A Pentagon augusztusban megjelent éves jelentése Kínát jelölte meg mint a biztonságilag legnagyobb kockázatot jelentő hatalmat. A 74 oldalas dokumentum átláthatatlannak minősítette Peking jövőbeli céljait és megállapította, hogy a kínai fegyverkezés könnyen felboríthatja a távol-keleti egyensúlyt. Az Egyesült Államok, amely a Föld lakosságának mindössze öt százalékát adja, évente annyit költ hadi célokra, mint az összes többi ország együttvéve. Számadatok alapján aligha tűnik reálisnak, hogy a feltörekvő Kína rövid vagy középtávon megfoszthatja katonai hegemóniájától a szuperhatalmat.

Washington jelenleg tízszer annyit költ katonai kiadásokra, mint amennyit Peking fordít hasonló célokra. Míg azonban Kína saját határain, illetve felségterületén belül tudja csapatait, addig a Pentagon több százezer katonát állomásoztat hat kontinensen. Az amerikai impérium mára túlnyújtózkodott takaróján. Az afganisztáni front lassan, de következetesen őrli fel a Pentagon tartalékait és az amerikai harci morált.

Robert Willard admirális, az Egyesült Államok Csendes-óceáni Parancsnokságának vezetője újságírók előtt bejelentette: dokumentumaik vannak arról, hogy Kína új típusú, hajók elleni ballisztikus rakétákat fejleszt. A CSS-5 rakéta, 600 mérföldes hatótávolságú elődjét túlszárnyalva akár ezer mérföldre lévő célpontot is likvidálni tud. A kínai mérnökök reményei szerint az eszköz manőverező képességeinek köszönhetően akár a kínai partoktól távol úszó repülőgép-anyahajókat is ki tudják majd lőni.

Az admirális értesüléseit Peking nem cáfolta. Az új fegyver potenciális fenyegetést jelent az Egyesült Államok Csendes-óceánon állomásozó flottái számára, mivel a Pentagonnak jelenleg sem raktáron, sem fejlesztés alatt sincs olyan fegyvere, amellyel meg tudná védeni hajóit a kínai rakétáktól. Washington elszámolta magát.

Az amerikai döntéshozók az elmúlt évtizedben jelentősen alábecsülték a kínai rakéták fenyegetését. A Pentagon leginkább a szárazföldön zajló hadműveleteire koncentrált, és emiatt flottájának fejlesztését – melynek globális katonai fölényét nagyrészt köszönheti – elhanyagolta. Ha a rakéta elkészül, Washington korábbi ígéretei ellenére sem fogja tudni szavatolni Tajvan, Japán, Dél-Korea és többi távol-keleti szövetséges biztonságát egy esetleges kínai támadással szemben.

A II. világháborút követő fél évszázadban a Csendes-óceán az amerikai jelenlétnek köszönhetően vált valóban csendessé. Japán, Dél-Korea, nem beszélve a kis tigrisekről, annak következtében válhattak technológiai hatalmakká, hogy biztonságuk felett egy erős patrónus őrködött, megspórolva számukra az egyébként szükségszerű katonai kiadásokat.

1995-ben és 1996-ban Bill Clinton amerikai elnök az amerikai flotta demonstratív felvonultatásával csillapította le a Kína és Tajvan közti feszültségeket. Az amerikai védőernyő megszűnésével azonban Japántól Ausztráliáig minden jelenlegi amerikai szövetségesnek újra kellene gondolnia jövőbeni stratégiáját. Az amerikai térvesztés és a korábbi területi viták újraéledésének rémképe máris fegyverkezési reakciókat indított el. Júliusban Tokió bejelentette, hogy közel négy évtized óta először bővíteni fogja tengeralattjáró flottáját. Egy évvel korábban Ausztrália a II. világháború óta legnagyobb katonai reformját hirdette meg, melynek keretében megduplázná tengeralattjárói számát és modern hadihajókat állítana csatasorba. Bár Dél-Korea szintén folyamatosan fejleszti tengeri haderejét, Szöul számára a jövőben komoly dilemmát okozhat, Peking védelmet ajánl számára, ha cserébe bezárja az ország területén működő amerikai bázisokat.

Az ázsiai országok félelme nem alaptalan. Kína haderejének erősödésével egyre extenzívebb külpolitikát folytat. Tavaly Peking hadihajót küldött a szomáliai kalózok elleni harcba, amellyel az ország történelme során először avatkozott be egy tőle távoli nemzetközi konfliktusba. Idén márciusban Peking saját érdekszférájának nyilvánította a Kína és a Fülöp-szigetek között húzódó nemzetközi vizeket, melyeken keresztül a Közel-Keletről induló olajtankerek Távol-Keletre jutnak.

Júliusban a pekingi kormány szócsövének tartott Xinhua hírügynökség a Kína és a Koreai-félsziget között húzódó Sárgatengert minősítette stratégiai fontosságúnak az ország szempontjából. Az említett nemzetközi vizeken nem sokkal korábban japán hadihajók fogtak el egy kínai halászhajót, amely túl közel merészkedett a vitatott státuszú Senkaku-szigetekhez. Augusztusban Peking korábbi igényeinek ismét hangot adva, kamerák kereszttüzében tűzte ki a vörös csillagos lobogót a Dél-kínai-tenger fenekére. Az aktust ázsiai vezetőkkel egyetértésben Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is élesen elítélte. Pekinget leginkább a Maláj-félszigetet Indonéziától elválasztó Malaccai-szoros sorsa érdekli, melyen a Kína által importált olaj 80 százaléka halad át. Tudni kell, hogy bár az ázsiai óriás sokat invesztál a Szibériából és Kazahsztánból irányuló szárazföldi gáz és olajcsövek építésére, energiaellátása ma még a tengeri útvonalon múlik.

A szóban forgó vizeken számos olyan sziget is van, melyek hovatartozása vita tárgyát képezi Kína és olyan más ázsiai országok között, mint Brunei, Malajzia, Fülöp-szigetek vagy Vietnam. A tenger saját érdekszférájává nyilvánításával tehát Kína azt is kijelenti, hogy a vizeket bármi áron hajlandó megvédeni.

Kína részéről logikus lépés a fegyverkezés. A Távol-Keleten és Óceániában a hatalmi törekvéseket leghatásosabban nem a szárazföldi erő, hanem az erős flotta nyomatékosítja. A britek a XIX. században tengeri jelenlétükkel tudták fenntartani hegemón helyzetüket. Intő jel Japán egykori példája is. A szigetország a XX. század első felére szerezte meg a vizek feletti uralmat. Tokió hamarosan területi igényeket jelentett be, majd több szomszédos országot megtámadott. Japán, mivel tengeri úton gyors utánpótlást volt képes biztosítani szárazföldi alakulatainak, India és Hawaii számára is fenyegetést jelentett.

A történelmi tapasztalat persze még nem bizonyítja, hogy Kína is hasonlóan agresszív ambíciókat dédelgetne. Az viszont már most egyértelmű, hogy a sárga óriás expanzív politikája a jövőben komoly fenyegetést jelenthet az Egyesült Államok távol-keleti érdekei számára. Ez pedig akár fegyveres konfliktushoz is vezethet. Amerikát, ahogy korábban, most is védi az óceánpajzs. Kínának összesen 20 darab CSS–4 interkontinentális ballisztikus rakétája és 30 darab mobil DF–31-es és DF–31A rakétája van, melyekkel elérhetné az Egyesült Államokat. A Pentagon ezzel szemben hasonló kapacitású rakéták százaival rendelkezik. Aligha valószínű tehát, hogy a kínai vezetés a japán Hirohito császár nyomdokába lépve hadat üzenne az Egyesült Államoknak. Obama elnök számára a prioritást Afganisztán jelenti, így nem áll érdekében egy új front megnyitása.

Fegyveres konfliktus ezért középtávon leginkább Kína és a térségbeli amerikai szövetségesek között képzelhető el. Robert Willard admirális augusztus végén a Fülöp-szigetekre látogatott, ahol a kínai fenyegetés fényében elengedhetetlennek nevezte, hogy a térség kormányai anyagilag is kivegyék részüket haderejük fejlesztéséből. Japán, India és Ausztrália minden bizonnyal hallgat majd a biztató szóra. A Távol-Kelet tehát a közeljövőben komoly felvevőpiaccá válhat az amerikai fegyverek számára. Ez pedig élénkítő hatással lehet a Wall Streetre is.

Sayfo Omar