Újpogány hullám Izlandon
Az istenek visszatértek
Izland legdinamikusabban terjedő vallása az… Nem, nem az iszlám. Az északi szigetországban évi tíz százalékkal nő a vikingek ősi isteneit tisztelő egyház, az Ásatrúarfélagið tagsága, és ezer éve először újra pogány templom épül Európában. De kik ezek az újpogányok, és mért ül tort Thor a tűz és jég országában? A Demokrata a helyszínen vizsgálta meg az újraéledő északi pogányságot.
– Helló! – Nyit ajtót mosolyogva egy harmincas évei közepén járó férfi. Vékony keretes szemüvegével, pulóverével és szövetnadrágjával Guðlaugur nem viking harcosnak, sokkal inkább a légvonalban pár száz méterre lévő Reykjavíki Egyetem tanársegédének tűnik. Int nekünk, mi pedig követjük a föld alá süllyesztett betonépület belsejébe. A könyvekkel roskadásig megrakott polcok mellett haladva jutunk el a közösségi térhez, ahol hosszú asztal áll, az indusztriális hatású, betonszínű falakon skandináv szőttesek és báránybőrök feszülnek, a fal mellett totemek és szobrok sorakoznak.
– Ez az ország első épülete, ami kizárólag izlandi fából készült – mondja Guðlaugur. A kormány még az 1990-es években hirdetett programot a szigetország újraerdősítésére, ugyanis közel ezer évig állt kopáran, miután Guðlaugur ősei a hajóikhoz, no meg hogy legyen hol földet művelniük, az utolsó szálig kivágták a fákat.
Az ásatrú templom, vagy ahogy errefelé hívják, hof műsziklafallal szegélyezett udvarán betonkeverő tétlenkedik. A telket a reykjavíki önkormányzat bocsátotta rendelkezésükre, az építkezés 2005-ben kezdődött Magnús Jensson építész tervei alapján, aki a régi pogány templomok formájának megidézése helyett egy modern szimbolikát követő épületet álmodott meg. Az átadást eredetileg 2018-ra tervezték, de az egyház a 2008-as bankválság tanulságait levonva ódzkodik a banki hitelektől, így a építkezés kizárólag az egyházadókból, a tervezettnél kisebb lépésekben valósul meg. A belső térben viszont már tartanak szemináriumokat.
A kezdetek
Hilmar Örn Hilmarsson 2003 óta tölti be az allsherjargoði, vagyis főpap tisztségét. A 65 éves, halk szavú, de karizmatikus férfi egyébként a számítógépes zeneszerzés egyik úttörője. Fiatalon élt Londonban, majd hazatérve hazája szinte minden előadóművészével dolgozott, köztük Björkkel és a Sigur Rós zenekarral is.
– Úgy éreztem, hogy a kereszténység nem elégíti a vallási igényeimet. A XX. század eleje óta az izlandi egyház többet foglalkozik a túlvilággal, mint a való élet fontos dolgaival. Ugyanakkor tény, hogy az izlandi kereszténység nagyon panteista, így nem áll távol a pogányságtól – magyarázza egykori áttérésének okait.
Izland Magyarországgal szinte egy időben, Krisztus után 1000-ben tette államvallásává a kereszténységet. Hogy lehet, hogy egy évezreddel később, az internet, az okostelefon és a marsjárók korában évi tíz százalékkal nő a régi istenek, Odin, Thor, Freya és a többiek tisztelőinek a száma?
A történet 1972 telén, egy reykjavíki kávézóban kezdődött, ahol Sveinbjörn Beinteinsson farmgazdálkodó és költő, Dagur Þorleifsson újságíró és a teozófus, Þorsteinn Guðjónsson, a helyi filozófiai társaság vezetője és Jörmundur Ingi Hansen, a helyi hippiközösség oszlopos tagja összegyűlt, és megállapították, hogy eljött az ideje visszatérni az elődök hitéhez. Ahogy akkor Beinteinsson leírta, az izlandi föld különleges energiái nem kompatibilisak az importált vallásokkal (értsd: a kereszténységgel), ezért vissza kell térni a természethez, elutasítva az ipari civilizáció vívmányait. Mint azonban az alapítók előéletéből sejteni lehet, a pogány egyház megalapítása legalább annyira volt köszönhető a napfényes Kaliforniából eredő, a Vízöntő korát hirdető New Age mozgalomnak, mint a tűz és jég országa ősi viking múltjának.
Nem sokkal később az alapítók már az igazságügy-miniszter irodájában ültek, kérve, hogy ismerje el az Ásatrúarfélagiðot hivatalos egyházként. Az ország legnagyobb vallási közösségének, az Izlandi Evangélikus-Lutheránus Egyháznak a püspöke, Sigurbjörn Einarsson persze tiltakozott. Azzal érvelt, hogy az alkotmány csakis a monoteizmusokat fogadja el vallásként, az Ásatrúarfélagið tanai nem állnak össze koherens teológiai rendszerbe, noch dazu, efféle pángermán ideológiát legutóbb a náci Németországban próbáltak életre kelteni. Sveinbjörn Beinteinsson azzal védekezett, hogy az ásatrú tanai nem zárják ki Isten létét, és rámutatott, hogy a nácikkal számos keresztény közösség is együttműködött.
– Mikor a miniszterek épp az ügyről tárgyaltak, vihar tört ki Reykjavík felett, villám csapott az áramelosztóba, és áramszünet lett – emlékszik vissza Hilmar Örn Hilmarsson. – Az emberek Thor kezét látták a dologban, a miniszterek pedig zöld utat adtak.
Hogy volt-e köze a villámistennek a dologhoz vagy sem, 1973 nyarán az Ásatrúarfélagiðot hivatalos egyházként ismerték el, így jogosulttá vált esketésre, temetésre, no meg a tagjai arányában neki járó egyházadóra. Az első allsherjargoði Sveinbjörn Beinteinsson lett, akinek a farmján az ezer évvel korábbi betiltása óta először tartottak blót ceremóniát. Az istenek, a föld szellemeinek és az ősöknek tiszteletére tartott eseményre zuhogó esőben, Thor isten faszobra mellett került sor.
– A XIII. században papírra vetett ősi sagák megmaradtak. Ezekből, valamint az Eddákból rekonstruálták az egyházalapítók a blót szertartást – magyarázza Hilmar Örn Hilmarsson.
Persze nem minden zajlott úgy, mint ezer évvel korábban. A sört ugyan ivókürtből itták, régi szövegeket recitáltak, majd jót lakomáztak, de a régi blótokon szokásos állatáldozat elmaradt. Beinteinsson ugyanis úgy vélte, hogy régen leginkább a tárolási lehetőségek híján vágták le helyben a lakomán felszolgált állat húsát, mára azonban ez okafogyottá vált, pont megfelel az is, amit a hűtőből vesznek ki.
Az egyház az elkövetkező évtizedekben nem sok vizet zavart. Beinteinsson a farmján élt, távol tartva magát a modern világ minden vívmányától, így a médiától is, a szervezet taglétszáma az ő 1993-as haláláig így száz fő körül rekedt meg. Beinteinssont aztán két másik allsherjargoði követte, akik nála ügyesebben bántak a sajtóval, így a taglétszám is nőni kezdett, a 2000-es évek elejére átlépve az ötszázat.
Kellemetlen hittársak
Az első fecskét számtalan másik követte, az 1980-as évektől világszerte jöttek létre az Ásatrúarfélagiðhoz hasonló csoportok, amelyek egyfajta „pogány Vatikánként” tekintettek az első, izlandi közösségre. Bár kezdetekben az Ásatrúarfélagiðnak voltak nemzetközi kapcsolatai, ezek idővel elhaltak. Ők ugyanis a pogány internacionálé helyett inkább az izlandi kulturális örökséget kívánták ápolni, ráadásul a nemzetközi porondon egyre hangosabbak lettek az olyan neonáci csoportok, amelyek nem a természet és a régi szellemek tisztelete okán, hanem a „zsidó Jézus” ellenében fordulnak az „árja istenekhez”.
Az Ásatrúarfélagiðtől azonban távol állnak a szélsőségek. Az ásatrú, legalábbis izlandi formájában a természet és élet tiszteletét hangsúlyozza, nyitottsága miatt kutatói az „unitárius univerzalizmushoz” hasonlítják. A szervezetből már 1982-ben kiváltak a radikálisok, megalapítva a Norrænt mannkyn, vagyis Északi faj nevű, rövid életű szélsőjobboldali szervezetet. Az izlandi pogányok derékhadának az etnikai, vagy ha úgy tetszik, „faji” hovatartozás korántsem olyan sarkalatos, pláne nem bizonygatni való kérdés, mint mondjuk egy olasz–lengyel neonácinak New Jersey-ből. Az izlandiak ugyanis jellemzően ezer évre vissza tudják vezetni a családfájukat, és bár a vikingek által rabolt asszonyok miatt némi kelta vér is folyik sokak ereiben, heterogén északi, vidékies társadalmat alkotnak. Noha a lakosság 16 százaléka ma már külföldi, a feketetalpú bevándorlók legnagyobb csoportját itt húszezer fővel a lengyelek adják, akiket a litvánok, dánok, románok, svédek, amerikaiak és norvégok követnek. Európán kívülről a Fülöp-szigetekről vannak a legtöbben, az összes muszlim száma pedig nem haladja meg a kétezret, amivel a lakosság fél százalékát sem igen érik el. A külföldiek általában igyekeznek jól viselkedni, hiszen a törvénnyel való bármilyen összeütközés tíz évre ellehetetleníti az állampolgárság megszerzését.
Az Ásatrúarfélagið tagjai között egyébként bal- és jobboldaliak egyaránt vannak, a közös bennük a természet, a szellemek és a föld tisztelete. A szervezet ritkán nyilatkozik meg politikai kérdésekben. Igaz viszont, hogy az 1970-es években az abortusz legalizálása ellen szólaltak fel, és szigorúbb büntetéseket követeltek a kábítószer-terjesztőknek. A neonáci hittársak persze nemigen szívelik őket. Hilmar Örn Hilmarsson számos fenyegetést kapott külföldről, amiért az Ásatrúarfélagið egynemű párokat is hajlandó összeadni. Ilyen téren egyébként hűen reprezentálják az izlandi társadalmat, amelynek egy 2004-es felmérés szerint 87 százaléka támogatja a homoszexuálisok házasságának a jogát. Az individualista és végtelenül konformista skandináv szemlélet szerint ugyanis mindent tolerálható, amíg a magánélet keretei között marad. Izlandon Európában először, 1940-ben dekriminalizálták az egyneműek közti szexuális kapcsolatokat, akik 2010 óta hivatalosan is házasodhatnak, 2015 óta pedig már a lutheránus egyház is összeadja őket.
Odin növekvő serege
Hilmar Örn Hilmarsson vezetése alatt az Ásatrúarfélagið tagsága dinamikus növekedésnek indult, az elmúlt másfél évtizedben nem is volt olyan év, amikor tíz százalék alatt maradt volna a bővülés. Mára számuk meghaladja az 5500 főt, amivel a lakosság 1,48 százalékát adva ők a keresztények után a második legnagyobb vallás. Mindezt úgy, hogy semmilyen formában nem térítenek, az emberek maguktól jönnek. De minek köszönhető akkor a növekedés?
– Először úgy voltam vele, hogy menjen az adóm bárhova, csak ne az evangélikus egyháznak – mondja Kolbrún. A 22 éves lány, aki az Izlandi Egyetem társadalomtudományi karán tanul, ezzel sokak véleményét foglalja össze. 2013-ig minden izlandi gyermeket az édesanyja egyházához regisztráltak, ma már mindkét szülőnek tagnak kell lennie ehhez. A törvények értelmében pedig ha valaki regisztrálva van egy egyházhoz, adója egy része automatikusan oda folyik be. Az ezredforduló idején még az izlandiak 90 százaléka az evangélikus egyház tagja volt, mára az arány 60 százalékra süllyedt. Az egyház népszerűségét már az 1990-es évek elején erodálni kezdték szexbotrányok, illetve hogy eltussolásukban a korábbi püspök is részt vett. 2000-ben a kereszténység felvételének millenniuma alkalmából az Izlandi Evangélikus-Lutheránus Egyház istentiszteletet szervezett az ország első parlamentjének egykori helyére a Þingvellir nemzeti parkban. Az Ásatrúarfélagið azonban blótot hirdetett meg ugyanakkorra ugyanoda. A helyfoglalás körül kialakult médiafelhajtás hatására végül több mint ezer pogány és szimpatizáns gyűlt össze a blóton. Azóta a Nyugaton jellemző egyházellenes korszellem Izlandon is végigsöpört. Ártott a megítélésüknek, hogy amikor a 2008-as bankválság nyomán az egyház pénzszűkébe került, a kormány jelentős összegeket utalt át nekik, miközben polgárok ezreinek a lakhatása és megélhetése is veszélyben volt.
– Nem vagyok vallásos, ami igazán fontos nekem, a környezet védelme. Mi Izlandon a természet részei vagyunk. A szél, a tenger, a gleccserek, a vulkánok mi magunk vagyunk. Mindez a szemünk előtt pusztul el. Az ásatrú viszont a természetet helyezi középpontba – magyarázza Kolbrún. És ha szavai elsőként a Greta Thunberg-generáció szokásos mantrájának tűnnének, érdemes megpróbálni helyi kontextusban értelmezni őket. Izland Európa legritkábban lakott országa, a természet erejének megérzéséhez nem kell kirándulni, elég csak kinyitni az ingyenes geotermikus energiával fűtött lakás ablakát, és megérezni a szelet, a kristálytiszta levegőt, a tenger illatát…
Kolbrún nincs egyedül. Az izlandiaknak nagyjából fele tartja magát vallásosnak, egy 2016-os felmérés szerint pedig a 25 évnél fiatalabbaknak 0,0 százaléka gondolja azt, hogy a világot Isten teremtette, miközben a nagy robbanásban 93,9 százalék hisz. Ezzel egy időben felmérések szerint az emberek 55 százaléka hisz az elfek, illetve a vadonban élő, természetfölötti képességekkel bíró „rejtett emberek” valamilyen formában való létében. Hiszik, hogy egyes köveknek, szikláknak természetfeletti erejük van. Az elmúlt évtizedekben nem egy alkalommal késleltettek autóút-építéseket, illetve változtatták meg azok útvonalát, hogy ne bolygassák az elfek szikláit. A tűz és jég országában a régi isteneknek is juthat hely a szívekben.
A régi istenek alkonya
Izland első keresztényei ír telepesek voltak, a VIII. században, a viking hódítás előtt száz évvel. A norvég partoktól érkező pogány hajósok a 870-es években vetették meg lábukat a szigeten. Hitük a politikában is megjelent, mivel az izlandi parlament, a 930-ban alapított Alþingi törzsfői a pogány rituálékban is vezető szerepet töltöttek be. A X. században német, majd – Olaf norvég király utasítására – norvég keresztény misszionáriusok érkeztek, akik sikerrel térítettek meg ugyan egyes törzseket, de tevékenységük összességében kudarcot vallott. Válaszul Olaf király elrendelte az országában tartózkodó izlandiak elfogását, és megtiltotta kereskedőiknek, hogy kikössenek a norvég partoknál. Mivel Izland legnagyobb kereskedelmi partnere Norvégia volt, Olaf távoli rokonságába tartozó főnökökből álló delegáció érkezett a királyhoz, akik megígérték, hogy az egész szigetországot keresztény hitre térítik. Eredetileg azt tervezték, hogy külön adminisztrációt hoznak létre a keresztények és a pogányok számára. Ez azonban feszültségeket eredményezett volna, így a polgárháborút elkerülendő, 1000-ben az Alþingi úgy határozott, hogy a sziget minden lakóját megkeresztelik, de a pogányok otthon továbbra is gyakorolhatják rituáléikat. 1016-ben aztán II. Olaf norvég király nyomására ezt is megtiltották.
2018-ban a Cambridge-i Egyetem kutatói új elmélettel álltak elő a kereszténység Izlandon való elterjedését illetően. Arra a következtetésre jutottak, hogy az első áttérésekhez hozzájárult, hogy 939-ben kitört, majd egy éven keresztül ontotta magából a tüzet az Eldgjá vulkán, amit hideg nyarak követtek, a földek parlagon maradtak, és éhínség vette kezdetét. Ennek az emlékét őrzi Izland leghíresebb középkori verse, a klimatikus tragédiát is megörökítő Vǫluspá (A jósnő szava), amely a régi istenek alkonyát és egy új, egyedüli isten eljövetelét jósolja meg. Ezt használták ki aztán a hittérítők is.
A XIV. században Izland a kalmari unió tagja lett, a reformáció 1550-ben a dán urak nyomására győzedelmeskedett.
