Tony Blair a Világgazdasági Fórum Sarm-es-Sejk-i csúcstalálkozójáról tartott egy magángéppel egy befektetési konferenciára Betlehembe, a pilóta azonban elfelejtett bejelentkezni a légiirányítóknál.

A gép feltűnésekor azonnal riasztották a légierőt, két vadászgép pedig azonnal üldözőbe vette a repülőt, amelyről azt hitték, hogy terrorista merényletre készül.

A bevetett F16-os, illetve F15-ös Sharfir és Python levegő-levegő rakétákkal van felszerelve; mindkettő pusztító hatású és igen sokoldalú fegyver. Sharfir-2 rakétával például, az 1973-as arab-izraeli háborúban majdnem száz repülőgépet lőttek le.

A majdnem tragédiával végződött eset még hétfőn történt, de csak most derítették ki a brit lapok. Az izraeli légi irányítás akkor fedezte fel a Sínai-félsziget felől az ország légtere felé haladó „gyanús légi járművet”.

Többször hívták a gépet, de nem kaptak feleletet.

A magángép pilótája csak akkor lépett kapcsolat a légiirányítókkal, amikor a két vadász már a közvetlen közelében volt, és azok pilótái egyértelműen jelezték neki, mire készülnek. A polgári gép pilótája akkor közölte

velük, hogy a Világgazdasági Fórum delegációját szállítja, köztük Tony Blairt.

A volt brit kormányfőnek egyébként nem is szóltak az esetről, a delegáció csak később, a sajtóból értesült arról, hogy a halál torkában voltak.

Az izraeli hadsereg hivatalosan nem kommentálta az esetet, de egy név nélkül nyilatkozó biztonsági forrás elmondta: ilyenkor ez a rutineljárás. Az izraeli hadsereg már öt hónapja kiemelten figyeli a Sínai-félszigetet; a

készültséget akkor vezették be, amikor a Hamasz ledöntötte a Gázai-övezetet Egyiptomtól elválasztó fal több részét, és a palesztinok egy hétig szabadon jöttek-mentek a határon.

(inforadio.hu)