. Olyannyira, hogy a béke és a területi viták kérdésekre nemigen van kidolgozott stratégiája. A másik véglet, a Likud pedig kizárólag nacionalista érzésekre apellál. A párt Saron távozásával az eddiginél is szélsőségesebb irányba fordult. A múlt év végén tartott tisztújító szavazáson, sokak döbbenetére, a voksok 15 százalékát nyerte el a szélsőséges rasszizmusáról hírhedt Moshe Feiglin, aki korábban Izrael nem zsidóktól való megtisztítását követelte, dicsőítette az 1994-ben 29 imádkozó palesztint meggyilkoló Baruk Goldsteint, Jordániát pedig meghódítandó területként határozta meg. Bár Feiglin jól szerepelt, a párt vezetését 44 százaléknyi szavazattal Saron korábbi nagy riválisa, a szintén radikális Benjamin Netanjahu vette át. Ez pedig éles fordulatot jelentett, hiszen az új elnök Saronnal ellentétben gyakorta engedi szabadjára érzelmeit.

Saron először december 18-án kapott agyvérzést. Betegségét pártja már akkor aprópénzre váltotta a szirmait bontogató kampányban. Az újév beköszöntével azonban az izraeli politikában is új korszak kezdődött. Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a miniszterelnök végleg búcsút kényszerül inteni a politikának. A tény sokkolta a világot. Sokan már a közel-keleti békefolyamatok bukását rebesgették, mondván, az izraeli horizonton nincs még egy Saronhoz hasonlóan karizmatikus politikai személyiség. A kiforratlan Kadima pedig nem lesz képes továbbvinni a saroni örökséget.

A negatív jövőkép nem megalapozatlan. Viszont nem is törvényszerű annak bekövetkezte. A történelmi személyiségeket a történelmi idők termelik ki. És bár Saron távozásával Izrael valóban kifogyott a történelmi személyiségekből, történelmi időkből továbbra sincs hiány. Saron kiesésével a Kadima némileg veszített vonzásából. Ellenfeleire azonban még így is köröket ver. A Jedióth Ahronót nevű izraeli napilap által január 5-én készített közvélemény-kutatás szerint, a Kadima Olmert vezetése alatt 39, míg Simon Perez irányításával 42 helyet szerezne az izraeli parlament 120 helyéből. A másik két nagy tömörülés, a Likud és a Munkapárt a maguk várható 20, illetve 16 helyével csak a második helyért versenyezhetnek. A Kadima tehát akár Saronnal, akár nélküle, biztos befutónak látszik. Különösen, hogy az izraeliek döntő többségének már nem jelent vonzó alternatívát a Likud harcias retorikája. A fél évszázados harcok és mindennapi bizonytalanság mind a palesztin, mind az izraeli népet megviselte. A szívekben mára megérett a béke iránti vágy.

Emellett Saron, izraeli médiumok szerint „apafigurát” megtestesítő személyisége továbbra is nagy erővel hat az izraeliekre. A politikus személyiségének aurája így, megfelelő marketing esetén bőven kitarthat március 28-ig. Sőt még jóval tovább is. Hiszen ha Saron túléli betegségét, egyfajta szellemi mentorként, háttérbe vonulva látszólag továbbra is kezében tarthatja a szálakat. Csakúgy, mint meggyilkolása előtt a palesztin Hamaszt megalapító Ahmed Jaszín sejk, aki bár betegsége okán aligha vehetett részt tevékenyen szervezete mindennapi döntéshozatalában, a tömegek előtt mindvégig első számú vezér maradt.

A következő izraeli miniszterelnöknek így nem is szükséges Saronhoz hasonló karizmával rendelkeznie. A posztra mind Ehud Olmert, mind Saul Mofaz tökéletesen megfelel. Saron távozásával ráadásul feledésbe merülnek korábbi korrupciós ügyei. Mint ismeretes, a miniszterelnök korábban hárommillió dollárt fogadott el törvénytelenül két ausztrál üzletembertől, amit saját kampánycéljaira fordított. Az ügylet komoly adu lehetett volna a rivális csoportok kezében a választásokat megelőző kampány során. Így azonban aligha mernék kijátszani lapjaikat, hiszen az gyakorlatilag hullagyalázással lenne egyenértékű, és visszaütne a támadókra.

A Kadima győzelmét támogatná minden bizonnyal az Egyesült Államok is, hiszen a béke – amely a jelek szerint összefügg Saron pártjának győzelmével – előfeltétele Washington „Nagy Közel-Kelet” koncepciójának, amely egy amerikai gazdasági befolyás alatt álló gazdasági egységgé alakítaná a térséget. A dolog egyébként Izraelt sem érintené kényelmetlenül, hiszen a zsidó ország nagyvállalatai így békés eszközökkel szerezhetnék meg a fejletlen arab piacokat. Mindez aligha valósulhatna meg egy esetleges Likud-győzelem esetén. Ennek ellenére bármilyen kormányzat is alakuljon meg Izraelben, a Washingtonban fészkelő izraeli lobbi befolyása miatt, az amerikai támogatás borítékolható.

Az izraeli választások kimenetelét nagymértékben fogják befolyásolni a január 25-én tartandó palesztin választások. A közvélemény-kutatások szerint a voksolást jó esélylyel az Izrael és Egyesült Államok által terrorista szervezetnek minősített Hamasz fogja megnyerni, a Mahmúd Abbász vezette Palesztin Felszabadítási Szervezettel szemben. Az eredmény vélhetően a Likud malmára hajtaná a vizet. Netanjahu, negatív kampányt folytatva, zsidó vérre szomjúhozó terroristák képével dobálózva, könnyen félelemérzetet gerjeszthetne az izraeli népben, amely így saját radikálisait juttatná pozícióba.

Ezért a hónap végén megrendezendő palesztin választásokon a Hamasznak be kell bizonyítania, hogy az egykori ellenálló szervezetből, felelős politikai erővé nőtte ki magát. Egyértelmű, hogy éles Izrael-ellenes retorikával vagy öngyilkos merényletek szervezésével a szélsőséges Likud malmára hajtanák a vizet. Ez pedig a békefolyamatok befagyását jelenthetné, ami, ha megtörténne, a Hamasz – visszatérve pályafutása kezdetéhez – a jelenlegi hatalmi politizálás helyett ismét utcai harcokra lenne kénytelen fordítani energiáit.

Több mint valószínű, hogy ezen írás megjelenésének idejében titkos Kadima- és Hamasz-delegációk tárgyalnak egymással. Hiszen a két szervezet sorsa a közeli jövőben szorosan össze fog fonódni. Jelek szerint a Hamasz megértette az új idők szavát. Erre utal legalábbis, hogy Khaleh Mishal, a szervezet szóvivője igen visszafogottan nyilatkozott Saron agyvérzését követően. Nemhiába, a béke mindkét félnek érdeke.

Sayfo Omar